Besokalltam! Más hogy bírja idegekkel? Nem hiszem el, hogy csak nekem nehéz. Vagy ennyire kevés vagyok?

Próbálj megnyugodni!A gyerekeknek sem jó,hogy Te tiszta ideg vagy,ráadásul a gyerekek is megtanulják azt,hogy úgy kezeljék a problémáikat,hogy ordítanak.

Ne haragudj,de miért vállaltátok be a 3.babót,ha kettővel sem bírsz?(nem bántásként írtam...)

Hú hát nem irigyellek. Nekem még nincs gyerekem, de vigyáztam egy párra rendszeresen, az egyetem alatt babysitterkedtem, és amikor a kétéves behisztizett, szerencsére ritkán, akkor az volt a teendő, hogy kiságyba berak, ajtó becsuk. Amikor már csönd volt, akkor mentem be érte és vettem ki. Erre kifejezetten az anyukája kért és működött!!! Szerintem a kétévessel Te is kipróbálhatod, ha éhes lesz majd úgyis abbahagyja és megeszi ami van, éhen nem fog halni ez biztos. De mindezt próbáld nyugodtan tenni, üvöltés nélkül, hogy lássák igazából semmilyen hatást nem váltanak ki. Amíg látják rajtad, hogy ideges leszel, folytatni fogják.

A nagy meg valahonnan tanulta ezt. Talán túlságosan kiszolgálod, és már a cselédjének tekint. A tekintélyt csak nyugalommal és következetességgel lehet növelni, tudom hülyén hangzik, de ahogy Cesar Millan mondta: calm and assertive energy. Azaz nyugodt, magabiztos energia, ez a gyereknél is működik. Most nyilván lesz aki ezzel nem ért egyet, de én úgy gondolom, hogy okés, hogy a gyereket nagyon szeretjük, de azért a gyerek alkalmazkodjon nyugodtan a szülőkhöz, végül is az ő érdeke is, hogy életben maradjon és ez anya nélkül számára pillanatnyilag nehéz. Tudnak is alkalmazkodni, de sokan elkövetik azt a hibát, hogy magukat feltétel nélkül a gyerek mögé helyezik, mert mindig a gyerek az első. Nem kell, hogy mindig a középpontban legyen, neki se jó, megzavarja. Igenis meg van a sorrend és az nem mindig a gyerekkel kezdődik. Sok gyerek az oviban egy angyal otthon meg elviselhetetlen kis gonosztevő, mert az oviban mellette van még 20-30 másik gyerek akikhez kénytelen alkalmazkodni és érdekes módon megy nekik. Hihetetlenül ráéreznek a saját pozíciójukra és ki is használják ha érzik, hogy mindent épp mindent megtehetnek. Egyébként anyósom bölcsiben dolgozik, azért tudok ilyeneket. Természetesen nem kell a gyerekkel ehhez durván bánni, elég a hozzáálláson változtatni, nagyon jól érzékelik ám azt is.

Soha ne hibáztasd megad, még akkor sem, ha úgy érzed, nem jól csinálsz valamit. Bízz magadban, ezeknek a srácoknak Te vagy az Anyjuk, és ennél jobb Anyukát nem is kaphattak volna! Szeretnek Téged, akkor is ha hisztisek és flegmák, és Te is szereted Őket, akkor is ha kiborulsz!

Mindenki hibázik, mindenki érzi néha kevésnek magát, de ezen túl kell lendülni, szívd fel magad, és csináld tovább szépen a hétköznapokat.

5 kisgyerekes Anyuka

Ja, és a 13 -as válaszolónak szóról - szóra igaza van, megkímélt attól, hogy mindezt bepötyögjem Neked. Hallgass a tanácsaira, szívből mondom!

5 gyerekes Anyuka

Nekem csak kettő van, lány és fiú, alig másfél év köztük. Újabban úgy gondolom, pont kettővel több, mint ami nekem ideális lett volna :D. Kemény hetek állnak mögöttünk... A nagyobbam nehéz eset kezdettől fogva, a kicsin még nem látszik milyen lesz, de megelőlegezem neki is.

Pár dolgot tisztáztam magammal is, sokat segített. Pl. hiába szeretnék mindig rugalmas tündibündi engedékeny lenni, ezt a lányom úgy értelmezi, hogy neki akkor bizony mindent szabad. Pedig sok olyan gyerekről hallottam, akinél ez működik. Nála az válik be, ha "kiképző őrmester" vagyok... Persze lehet, hogy ezt csak én érzem így, neki pedig a határozottság ad biztonságérzetet, és mégsem vagyok olyan szerencsétlen és gonosz, mint én gondolom időnként. Nagyon nehéz lehet most neked.

Nekem ez az időszak azt hozta ki, hogy még jobban figyeljek a megfelelő védekezésre, mint tizenévesen. Mert nem bírnék el még egy bébit. Később szeretnék, ha még belefér, de ez így nagyon durva. Volt már, hogy a nagyobbam hisztije közben remegő kézzel vonultam ki egy meggyújtott cigivel, mert úgy éreztem, hogy ha a közelében maradok, megfojtom. Terhesség alatt még nehezebb volt. Szóval én megértelek. Ne dőlj be a látszatra szupermamiknak... Nem tudhatod mi van a cukormáz alatt. Nálunk is vannak ám olyan dámák a játszótéren, hogy sokszor nem tudom sírjak vagy nevessek.

Fel a fejjel, lesz ez még jobb is de tuti, hogy nosztalgikusan is fogsz rá gondolni! Időnként engem is betalálnak a "mindentudók", hogy sokat sírt a kislány, csak nem beteg? Általában leépítem őket hamar, de sokszor már úgy néznek rám, mint vmi közveszélyes gyerekkínzóra. Mert a kisasszony úgy bír üvölteni a semmin, mint akit elevenen nyúznak. Nem vagy egyedül! Kitartást kívánok neked és sok erőt.