Megesett nálatok, hogy a gyerek már odáig feszíti az idegeiteket, hogy pirosra vertétek a kezét vagy a fenekét?

Mikor már akkorák voltak a gyerekek (kb. 2-3 évesek), hogy lehetett velük beszélgetni, elmondtam, hogy én is emberből vagyok, vannak rosszabb és jobb napjaim. Van amikor ugyanazért kiabálok, van, amikor nevetek azon, amitől máskor a falnak megyek. Megértették, és figyelnek erre azóta is.

Javaslom, hogy mindenki próbáljon EGYENRANGÚ félként tekinteni a gyerekeire, és akkor eszébe se jut megütni őket.

"Amikor mi gyerekek voltunk(70-es,80-as évek)még nem volt divat az,hogy a gyerek kezet emelt felnőttre,a szülőknek tekintélyük volt. "

Így igaz. Emlékszem, egyszer általánosban a tanárnő osztályfőnöki órán mindenkitől megkérdezte, hogy ki mivel szokott otthon kikapni. A harminc-akárhány fős osztályban alig akadt egy-két gyerek, aki azt válaszolta volna, hogy ő soha nem szokott otthon kikapni. És ez volt a természetes. És a legtöbbünk tisztességes, rendes, családszerető, a szüleit tisztelő felnőtté vált annak ellenére, hogy gyerekként időnként kapott pár pofont, vagy néha elfenekelték.

Képzett, vagy képesített (ahogy tetszik) nevelő vagyok, vagyis óvónőnek, és tanítónőnek is kitanultam, felsőbb oktatású intézményekben. Mindezek mellett ember is vagyok, és felnevelt egyén is - tehát a válaszomat ezekből a szempontokból kell figyelembe venni.

Egy kolléganőm azt mondta egyszer, a verés nem old meg semmit. Ami igaz is. De azt nevetséges ötletnek tartom, hogy a gyerek egyenrangú félnek kell tekinteni: egy gyereknek nincs meg a kellő tapasztalata, kellő bölcsessége, hogy egy családot irányíson, tehát a szülő(k)nek kell lennie a család vezérének. (Ezt úgy értem, hogy a szülő nem kérdezheti meg a gyerektől, hogy mit gondolsz, bogárkám, xy-ékkal barátkozzunk ma este, vagy zsz-ékkel? És 6kor szeretnéd, ha vacsoráznánk, vagy 9kor?) Ezekben a kérdésekben a szülő a döntő fél, különben a gyerek nagyon hamar a szülő feje búbján köt ki... Az a szülő, aki azt mondja, hogy egy gyerek elé nem szabad korlátokat helyezni, az egyszerűen OSTOBA! Ebben az esetben később a füvezésben, vagy a drogozásban sem korlátolná a drágalátos, de határozottan elkényeztetett csemetéjét? Vannak az életben morális, fizikai, társadalmi korlátok és szabályok, amiket mindenkinek meg kell tanulnia. A gyakori verés egy idő után lepereg a gyerekről, és csak nevet rajta. A jól megválasztott, határázott hangnem és hangszín sokat segít, hogy a gyerek megértse, komolyan beszélünk, amikor az adott dolgot megtiltottuk. Ha ennek ellenére elviselhetetlenül rossz a gyerek, akkor a nevelés lett elcseszve, de alaposan, és idejekorán. Akkor újra kell indulnunk, méghozzá az alapoktól!

Végül pedig (tanítóként dolgozok, 7. éve, + 5 évnyi oktatás), a legnezebb, ami a legnehezebben rögződik be: mielőtt ütnél, felhúznád magad, vagy kiabálnál, végy egy nagy levegőt, mondd el magadban alaposan megcifrázva a véleményed - ami könnyebb, mint 10ig számolni - és fennhangon már csak a megfontoétabb, hoggadtabb, cenzúrázott változatot közöld. Nincs ennél nehezebb feladat, nekem is évekbe tellett, míg megtanultam, de a szakmám miatt muszáj volt.

Egyébként egy Gordon-tréning (egy nagyszerű tanfolyam) is nagyon sokat segíthet. De az esetleges életviteli gondjaitokért sem semmiképpen ne a gyereket büntessétek!

sok sikert. Vagy ha konkrét kérdésed lenne, írj rám privátul...

Így van!

A gyerek SOHA nem lehet egyenrangú.Aki így gondolkodik,azzal a szülővel biztos,hogy valami baj van.

Korlátokat kell állítani,és ezt szigorúan betartatni,pontosan a gyerek érdekében.

Életemben egyszer vertem meg a fiamat, s egyszer a lányomat. Egyikük most 35 éves, a másikuk 33. Tehát fel lehet nevelni úgy gyereket, hogy nem kell rájuk ütni. Mindkétszer én voltam a hibás, mert tehetetlen voltam.Ma is szégyellem érte magam. A fiamat 8 éves korában pofoztam meg, mert a pénzt, amit kirándulásra adtam, másnak adta. Ehhez tudni kell, hogy szegények voltunk, de kiszorítottam a pénzt. Az dühített fel, hogy akinek adta, az osztály egyik leggazdagabb gyereke volt. Én voltam irígy tehát. S a fiamon töltöttem ki a bosszúmat. Ma is szgyellem.

A lányomnak 3 éves korában adtam egy pofont: boltban voltunk, a fiam szépen mellettem, ez meg röhögve szaladt

Olyanokból is lett orvos meg pedagógus,akiket szigorúan fogtak.

Az általad leírt okok azért messze nem olyan durvák,mint mikor egy gyerek megüti,megrúgja az anyját vagy más felnőttet.