Megtartanátok a gyereketeket ha nem egészséges?

11:32-es vagyok

down-kór,nem dawn-kór,bocsi elírtam

Olyan könnyű egészségesen egy beteg embertől megszabadulni, mert nekünk nehezebb lenne, mert a beteg baba szenvedhet, mert olyan szűk a kicsi világa... A szívem hasad meg amiért ennyi önzés van a világunkban. És ha 10-12 évesen lesz beteg, és ti kell gondozzátok, vagy a testvérére szorul - akkor hogy tennétek el láb alól? Ha baleset éri, tegyük fel, vagy egy betegség miatt leépül? Kik vagyunk mi, hogy életek felől döntünk? Kik vagyunk, hogy azt mondjuk "jobb lesz NEKI, ha nem jön a világra"? Az élet annyira kiszámíthatatlan, annyi fájdalom van benne, fájdalom, amit mi, egészségesek talán jobban, mélyebben fel tudunk fogni, mint a betegek. Talán ők nem is érzik azt a lelki fájdalmat egy dologról mint mi...

A szomszéd nénim ikreket hozott a világra. Az egyik beteg volt. Kit kellett volna feláldoznia: az egészséges baba életét, hogy ne legyen egy beteg gyereke? Megtartotta a babákat, ma már 52 évesek. A néni 80 évesen meghalt, de nem volt egyedül. Az 52 éves értelmileg egészséges, de fizikailag súlyosan fogyatékos fia, aki toloszékbe kényszerült, és beszélni sem tud - többször mentette meg az anyja életét. (Addig rúgta az ajtót, míg valaki nem ment oda). Ma, hogy öregek otthonába került, ugyanolyan életvidám mint eddig. Nem hiszem, hogy a halált választotta volna....

Egy 4 éves, genetikai beteg kisfiú édesanyja...

A 13:42-es vagyok.

Három hónapos terhes voltam, amikor kiderült, hogy beteg lesz a baba. Majd megszakadt a szívem. Egyszerűen nem tudtam abbahagyni a sírást. Az orvos azt mondta, hogy nem lesz keze, lába, vagy a kezefeje a vállára nő... és nem lesz normális sem. A vállalatorvos azt ordította, hogy ha nem megyek el azonnal abortuszra, akkor felhívja ő a nőgyógyászát és bevitet, mert nem engedheti meg, hogy az első gyerekem beteg gyerek legyen. Higyjétek el, hogy nem volt olyan könnyű...

Ennek ellenére megszültem a tündéri kisfiamat. Megvan keze, lába és a kortársainál sokkal fejlettebb mentálisan (nem azért amiért az enyém, de a pszihológus átlagon felüli IQ-t mondott). Az egyetlen gondja az, hogy az egyik lába 3 cm-el hosszabb lett mint a másik. Biztos vagyok benne, hogy ennek ellenére teljes és boldog életet tud majd élni. Hogy érezném magam szerintetek, ha akkor megölöm? És nem én vagyok az egyetlen: van még egy pár ismerősöm, akinek azt mondták, hogy vetesse el a babát, mert ilyen meg olyan lesz. Van aki teljesen egészséges gyereket hozott világra, van aki sokkal kevésbé sérültet, mint ahogy azt mondták... DE EGYET SEM ismerek olyat, hogy annyira beteg lett volna, mint ahogy az orvosok leírták...

Ha ezért elítéltek, hát tegyétek...de ti nem ismerhetitek a kisfiamat. Ha ismernétek bennünket biztos nem pontoztatok volna így le...

Én nem ítéllek el, nem is pontoztam, de túl azon, hogy te annak idején hogy döntöttél (nyilván valami mély anyai ösztön, megérzés alapján) és gyakorlatilag az előzmények tekintetében szerencsésen alakultak a dolgok, úgy gondolom, hogy neked sincs jogod pálcát törni azok felett, akik viszont nem vállalják. Én ismerek olyat, nem egyet, aki megtartotta és betegebb lett a baba, mint ahogy jósolták. Egy beteg vagy sérült gyerek igenis teher, leginkább azok tudnak visszaigazolni, akiknek van. Pláne, ha van mellette egy ép, egészséges. Az, hogy emellett a beteg, sérült gyerekemhez jobban kötődik az ember és észre sem veszi ezt a terhet sokszor, attól az a teher még létezik. És ha nem számíthatsz magadon és a párodon kívül senkire, akkor nem kell részleteznem, mekkora súlya van a dolognak mind lelki, mind anyagi, mind fizikai szempontból. Azért sem lehet elítélni senkit, amiért nem vállalja a nyilvánvalóan beteg magzatát és azért sem, mert vállalja.

A húgomnak is mondtak horrort a fiánál, nem hitte el, 28 hétre toxémia miatt megcsászározták, egy kis idegrendszeri éretlenségen és asztmatikus jeleken túl nincs baja a gyereknek. Akkor ő is úgy érezte, hogy meg kell szülnie. A következő terhességénél valamikor a 8 hét körül sikerült egy mellkasröntgenre elmennie, MINDENKI azt mondta, hogy sérülhet a baba, ne kockáztasson. Nem kockáztatott. A jó ég tudja, mi lett volna, nem is fogjuk megtudni. De az biztos, hogy ha neked egy legbelső hang azt súgja, hogy tartsd meg, vagy éppenséggel, hogy baj lesz, ha megtartod, mindenképpen igazad lesz. Ez a tapasztalatom.

Ugyanakkor az sem mindegy, hogy milyen betegsége lenne a babának, illetve van-e már beteg, sérült gyerek a családban. Másképp lát az ember sok mindent, az utóbbi esetben teljesen tisztában van a korlátaimmal.

Az én fiam is korábban született (32 hét), volt egy köldökzsinórcsomója, sikerült is méhen belül oxigénhiányos állapotba kerülnie. Petős most, szellemileg ép, de igenis nagy teher. És az, hogy valami teher, és ezt ki merjük mondani, attól még szerethetünk valakit úgy, ahogy senki mást.

Mikor a lányommal lettem terhes, azt mondták down szindrómás lesz. Akkor elgondolkoztam, megtartsuk-e. Mert az eszemmel tudtam, hogy nem tudunk vállalni még egy beteg vagy sérült gyereket. Szerencsém volt, csak 1 hétig kellett igazán aggódnom, a 12 hetes UH-n nagyon jó eredményei lettek. De mondom, szerencsém volt.

Még belegondolni is rossz!De mi nem tartottuk volna meg!

4 gyerkőc anyukája

07.10-nek

Az egyetlen gondja az, hogy az egyik lába 3 cm-el hosszabb lett mint a másik. Tőled idéztem.

Azért ez nem az a nagy genetikai probléma ami olyan nagy lenne. Ne haragudj, de ettől Te még nem tudod, milyen egy igazán beteg gyereket nevelni, mert ezt én nem mondanám annak. Nem bántalak és nem pontozlak le, de a betegség nem itt kezdődik!