Megesett nálatok, hogy a gyerek már odáig feszíti az idegeiteket, hogy pirosra vertétek a kezét vagy a fenekét?
Az eredeti kérdésre válaszolok: Igen, sajnos megesett. Én is elítélem (magamat is), a verés nem old meg semmit, kizárólag a szülői indulat levezetésére jó. És mégis. Úgy szeretném, ha valaki elmondaná nekem, hogy lehet megállni, hogy ne váljak néha sárkánnyá!
4 gyerekem van, bölcsistől a kamaszig. Okosak, szépek, jól neveltek, mindenki dicséri őket. Imádjuk egymást, nagyon szeretnek engem, rengeteg mindent megbeszélünk, a kamaszom is teljesen problémamentes.
És mégis. Időnként (évi 2-3 alkalom)- ezzel azzal- felhúznak, és alig tudom leállítani magam, a gyerek arrébb penderítéséből kemény karszorítás lesz, stb, 1 figyelmeztető pofonból 2-3.
Csak reménykedem, hogy tényleg nem okoztam - okozok bajt, eddig legalább is nem úgy tűnik. Nem tudom más hogyan csinálja, amely családokat közelről ismerek, hát ott is elcsattan egy-egy pofon, pedig értelmes, szerető családok.Aki fennhangon elítél másokat, hogy gyereket ütni főbenjáró bűn, az tényleg nem üt sem kézzel, sem fakanállal (mint ahogy egyszer valakiről kiderült), sem előre megfontoltan, sem hirtelen felindulásból, sem verbálisan, sem lélekbe maróan?
Engem egyetlen egyszer fenekelt el anyum, de akkor pont nem én voltam a hibás. El szoktam állítani öt évesen a hűtőt, jött a fenyítés( bünti) meg a figyelmeztető, hogy még egy alkalom és kikapok. Nővérkén ezt hallva lekapcsolta a hűtőt és minden megromleott... Nem hitte el anyukám, hogy nem én voltam, mert priuszom volt XD.
Testvérem nemrég vallotta be, hogy ő volt.
A lányomnál is a bünti módszert alkalmazom:
1 Lilla, hagyd abba, kérlek ez veszélyes.
2 Lilla, ha még egyszer csinálod, bünti.
3 Bünti
4 Lilla, ha megint csinálod kapsz a fencire
5 fenci
általában háromnál megállunk.
Az a baj, hogy kalandvágyó, megmássza az asztalt, széket rak az ablakhoz hogyy kilásson (negyediken lakunk)
és odavan mindenért amin gomb van.
Leleményes egyszer a polcra is felmászott, mert felfedezte, hogy oda tesszük a telefont. Akkor a popsiracsapásig is eljutottunk.
De álltalában tízig számolok előtte magamban. Ez fontos, mert heves természet vagyok.
De igen:) Lehet, túl volt egy verésen, aztán mardosni kezdte a lelkiismeret, hogy jó anya ő, más hogy van ezzel?
Aztán lehiggadt, hogy jó anya, és ha a gyerek rossz, akkor bünti kell.
Na épp ma telefonált a lányom-fent írtam, ő az, akit életemben egyszer vertem meg:)-s panaszolta, hogy ráütött a pici fia kezére/21 hónapos/, mert örökké a nyomában van, hogy kapcsolja össze neki a vonatokat. Persze, azt tanácsoltam, ne a kezére üss, hanem zárd el a vonatokat a szekrénybe!Akkor vedd elő, ha van időd összekapcsolgatni.
Azért ráüt a kezére,mert játszani akar vele a gyerek? Hát ez no comment...
De te is jó tanácsokat adsz neki. Ahelyett, hogy azt mondanád, hogy üljön le vele 15 percre játszani, utána menjen a dolgára.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!