Szerintetek egy keteves gyereket lehet buntetni es ha igen hogyan?

Jogi szempontból egy kisgyermeket nemhogy kevesebb, de több jog illeti meg ilyen téren is, mint egy felnőttet. Az íratlan etikai szabályokról nem is beszélve.

A jog súlyosabban bünteti a sorozatos szabálysértéseket, bűncselekményeket, mint az egy-két esetben előforduló, nem rendszeres eseteket.

Ha jól emlékszem szabálysértésnek minősül a könnyű testi sértés, de a szóbeli agresszió is. A gyermke esetében a törvény külön foglalkozik a lelki bántalmazás, és a lelki elhanyagolás témaköreivel elég nagy terjedelemben.

Ugyanakkor a nevelési módszerek megválasztásában hagy bizonyos teret a szülőnek, hiszen a gyermeket *valamilyen* módszerrel fegyelmezni, nevelni kell. Ennek elkerülhetetlen része egy bizonyos alacsony szintű agresszivitás (Erőteljes hangnemű figyelmeztetés, de akár a valódi fizikai fájdalmat NEM okozó testi fenyítés is - ahogy az előttem szóló írta a fenékre LEGYINTÉSt)

A magánvéleményem a következő:

ad1. Mind a fizikai, mind a lelki bántalmazást, elhanyagolást kerülni kell

ad2. az vesse az első követ a másikra, akinél a fentiek egyetlen egy alkalommal sem fordultak elő. (Én speciel ilyen anyák tanácsaira lennék kíváncsi leginkább, bár úgy hiszem, ilyen nem létezik...)

Nem értetted jól, amit írtam. Ha megfelelő pedagógiai módszereket alkalmazol, és a fenékrelegyintés csak egy néha-néha előforduló ballépés, akkor 3-4 éves korban már egyéb fegyelmező eszközre is kevéssé van szükség, nemhogy a fenéklegyintésre. Egyszerűen megszűnik az ok, amiért tennéd.

A gyerek nem egyszeri történésekből fog megítélni, hanem a folyamatos, ismétlődő, rendszeres hozzáállásodból. Ezért írtam, hogy ha EGYSZER rácsapsz a fenekére, attól még nem lesz felnőtt korában depresszós. Attól sem, ha a nyolcvanadik rászólás után dacból, próbálgatásból megcsinál valamit, és kap egyet a pelusra (mindeközben természetesen mindig törekszel az agressziómentes, értelemre ható, civilizált nevelési módszerek alkalmazására, és az általános hozzáálásod nem az agresszió, hanem a türelem és szeretet). Viszont ha rendszeresen kiabálnak egy gyerekkel, vagy nemes egyszerűséggel figyelmen kívül hagyják azt, hogy ő egyáltalán akar valamit - mondván, hogy az csak hiszti - , attól már lehet. Ennél jobban nem tudom megfogalmazni...

Nekem sajnos az a meglátásom, hogy az a gyerek a verekedősebb, aki soha nem kapott a pelusára. Nem azért, merthogy "a gyerek kívánja" a fenekelést, hanem azért, mert az ő szülei más módszerekkel, de sokkal agresszívabb viselkedést mutatnak az irányában. Gondolok itt a passzív agresszivitásra többek között, amit igazán halkan, titokban lehet csinálni (ha hisztizik, akkor hátat fordítok neki, vagy más módon hagyon figyelmen kívül, ha akar valamit), de a gyerek legalapvetőbb biztonságérzetét rombolja össze.

Az ilyen gyerek bejön az iskolába, azt látja, hogy más gyerekre odafigyel az anyuka/tanár, ha valamit mondani akar (nem beszélget tovább hosszú percekig a gyerekről egyáltalán tudomást sem véve), és EZ az, ami agressziót szül.

Ismered a sort?: frusztráció - agresszió - regresszió Ha nem, olvass utána, alapfokú pszichológiai tétel.

A baj az, hogy az iskoláskorúak nem jutnak el látványosan a regresszióig, vagyis nem sírnak, mert megtanították nekik, hogy sírni nem szabad (akár hiszed, akár nem, így van, és főleg a fiúknál nagy gond ez!) Ez a gyerek teli frusztrációval és agresszióval nem tudja, hogyan kellene levezetnie ezeket a negatív energiákat, és EGYMÁSTÓL tanulják el a verekedést többnyire. Ez a legősibb, legalacsonyabb szintű feszültséglevezetési módszer.

