Kegyetlenség "elvenni" egy 5 éves átmeneti szobáját az apuka lakásában, amit alig használ, hogy az állandóan ott élő gyereknek legyen?

NAgyon szépen hangzik, hogy a férjjel együtt az előző házasságából született gyereket is választotta a kérdező, de ezt választásnak hívni eléggé hamis dolog. Maximum a helyzet elfogadása az alap, nagyon nagy szerencse és bónusz, ha az apa új párja és az előző házasságból született gyerek között kötődés és szeretet is kialakul. Ideális lenne persze, ha így lenne, de ez megint olyan, hogy nem havi 2-3 nap kell hozzá eleve.

Az viszont igaz, hogy előbb-utóbb ez az állapot tarthatatlan lesz, még ha a nagylány örömmel bele is menne a kanapén alvásba, amint iskolás lesz, ha ott tölti a hétvégét, házi kell írnia, amúgy is lesz igénye egy ksi elvonulásra, nem lesz megoldás a nappali. Ez az a helyzet szerintem, amikor hiába van ott keveset a nagylány, csak nagyobba költözés fog jó megoldást hozni.

Szerintem függetlenül attól, hogy ilyen kicsi lakás hosszú távon így sem, úgy sem lesz jó ennyi főnek, maga az elv, hogy az 5 éves vendég-e ebben a lakásban, vagy sem, lehet, hogy tisztázásra szorulna.

Én úgy érzem, hogy a saját gyerek is lehet vendég valahol, ami nem az otthona, hozzátéve, hogy ez a tény teljesen független attól, hogy az apával és annak új családjával milyen a kapcsolata. Én nem tudok hinni abban, hogy egy kisgyermeknek otthona lehet az a lakás, ahol csak havi 2-4 napot tölt. Az apja az apja, és ugyanolyan jogú gyermeke, mint az új kapcsolatból született kicsi, ez nem is kérdés, és normális esetben az apa érzelmei is ezzel vannak összhangban. De szerintem az a lakás, ahol az édesapja az új családjával él, nem a kislány otthona. Ideális, ha otthonérezheti magát ott, mert olyan a légkör és olyanok a körülmények, de alapvetően ott, abban a lakásban a most még kisbaba lesz jobban otthon, és a nagylány lesz inkább vendég. Ismétlem, a lakásban, nem az apa szívében és életében.

Én is a saját gyereke vagyok a szüleimnek, ráadásul az egyetlen. Az otthonom a házunk, ahol a férjemmel és gyerekeimmel élek a saját háztartásomban, a szülőházam pedig a szüleim háza, ahol már csak vendég vagyok. Otthonosan érzem ott magam és otthonosan viselkedem, nem vendégként, de össze sem lehet haosnlítani ezt az otthonosságot a valódi otthonommal.

Szerintem az elvált szülők gyerekeinek többsége sem állítaná azt soha, hogy két otthonuk van, maximum akkor, ha teljesen azonos időt töltenek a két szülőnél. A havi két hétvége ehhez édeskevés.