Autista gyerekek szülei, hogy bírjátok ezt elviselni?

Én azt hiszem, hogy engem nehezen visel anyu(apu idegenként viselkedik, vele is egy háztartásban élek, de ez más téma), pedig nekem nincsenek problémáim az agresszióval, szobatisztasággal. Mondjuk hozzáteszem, nálam a kiborulások teljesen más jellegűek, és olyan helyzetekben jön elő, amik könnyen elkerülhetőek, ha meg véletlen mégis megtörténik elég, ha csak nem szólnak hozzám pár óráig. Mondjuk ezt nem igazán tartják, és abból kiabálós veszekedések vannak leginkább. Meg igazából évek alatt megtanultam pár kommunikációs trükköt, meg kontrollálni magam, csak ez meg átment szorongásba, hogy mi van, ha rosszul csinálok valamit. Feltételezem nem jó nézni, hogy folyamatosan szakemberhez kell járnom már az alap adottságok miatt kialakuló mentális gondok miatt.

Meg nálam az a nehézség szerintem, hogy nem szeretem, ha megpuszilnak, a hajamhoz, vagy a ruhámhoz érnek szó nélkül azzal a céllal, hogy meg legyen igazítva. Ezek szoktak rendszeresebb konfliktust okozni, mert ezeket a határaimat nem tartja tiszteletben a családom. Nem is értem miért, mert amúgy, ha valaki szeretetből hozzám akar érni, akkor megölelhet (csak tegye egyértelművé a szándékát és szemből jöjjön), tehát nem az van, hogy nem lehet hozzám érni.

De amúgy barátokkal nincs ilyen gondom, senki nem kényszeres ruha-igazgató. Új embereknek, ha nem mondom fel se tűnik, hogy valami nem stimmel, max az, hogy valami kicsit furcsa velem, de nem tulajdonítanak neki nagyobb jelentőséget.

De igen, szülőként nehezebb, mert azt is látja, amit a többség nem. Bár most egyetemen vagyok kolis, és érdekesen kevesebb a kiborulásom és a szorongás-érzésem, szóval feltételezem, hogy az ilyeneknek köze van az otthoni légkörnek is.