Nyilván erősödik a hatás, ha a gyerek otthon is azt látta, hogy a verés általános, és elfogadott problémamegoldó eszköz, de - mint írtam - nem azok a gyerekek a legverekedősebbek, akik ritkán ugyan, de fenekelést kaptak.

Egyszóval a verekedősek:

- Akiket otthon rendszeresen, és a gyerek számára fájdalmas ütésekkel vernek

- Akiket ugyan nem vertek, de a családon belüli erőszak más családtagnál felmerült (akár egyszer is!!!)

- Akiknél soha, egyszer sem alkalmaztak fizikai bántalmazást (lásd nem fájdalmas pelusra legyintést sem kaptak soha)

A felsorolásom harmadik pontja engem is meglepett, amíg nem mentem el sok helyre családlátogatásra. Ott derült fény arra, hogy a gyereket fizikailag soha nem bántják, lelkileg viszont ott, ahol érik :-s

Ráadásul a verekedősség mértéke a felsorolásban fenntről lefelé NÖVEKSZIK!!! Ez azért elgondolkodtató, nem?...

Változatlanul fenntartom a véleményem, hogy sem fizikailag, sem lelkileg nem szabad egy gyermeket bántalmazni, büntetni. Nem a fizikai büntetés preferálása volt a célom a fenti felsorolással. Gyerekkel szemben bármilyen nemű agressziót ellenzek!!!

Értem, hát nem tudom, én még egy szakirodalomban sem olvastam olyat, hogy az, hogy nem verem a gyereket, akkor agresszív vagyok vele. Ez azért lep meg, mert bár sokszor nagyon felidegesít(kit nem, egy öt éves gyermek), teszem hozzá, hogy a temperamentuma megvan rendesen, akkor is maximum azt mondom, hogy most hagyj békén, mert szétrobbanok, ha lenyugodtam, megbeszéljük. Tudja, hogy utána megbeszéljük és teljes nyugalommal végzi a dolgát tovább. Amikor megnyugodtam, akkor megbeszéljük (én is elég temperamentumos vagyok, képtelen lennék olyankor beszélni vele). Egyébként ez a nagyon ritka eset, mivel általában úgy állok hozzá, hogy gyerek, nem tehet róla, meg neki milyen nehéz lehet, hogy mindig nekünk kell megfelelni (értem ezalatt azt, hogy elvárjuk tőle, hogy öltözködjön, hogy ha menni kell valahová, akkor menni kell, holott neki máshoz lenne kedve stb). Gondolod, hogy én lennék a legagresszívabb anya a földön? Mert a felsorolás alapján ez tűnik ki. Ugyanakkor azt tanítottam neki, hogy ha nagyon ideges, akkor jöjjön és bújjon oda hozzám, mert feszültség van benne és a feszültség az öleléssel oldódik. Van olyan, hogy odajön, hogy anya, egy kis bújást kérek! És tudom, hogy valami baja van. Bújunk, aztán elmondja, lenyugszik. Gondolom, ez már nagy bűn lehet... Ne haragudj, de én nem tudom ezt magunkra levetíteni. Lehet, hogy én a nem normális kategória vagyok, ha ez a normális... És igen, meglep. Azért, mert én is tanultam néhány évig pszichológiát, nevelést, de ilyet soha! Nem tudom, hová tenni...

Úgyhogy nálunk marad a nem verem kategória és a nem üvöltök vele című fejezet. És ha ideges leszek, akkor bemegyek a fürdőbe és kihőbörgöm magam és belegondolok, hogy a mi anyáinknak sem volt könnyebb és visszaemlékszem, hogy milyen szemtelen kölyök voltam. Egyébként meg azt mondom, hogy inkább rendetlenkedjen, hisztizzen, de legyen egészséges gyerek. Én minden nap hálát adok Istennek, hogy egészséges. A szomszédomban született egy kisfiú, akiről sokáig nem tudták, hogy egészséges lesz vagy nem. Neki nem az volt a legfőbb gondja, hogy megüsse vagy ne üsse, hanem az, hogy fejlessze, minden nap fejlesztésre jártak. Én azóta ezt nagyon a fejembe véstem, hogy nagyon szerencsés vagyok, hogy egészséges gyermekeim vannak. Lehet, hogy beteg vagyok, de nekem ez a normális. Ez van...

"Értem, hát nem tudom, én még egy szakirodalomban sem olvastam olyat, hogy az, hogy nem verem a gyereket, akkor agresszív vagyok vele."

