Minden hiperaktív gyermekre jellemző, hogy amellett, hogy képes rendkívűl szélsőséges viselkedést produkálni néha meg olyan mint egy átlagos gyerek, főként ha kipihent, odafigyelnek rá és kedvenc időtöltésével foglalatoskodik?

Szerencsére időnként alábbhagy az őrület, és tényleg észre sem lehet venni, hogy más, mint az átlag.

És igen, idővel előtérbe kerül a kontrolláltabb énje, de ott marad a mélyben a hiper gyerkőc. Mivel sajnos sok bántás éri őket a közösségekben kicsi korukban, ezek a traumák hatással vannak a kamaszkorukra is, és gondolom - bár ott még nem tartunk - a felnőttkorára is. Én a saját 17 éves fiamban sok olyan tüskét fedezek fel, aminek nagyon nem kellene ott lennie a lelkében, de bármennyire próbáltam megóvni, nem sikerült teljesen.

Ez gyorsan ment, elaludtak pár perc alatt:)

Nem túl vidám történet a miénk. A fiam már picinek is kétemberes gyerek volt, de legalább aktív, vidám, mosolygós kisfiú volt.

A bajok az oviban kezdődtek. Akkoriban még nem igazán ismerték a hiperaktivitást, inkább a büdös rossz kölök kategóriába sorolták ezeket a gyerekeket. Ha nem bírt magával, bezárták a mosdóba, amíg lenyugszik, még videófelvételt is készítettek a mosdó alatt őrjöngő gyerekről, hogy bizonygassák, mennyire nincs rendben vele valami. Egy idő után nagyon eldurvult a helyzet. Amikor rendkívüli szülőit hívtak össze a fejünk felett, már megvolt a második két gyerekünk is, 14 hónapos, és 1 hónaposak voltak. Gondolhatod, a férjem kezében az egyik, az enyémben a másik, és egy csomó feldühödött szülő üvöltözött velünk élükön az óvónőkkel. Nagyon okosak voltak, hiszen ők TUDTÁK, hogy csak az a gyerek viselkedik így, aki nem kap otthon szeretetet, ölelést, nem foglalkoznak vele, nincsenek játékai. Életem egyik legdurvább délutánja volt. A nagy elbújva a hátam mögé, a két kicsi üvöltve a hangzavartól.

Folyamatosan kerestem a megoldást. Több kivizsgálás, gyermekpszichológus és gyógyszerek(nyugtatók) után eljutottunk a Vadaskertbe. Ott kapott nevet a fiam betegsége. Ritalint írtak fel neki, amitől még rosszabb lett minden. A gyerek befordult, sírt, depressziós volt, mindez dühkitörésekkel tarkítva. Azt mondták ez néha előfordul, le is állították a gyógyszert. A szülők utánunk kiabáltak az utcán, leköptek. előfordult, hogy két felsős gyerek lekapta a fiamat a biciklijéről és összerugdosta, mert előző nap meglökte a húgukat.

Átvészeltük valahogy az ovit. A saját falunk ikolája nem is fogadott minket, a szomszéd város egyházi iskolájában kötöttünk ki. Úgy nézett ki rendben lesznek a dolgok, mert sokféle problémás gyerekkel sikeresen boldogultak. Ment is volna a dolog, ha egy kicsit rugalmasabbak. Volt ugyanis egy cukorbeteg kisfiú, akit az anyukája minden reggel bekísért az osztályba, és megbeszélte a tanító nénivel az inzulin adását, és volt egy máj és vesebeteg kislány, akinek az anyukája szintén beszélt reggelente a tanító nénivel. Hát az én fiam is azt akarta, hogy kísérjem be, csakhogy nem engedték, mert Ő NEM BETEG. Hiába bizonygattam, hogy igenis beteg, sőt orvosi papírokat mutogattam. A gyerekek is rászoktak, hogy mindent az enyémre fogjanak. Volt, hogy két barátnő összeveszett, az egyik megütötte a másikat, pont a májbeteget, és mivel annak fájdalmai voltak és nem akartak bajba kerülni, a fiamra fogták. Néhány hónap alatt annyira elromlott a helyzet, hogy a szülők sorfalat álltak, és nem engedtek be az iskolába. Petíciót intéztek az igazgatóhoz, hogy tanácsolja el a gyereket. Nem volt más megoldás, maradt a magántanulóság arra az évre. Az Oktatási Jogok Biztosához fordultam, aki ugyan igazat adott nekem, de mint kiderült, nincs hatalmuk az iskola felett.

