Ettől én rossz ember vagyok?

Egy óvodás lányom van és lassan lesz kistesó. Vágytam gyerekre, imádom a lányom, de alapvetően nem vagyok gyerekkedvelő. A sajátomat igen, szeretem, a rokon gyerekeket is, de másét nehezen viselem. És az, hogy mi lesz az óvodai csoport többi tagjával, nagyrészt hidegen hagy. A többi szülővel sem ápolok túl mély barátságokat.

Az történt, hogy a kislányom barátkozni kezdett egy pár hónappal idősebb gyerekkel, akinek van valamiféle zavara, és a lányom utánozni kezdte a hülyeségeit. (Meg a beszédhibáit) Állandóan követi, mint egy kiskutya és örül ha valami rosszat csinálnak. Itthon mindig elmagyarázom neki, hogy ezeket a dolgokat nem szabad, és kérdezgetem a többi gyerekről, hogy tudna e mással is barátkozni. Egy másik kislány nyitott felé, és én annyit kértem a lányomtól, hogy csupán egyetlen napig játszon azzal a kislánnyal, vagy másokkal, ismerje meg a többieket is. Boldog voltam, amikor a kincsem megízlelte, milyen az, ha önmagával azonos értelmi szinten barátkozik és nem egy hülyével, már bocsánat, hogy ilyet mondok arra a kisgyerekre. Azóta boldogabb a lányom is. A lányom igen, de az óvónők nem, mert amíg volt társasága a zavart gyereknek, addig könnyebben kezelték, és most próbálnák visszaeröltetni mellé a lányomat! Ezen én nagyon kiakadtam. Egy ideig játszottuk ezt a macskaegér játékot. Ők unszolták a lányomat hogy játszon a zavart gyerekkel, én meg bíztattam itthon hogy mondjon rá nemet! Aztán az óvónő keresett meg engem azzal, hogy miért tiltom a lányom attól a kisfiútól? És nem akarják megérteni. A közösségről papolnak nekem, meg arról hogy azt a gyereket is segíteni kell, de ez nem az én dolgom. Én a lányom érdekeit nézem. Még ha a lányomnak mindegy volna, akkor talán belemennék, de látom hogy sokkal jobban élvezi az óvodát, amióta egészséges gyerekekkel barátkozik.