Autista gyerekek szülei, hogy bírjátok ezt elviselni?

Te nem vagy empatikus, te szimplán a sérült gyereked mögé helyezel mindent, még a saját gyerekedet is!

Nekem értelmi fogyatékos a nővérem, mert nem voltak toppon az orvosok a születésénél, így már akkor meg volt pecsételve az ő, a szüleim és az én sorsom is.

Ha annyira empatikus vagy, akkor képzeld magad az én helyembe: amikor beteg voltam, 40 fokos lázzal, hányás-hasmenéses vírussal feküdtem az ágyon és még a vizet is kihánytam, még akkor sem kaptam annyi törődést, mint a nővérem alapjáraton. Borzalmas volt, amikor eljött a karácsony, eljött a nyári szünet, és abból állt, hogy őt körülugrálták. Nővéremnek nevezem, de csak megszokásból mondom ezt, igazából sosem volt a nővérem.

Már az első perctől arra akartak betörni a szüleim, hogy én gondoskodjak majd róla haláluk után. 8 évesen nekem kellett cserélni a menstruációtól véres pelenkáját, nekem kellett kajáltatni úgy, hogy közben én is öklendeztem, mert kifolyt sokszor a szájából a félig megrágott étel.

És akkor nem rúgott, nem vágott, nem harapott, nem üvöltött, nem volt sem ön-, sem közveszélyes, és nem kellett rá minden pillanatban figyelni, mint egy hirtelen cselekvő autistára.

"Hülyeséget írsz, drága! Az empátia nem az, hogy mások érzéseit veszed figyelembe (amit nem teszel, még ezt se tudod), hanem az a beleérzés képessége, amivel bele tudod magad valamilyen szinten képzelni a másik helyzetébe és együtt tudsz vele érezni, nem törsz a másik véleménye miatt pálcát más feje felett."

Aranybogaram, ha azt írom, hogy mások érzéseit figyelembe veszem, akkor szerinted nem képzelem bele magamat a gyereked helyébe? Nem érzem át azt, amit vele teszel? Funkcionális analfabéta vagy.

De várjál már, nem te vállaltad ezt? Egy gyerek felelősséggel jár, és senki nem kényszerített gondolom, hogy szüljél.

Ha nyolc milliószor is mondom el, hogy ismerd meg a gyerekedet, hogy tudd, mit kell csinálni ha ordít vagy mittudomén, és ezzel megkönnyítsd az életedet, akkor se fogod felfogni, csak játszani itt a hattyúk halálát, mert annyira bele vagy már süppedbe az áldozati szerepbe. Ha elkezdenél normálisan beszélni velem, én is elkezdenék veled.

Én nagyon sajnálom azt az állítólagos autistát, aki itt kommentelget. Azt kéne már felfogni, hogy autista és autista között is van különbség. Ha a gyerek magasan funkcionáló, azaz fejleszthető, és felnőtt korában tud önálló, értelmes életet élni, én megértem, hogy a szülők mindent megtesznek.

Te ilyen vagy, hiszen ha ide tudsz írogatni, nyilván kijártad az iskolát. Dolgozol, egyébként?

Viszont az olyan gyerekeket, akik nem szobatiszták, nem lehet őket egyedül hagyni, ellenben mindenen kiakadnak, dühöngenek, kárt tesznek a környezetükben és verik a saját szüleiket, már ne haragudj, de nem igazán értem, hogy miért is kéne annyira védeni? Persze nem tehet róla, ez egy fogyaték, ja, tudom, nem az, csak állapot. Sokan élnek ilyen gyerekekkel, mert még ha akarnák is intézetbe tenni, nincs elég intézet, vagy nem tudják megfizetni. Neked meg az a bajod, hogy hogyan beszélünk róluk? Miért hogyan kéne beszélni?

Örülök, hogy a Jóisten megáldott egy ilyen gyerekkel, aki tönkretette a párkapcsolatomat, a karrieremet fel kellett adni miatta, a szociális életem 0, nyomorgunk, mert egy keresetből nem élünk meg, az egészséges gyerekem is egy lelki roncs, én nyugtatót szedek, hogy el tudjam viselni a létet.

Igen, hát valóban ez aztán nagy ajándék az élettől! Ha lenne benned valóban empátia, megértenéd, hogy az ilyen családok mennyire ki vannak borulva, és nem örülnek, hogy egy autista emberrel kell együtt élni.

Attól még teszik a dolgukat, de már bocsánat, ha néha panaszkodni mernek, hogy ez egy szívás.

Szerintem te meg ne panaszkodj, hiszen felneveltek, nem adtak intézetbe. Legyél inkább hálás. Amúgy én nem vagyok autista, mégis néha megpofoztak a szüleim, és kaptam büntetéseket, ha rosszul viselkedtem.

Kedves Aurora.

Nem kérek privátot, nem fogok rá reagálni, egy lelkileg sérült emberrel szemben nem fogok védekezni, sem őt pátyolgatni. Ellenben azt hiszem neked elkelne a szakember segítsége. Amúgy ha egy gyerek kap egy pofont, mert rosszul viselkedik, az még nem gyermekbántalmazás, bár tudom, hogy manapság már az is annak számít, ha elveszed a gyerek kedvenc maciját. Hagyd abba az önsajnálatot, és légy hálás azért, amit kaptál! És ne az itteni embereken töltsd ki vélt vagy valós sérelmeidet.

El kell fogadnod, hogy az sehol nem elfogadott, ha valakinek dührohamai vannak, és üti-veri a környezetében élő embereket. Akármennyire is fáj ez neked, ezt sehol nem veszik szívesen. Sajnálom, ez van.

Én részemről lezártnak tekintem ezt a beszélgetést, nem fogok többet reagálni.

Én is autista gyerkőcöt nevelek, bár ő még kicsi, de nincs olyan nap, hogy ne érezném nehéznek az életemet.

Az biztos, ha az egészségem olyan szinten tönkre menne, hogy nem tudnám ellátni, beadnám speciális intézménybe.

Más esetben nem hiszem. Annyira telítve vannak, hogy nagyon nehéz bekerülni és drága is. Az agresszív autistákat pedig fel sem veszik.