60 km-re találtunk másik iskolát. Nagyon jónak tűnt elsőre, sőt azt láttuk, hogy csodálatos munkák kerülnek ki a gyerek keze alól. Csak az volt a furcsa, hogy otthon nem tudott így teljesíteni. Kiderült, hogy a tanító néni írt a gyerek helyett a füzetbe, Ő festett helyette rajzórán.

Mindjárt folytatom...

Aztán ahogy kinyílt a gyerkőc csipája, és már elevenebb volt, gyakran büntették. Egy alkalommal színházba voltak, és az egyik hülyegyerek rázárta a WC ajtót. Több mint 1 órán át üvöltött bezárva, mire észrevették, hogy nincs meg. Ettől még egy átlag gyerek is kikészül, nem hogy Ő. Teljesen meg volt bolondulva a napköziben, mire a tanárúr fakanállal megverte, csupa véraláfutás lett a csípője, feneke, háta. Soha többé nem vittem oda. Másfél év magántanulói státusz következett, képzelheted, mit éltünk át.

Ráment a házasságom erre az egészre. Amikor a férjem elhagyott minket, elegem lett Budapestből. Azt elfelejtettem írni, hogy a suli miatt odaköltöztünk.

Találtam egy olyan kis iskolát, ahol bár egyik tanárnak sincs speciális képesítése, de kedvességgel, toleranciával, empátiával megoldották a helyzetet. Nem mondom, eleinte gyakran álltam az igazgatónk szőnyegének szélén, amikor rapportra hívott, de soha nem volt alapból az én fiam a hibás, és sosem büntetésre, hanem megoldásra találtunk. Nekem időközben lett egy kapcsolatom. Olyan férfit találtam, akinek így, ennyi problémával is kellettem, sőt kellettek a gyerekeim. Kellett néhány év, hogy kialakuljon a bizalom, de lett két szép gyerekünk a meglevő három mellé.

A fiam ma már szakmunkásképzőbe jár. Lenyugodott, de nyomot hagytak rajta ezek az évek. Szinte mindenkiben, sokszor még bennem is az ellenséget látja. Lételeme az elutasítás, a zsigerből tiltakozás. Máskor meg ki sem látszom a szeretetrohamából.

Nagy okosságokat nem tudok neked írni. Remélem mostanra már sokat javult a hasonló gyerekek sorsa.

Hogy mit tudsz tenni az érdekében?

Szeresd nagyon, és ezt mutasd is ki. Érezze, tudja, hogy számíthat rád.

Állj ki érte, de soha ne mondd azt a tanáraira a jelenlétében, hogy nincs igazuk, mert visszaél vele. Éreznie kell, hogy a felnőtteké az döntés, de te azonnal reagálj a tanárnál, ha valami nem tetszik.

Ovit, sulit nagy körültekintéssel válassz, és soha ne hallgass el előlük semmit.

Nálunk a testvérek léte sokat segített, sőt segít a mai napig. Ha rossz passzban van, összeül a 3 kamasz a nagy szobájában, sokszor viszik a kicsiket is, és csöndben beszélgetnek. Nem tudom, miről, de használ. Kiállnak érte akkor is, ha éppen Őket bántja, elfogadják olyannak, amilyen. Rájuk mindig számíthat.

Jól látod, hogy miért tiltakozik, utasít el dolgokat zsigerből. Bizonytalan önmagában, néha azt sem hiszi el, hogy szerethető.

Még egy dolog nagyon jellemző a hiper gyerekekre. Az emberek egyik része imádja az adott lurkót, a másik pedig egyenesen gyűlöli. Nincs középút, mindenkiből szélsőséges érzéseket vált ki. És mindkét hozzáállást a számára megfelelő módon honorálja.