Mennyi idő alatt lehet feldolgozni egy 22 hetes magzat elvesztését?

Szerintem ezt így nem lehet megmondani.

Attól függ, milyen lelkületű vki.

Lehet 1 hónap, 2 év, 20 év, vagy soha.

Lehet egyedül is megy, lehet csak segítséggel.

Ezt neked itt senki nem fogja tudni megmondani, max a tapasztalatokat tudják neked megírni, de ezt remélem te is tudod és a nem vártál számot a kérdésedre.

Szerintem örökre az életed része lesz, és ez így is van rendjén.Próbáld meg így elfogadni, nem kell erőltetni a felejtést, és az emlékek törlését, ő a ti kis részetek volt, aki sajnos korán elhagyott benneteket. Arra kell gondolni, hogy talán beteg lett volna, és sokat szenvedett volna ha megszületik. A gyásznak idő kell, de talán sokat segíthet, ha az egészségügyi kihagyás után, mihamarabb próbálkoztok, hogy a kis lélek visszataláljon hozzátok.

Minden jót kívánok, és mielőbbi gyógyulást testileg, lelkileg!

Ez nagyon egyéni.

Azt mondanám, egy év legalább.

Én az újszülött babám halála után egy évvel voltam úgy, hogy tudok nevetni is egy viccen, két év múlva idegen már nem hiszem, hogy észrevette rajtam a "furcsaságot", és kellett majdnem 3 év ahhoz, hogy ha megkérdezték idegenek, hogy gyermeke van-e, már tudjam mondani, hogy nincs. Pedig van, de egy idegennek nem kell tudnia (mert számára is fájdalmas és érthetetlen), hogy miért nincs velem.

De ez sok-sok munka, sok-sok beszéd, és nagyon megváltozott élet. Azt tudom javasolni, hogy annyit beszélj, írj róla, amennyit csak bírsz - ezt nem kell nyilvánosan tenned, írhatsz naplót is, akár "hagyományosan", kézzel. Amikor történt velünk, azt tapasztaltam, hogy sokaknál történik ilyen, de nem beszélnek róla. Aki senkinek, magának se tudott róla beszélni, gyakrabban betegedett meg tőle, és lassabban mászott ki belőle. Akár évtized(ek)ig.

Ha tudsz teret adni ennek a folyamatnak, akkor a gyászfolyamat lezajlik úgy 1-3 év alatt - a legnehezebb az első fél év. Egy részed soha többé nem lesz már olyan, mint előtte, de az élet megy tovább (tényleg!), és jönnek örömök.

Én javaslom, hogy minden létező segítséget vegyél igénybe. A gyász nehéz dolog, és senki más nem tudja helyetted elvinni, de sokan segíthetnek benne. Nem tudom, tudod-e, de 10 alkalom pszichológust az OEP is finanszíroz - nekem ő is nagyon sokat segített, egy tüneményes és felkészült nőhöz kerültem. (Háziorvoshoz menj el, ő ad beutalót pszichiátriára, ahol továbbutalnak a pszichológushoz - kicsit túlbonyolított a rendszer, de ha a végén egy jó pszichológus van, akkor megéri.)

Fontos: ne kicsinyeld le a gyászod, és ne törődj vele, ha más megteszi. Ez csak a te dolgod. Nem kisebb a gyászod attól, hogy 22 hetes volt, és nem 40.

Nem tudom milyen a kapcsolatod az apával, és hogy ő hogyan érez ezzel kapcsolatban, de fontos azt is tudnod, hogy az ő gyásza meg csak az övé. Ha nem úgy érez, ahogy te, az nem baj. Őneki ugyanúgy végig kell mennie a maga útján, mint neked a tiéden.

Nagyon jó, ha tudtok beszélni egymással a történtekről, mert az sokat segíthet mindkettőtöknek.

Javaslom, hogy nézd meg Singer Magdolna oldalát: [link]

Ő mentálhigiénés szakember, akinek a gyász szakterülete, töbek között a gyermek elvesztése miatti gyász is. Terapeuta, és rendszeresen indít gyászfeldolgozó csoportokat is.

Kitartást, sok erőt, sok segítőt kívánok.

Kedves 5-ös (6-os vagyok)

ezt sokan szokták javasolni, de valójában nem szabad siettetni.

Saját tapasztalat, és mások történetének ismerete után azt mondanám, hogy kell minimum 12, de sokkal inkább 16 hónap a következő fogantatásig ahhoz, hogy a következő gyermeket az ember önálló, másik gyermekként legyen képes kezelni. Korai gyermekvállalásnál találkoztam olyannal is, aki a következő gyermeknek ugyanazt a nevet adta.

De persze kőbe vésve ez sincsen, ez csak statisztika, általánosság, vannak tőle eltérések.

Szia!

Én nem tudom, hogy Te most mit érzel, de azt tudom, hogy bennem mi zajlott le. Első kisbabámat 21 hetesen veszítettem el.Szörnyű érzés volt, azt hittem belehalok. Senkivel nem tudtam megbeszélni, a férjem magába dolgozta fel a dolgokat. Én a munkába temetkeztem, és valahogy elmúlt a fájdalom.

Letelt a várakozási idő, belevágtunk a második babába. Őt 20 hetesen veszítettem el. Szeptemberben. Azt hittem belehalok, és most is azt érzem. Irigy, önző lettem azok iránt, akiknek van gyermeke. Persze ezt nem mutatom, nehogy rosszindulatúnak tűnjek, csak annyira fáj, Éjszakákon át sírok, nem alszok, vádolom magam, pedig nem is tehetek róla. Nem tudom, meddig tart ez, csak biztatom magam, hogy egyszer elmúlik ez a depresszió. Elfelejteni nem lehet, de az idő remélem segít.

Kitartást kívánok Neked!