Aki örökbe adta a babáját, hogy tudta feldolgozni? Hogy élt tovább? Nem bánta meg? Lettek még gyerekei? És, aki elvetette a babáját?

Sziasztok!

Fájó szívvel olvastam a soraitokat, a helyzetetek ugyanaz mint amibe én kerültem három évvel ezelőtt, csak pepitába. Én ugyanis nem akartam megtartani a babámat, a szüleim megzsaroltak hogy vagy megszülöm vagy mehetek a híd alá. Ők ugyanis unokát akartak minden piszkos eszközzel...Nálatok ez ugye pont fordítva van, a ti szüleitek az abortusz mellett kardoskodnak, ti pedig épp hogy szeretnétek a babát. Szülőket kellett volna cserélnünk. :)

Viccet félretéve: Először is még borzasztóan fiatalok vagytok. Ha az abortusz mellett döntetek, abszolút érthető és nem hiszem hogy bárki követ dobna rátok emiatt. Nagy teher ám egy gyerek! Igaz hogy rengeteg öröm is, de nagyon sok lemondással és áldozattal jár...biztosan fel vagytok ti erre készülve? Ha megvan, onnantól kezdve no alvás, no buli, reggeltől-estig a picivel kell foglalkozni (ezt elsősorban a leendő anyukának írom), gondolom még suliba jártok, azt nem tudom hogy fejezi így be a fiatal mama, még ha levelezőn is, kérdéses hogy utána tud-e továbbtanulni, futja-e majd az energiájából egy egyetemre vagy egy főiskolára is...és akkor még az egész anyagi oldaláról nem is beszélve, a pelenka a tápszer - ha kell - a ruhái, cipő, babakocsi, babaágy...és még sorolhatnám. Iszonyú pénz! Az eltartása több tízezrekbe kerül havonta. Jól gondoljátok meg! Én pont egy tízessel voltam több nálatok, 27 voltam amikor szültem, de istenigazából még akkor sem éreztem magam érettnek rá és még annyi tervem lett volna nekem is...

Az örökbeadást én sem javaslom, mert az iszonyú lehet amikor a szülés után elviszik tőled a babát és nem láthatod később hogyan fejlődik, nem simogathatod, puszilhatod, vigasztalhatod meg sosem, azt sem tudod hogy bánnak vele akikhez került, lehet hogy nem jól, nem beszélve arról hogy neki is nagy trauma lesz amikor elmondják neki vagy rájön magától hogy akiket addig szüleinek hitt, nem is az igazi szülei. Ráadásul mikor már vállaltok sokkal később gyerekeket, mindig lelkifurdalásotok lesz amiatt akit örökbe adtatok annak idején hogy pont ő miért nem lehet most veletek, neki miért nem jár az ami a többinek, hogy veletek élhessen.

Úgyhogy én vagy abortuszt javaslok vagy szülést de csak úgy ha ti is nevelitek fel, lehet hogy ti élvezni fogjátok ennek minden percét és nem bánjátok meg soha, ki tudja?

Majd írjátok már meg, hogy döntöttetek, kíváncsi vagyok.

sziasztok, kedves fiatalok!

A döntés a tiétek, minden jó és rossz oldalával együtt. Nem a szülőké, akkor sem, ha őket is érinti sok tekintetben.

A ti életetek egy korai és nagyon súlyos döntése.

Engedjetek meg egy gondolatsort.

2030 körül a babátok körülbelül korotokbeli lesz. Ha úgy döntötök, h örökbeadjátok. Messze messze gyerek lesz még, talán még inkább mint ti, és úgy 40 éves kora felé merül fel benne először, h családja legyen.

Biztosan nagy megbecsüléssel gondol rátok, h fele annyi idősen nem azt választottátok, hogy őt meg-nem-történtté teszitek.. biztosan nem várná el, h vállaljátok egész életre, de azt h esélyt adjatok neki, az neki úgy kell mint egy korty levegő, arról nem mondhat le, ha élni szeretne.

Nagyon nagy tévedés, h kinek szomorú az élete és kinek nem. Afrikában dolgoztam majd Svájcban, jól voltak az emberek kétségbeesettebbek? Hol ragyogott rajtuk a vidámság és életszeretet? A nagy szegénységben.

Annyian szeretnének babát, csak ismerőseim között is, de már túl idősek hozzá, mondjuk 35 fölött kisebb komplikációkkal?

Hogyan lenne önzőség az örökbeadás?

