Kedves Szülők Óvodás Gyermekkel! Ti vinnétek nyáron óvodába a gyermeketeket ezek után, vihetem egyáltalán?
Pest közeli kisváros lakói vagyunk. 4 éves gyermekünk a helyi óvodába jár.
Ma reggel azzal vártak minket az oviban, hogy ideje leadni a nyári óvodai igényeket.
Szerintem túl korán van, simán várhattak volna ezzel akár egy egész hónapot is még, de ez csak az én véleményem.
Egy hónapos lesz a picim, így automatikusnak vették, hogy június közepétől, vagyis a nevelési év végétől nem viszem a nagyot.
Ám itt közbeszóltam, hogy igenis kérem beírni nyárra, kivéve persze a kötelező, kéthetes bezárásra nem. Ettől függetlenül kivenném akár egy egész hétre is időbeosztásomtól függően, de itthonról dolgozom, és megbízásokat kapok, vagyis néhány nappal-héttel előtte tudom meg, hogy épp mennyi munkám lesz, nehéz így tervezni.
Még egyszer írom, az egész nyárra vonatkozó óvodai igény változni fog, hiszen lesznek programok, ám azok a munkám függvényei, ezért a biztonság kedvéért minden hétre beírtam, hogy számoljanak munkám kiszámíthatatlanságával.
Mindezt ott is elmondtam, de kötik az ebet a karóhoz, és unos-untalan azt kapom, hogy mivel párhetes kisbabám van, így ne vigyem a nagyot.
Ti mit gondoltok?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Nálunk ahogy írtam is, kb az egész csoport be van írva nyárra. A gyereknek meg se fordul a fejébe, hogy amúgy most "vakáció" lenne és neki inkább otthon kéne lennie. Amúgy meg 1 hónapig zárva lesz az ovi, szóval vakáció is lesz neki bőven.
Amúgy mi nagyon közel lakunk az ovihoz és napi szinten megyünk el mellette a nyár folyamán is. Az ovi imádó gyerekem ki is bukna, ha minden nap látná bent a barátait játszani, pancsolni, de ő nem mehet, mert neki "vakáció" van.
Mellesleg nálunk minden nagyszülő dolgozik, nem tudják elvinni 1-2 napnál hosszabb időre.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
29# vagyok. Írta itt valaki,hogy másnak ennyire nem szereti az óvodát? Én speciel szerettem annak idején,de én ennél sokkal jobban szerettem a családi délutánokat anyáékkal plusz a hétvégéket és amikor otthon volt tesómmal akkor a nyári szünetet,de gondolom közrejátszik az,hogy rengeteg mindent csináltunk együtt a családdal. Nekem ez volt hatalmas élmény és nem az óvoda. :D Voltak onnan barátnőim(van 1 aki a mai napig az óvoda óta,pedig 30+ vagyok),de anyáék például megoldották,hogy tudjak velük bandázni is. Simán elvoltam óvoda nélkül. Megpróbálom majd ezt az élményt átadni én is. De egyébként rengeteg gyerek utálja az óvodát.
42# Nem tud vigyázni,de gondolom dolgozol,ez érthető. Azért ez más,hogy muszáj vagy bevinni,vagy az hogy ott egy kistestvér,a nagyot beviszed,mert a kettő együtt nem megy.
Aki meg a nyári szabadságolást írja az óvónőknél,nektek nincs nyári szabadságolásotok?Az iskola is bezár nyári szünetre,tanároknál is így van egyébként. Nekem is tetszik ez a beosztás DE akkor se tudnám bevállalni és csinálni FŐLEG ennyi fizetésért és megbecsülésért. Akinek ez tetszik menjen el és tanuljon óvónőnek és akkor ő is kap nyári szabadságot ennyit. :D Amúgy hogy hamar kiteszik a nyári igényeket egyértelmű,nálunk a munkahelyen a nyári beosztásos kérés már kint van tavasszal,hogy tudjanak számolni az emberrel és tudják ki mikor szeretne nyaralni menni és még így is mindig borul,mert egyszerre beírja magát 10 ember ugyanoda.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nekem két ovis barátnőm volt, úgy oldották meg anyáék hogy találkozzunk, hogy heti egy nap egyikünknél, másik nap másikunknál harmadik nap harmadikunknál voltunk, többiben meg a családdal.
És de, képzeljétek el, elfárad a gyerek is. Koránkelés, korán fekvés, melegben bent, kötelező programok...

49es ja végül is úgy könnyű ha te csak megszülöd az ovi meg neveli. Remélem züllsz még vagy ötöt az államnak:-)
Nyáron nincs fejlesztés, nincs foglalkozás, hiába akarod beállítani úgy hogy a gyerek miatt viszed.
Talán foglalkozni kéne a gyerekekkel és akkor nem ütnék-vágnák egymást egyfolytában.
Arra meg hogy a férjem tart el én nem lennék büszke.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!