Szerintem ez egy nagyon komoly felelősségvállalás, hogy amit csak ti adhattok meg, azt megteszitek, minden mást meg olyan párra bíztok, akik erre vágynak.

az örökbeadás életet ad a babának, nem elvesz,

az örökbeadás nem terheli a szüleiteket hosszútávon

az örökbeadás felelősséggel vállalható döntés, mennyivel egyenesebb, mint azt mondani, felejtsük el gyorsan, nincs is itt SENKI.

Nagyon tisztellek benneteket, h nyíltan végigbeszélitek a terhességet és a baba sorsát. Írod, hogy nehéz, de mégis bíztatlak, h ez a legjobb út!

Gondolkodni, beszélgetni egymással és közös döntést hozni.

Ne törjetek meg, ne hátráljatok meg, úgy döntsetek, hogy azt vállalni tudjátok egész életetekben, megfontoltan és határozottan, fellángolni nem szabad, megijedni és félni sem, mert ezek a rossz döntések fészkei, az hogy valamit önzőnek mondanak, nekem egy kicsit érzelmi zsarolás szagú.

Pár sort írjatok, hogy vagytok!

Orsi

9-essel értek egyet abban, hogy felfogás kérdése, ki mit tart nehezebbnek vagy önzőségnek. Valakinek az abortusz a könnyebbik és ezért jobbik út (gondolom annak, aki nem tekinti még embernek az embriót), más viszont ezt a döntést nem tudná utána magával cipelni. Ebben sosem lesz ezért egyezés. Nem ítélem el, aki az abortuszt választja, mert már egy terhességet kihordani és bevállalni a szülést is nagyon sok lemondással, felelősségvállalással, sőt kockázatokkal is jár és persze eltitkolni sem lehet. De minden tiszteletem azoké, akik a szerintem egyenesebb, mégis göröngyösebb utat választják. Mindenki maga kell ismerje a határait.

(Az örökbeadásról egyébként mindig a híres Salamoni döntés története jut eszembe: Két anya szült egyszerre, de az egyiknek meghalt a gyermeke és éjszaka kicserélte a másik élő gyerekkel. Reggel másik anya észrevette a cserét és addig veszekedtek, míg a király elé kerültek. Salamon király azt parancsolta, vágják ketté a csecsemőt, akkor mindegyiknek jut egy fél. Erre az igazi anya inkább odaadta volna a másiknak a gyereket, csak maradjon életben - így derült ki az igazság.)

Kedves kérdező, bizony nekem is a szüleitek pártjára kell álljak. Meg is modnom, miért.

Képzeld bele magad a szüleid helyébe. Végigdolgozták az életüket, még jelenleg is van kiskorú gzerekük (ez vagy te). Annyi lett nekik, amennyit akartak, szépen fel is nevelték/ik őket. Most már egy ideig, míg jönnének az unokák (normális esetben az még jó pár év lenne), feltételezem, pihenni akarnának kicsit. És te ebben a helyzetben önkényesen, mert te teherbe estél rájuk rónád az eltartás felelősségét? Hát parsze, hogy megszeretnék, hiszen az unokájuk, de itt nem erről van szó. Mondd, te az ő helyükben hogy éreznéd magad? Ha egy ilyen patthelyzetbe szorítana a saját gyereked? Tudod te, mennyi pénz egy gyerek? Felkészültél te arra, hogy míg a kortársaid buliznak, kirándulnak, nyári melóznak, strandolnak, berúgnak, csalódnak, szerelmi bánatoznak majd újra szerelmesek lesznek, elmennek egyetemre, ott még többet isznak, addig neked semmi más nem marad, csak a sz.ros pelenka meg a szoptatás?

Gondold meg, én azt javaslom...

(u.i.: kívánom, hogy ne így legyen, de jó eséllyel el fog hagyni még a terhesség alatt a fiúd, de a gyerek születése után szinte biztos. Sajnos, a gyakorlat ezt mutatja).

Utolsó! Te örökbe tudnád adni a megszületett gyermekedet?

Nekem van már egy kisfiam és épp tesó projektben vagyunk. De ha egyszer az életben olyan helyzetbe kerülnénk, hogy nem tudunk vállalni egy babát, pl anyagi helyzet, vagy nem is tudom mi lehetne az én helyzetemben még, biztosan eszembe sem jutna az örökbe adás. Ha megszülöm, már biztosan nem adom senkinek, ez 1000 %! Ezért azt gondolom, hogy elvetetném.