Jesszusom! Te komolyan nem érted amit olvasol (most már többedszer...)? Ezt ki mondta???

Azt mondtam, hogy az olyan szülők, akik nem fizikailag bántalmazzák a gyerekeiket, azok általában lelkileg bántalmazzák. Ez közel sem ugyanaz, mint amit te írtál...

Mindegyis. Szerintem mások értik, amit írtam. Légyszíves olvasd el még egyszer, ha kell kétszer is... Szövegértelmezési problémáid vannak, akkor meg hiába tanulod könyvekből a pszichológiát, ha nem érted, amit olvasol :-s

Tovább már nem is olvasom a kommentjeidet, rád nem szánok több időt.

Hát igen, mindkét válasz tökéletes, csak kissé félreértitek egymást.

Céloztam már rá, hogy a dackorszak szükséges a gyereknek, ha nagyon letörik, később akár lelki sérülést is okozhat. Némely pschihiáter határozatlan, tutyimutyi felnőttnél akár gyermekkori traumát is feltételezhet.

Elhangzott már, hogy nem kell a vitákba belemenni, kiélezni a helyzetet.

Néha akár a gyereknek is lehet igaza. Ha például vásárolni akarsz menni, de Ő nem akar, megkérdezheted, mit akarsz inkább pacsirtám, maradjunk itthon és játszunk? Vagy meséljek? Aztán tíz perc múlva mondhatod, gyere nézzük meg a kutyust, már ugye ha előzőleg látott a bolt előtt kikötött kutyát. Ilyesféleképpen, százféle módon manipulálhatod, felkeltve az érdeklődését. Erőszak soha nem szükséges, de türelem, találékonyság, megértés, az igen.

Ha már bántottad, vagy reguláztad, megnyugtatlak, katonakorára kiheveri (ha fiú), de állandóan és folyamatosan inkább ne tedd.

Időnként azért belátom nehéz velük, sőt még az is előfordulhat később, hogy büntetni kell.

Egyébként én pontosan azt csináltam, amit az előbb kárhoztattak, hogy nem szóltam a fiamhoz, keresztül néztem rajta, amikor lopott. Na nem különösebbet, csak csokit a közértből, a vagány haverjaival, de Ő rajtavesztett. Nagyon szégyelte magát. Lehet, hogy rosszul tettem, de mindenesetre hatásos volt. Rendes felnőtt lett belőle.

Sok minden vár még Rád, öröm, bánat, aggódás, de a szeretet mindent megold.

Az ég sem mindig felhőtlen, időnként beborul...

Érdekes és megszívlelendő olvasmány mindenki számára:

[link]

Mindenki figyelmébe ajánlom, különösen a 4. és 9. oldal részletes leírásait!

21-es voltam.

Meglepő dolgok, nagyon megdöbbentő. Nem igazán ide tartozik ugyan, de:

Az viszont ,hogy valaki sem fizikai sem lelki terrort nem alkalmaz, az valahogyan nincs eléggé kifejtve.

Én 190 cm magas vagyok, soha, még csak eszembe sem jutott, hogy gyereket megüssek, akár csak enyhe formában is. Rettenetesen szégyellném magam. Őszintén szólva egy felnőtt nő és apró gyermeke közt is fennáll ez a mérhetetlen különbség.

A dícséret és a motiváció mindig hatásosabb, mint a szidás, megalázás. A testi fenyítés a legmegalázóbb dolog, amit el tudok képzelni. Méltatlan a szülőhöz, de a gyerekhez is.

Ha több gyerek van és igazságot kell tenni köztük, akkor is lehetőleg el kell kerülni a büntetést, inkább a békéltetésen van a hangsúly. Egyszerű helytelenítés elegendő, de kapja meg mindkét fél (ő kezdte, Te meg folytattad)

A gyerekek fogékonyak a szépre, jóra. A pozitív hozzáállás célravezetőbb. Több legyet fogsz egy kanál cukorral, mint egy hordó ecettel... tartja a mondás is.

A mai bonyolult világban mindenhez végzettség, papír, jogosítvány kell, gyermeke sajnos a legbutább embernek is lehet, akit többé, kevésbé saját kénye kedve szerint nevelhet. Az értelmes ember viszont magától is tájékozódik, könyveket olvas, módszereket vizsgál és megpróbál felnőni a feladathoz, ami általában sikerül is. Ha még némi önuralmat is tud gyakorolni, akkor a nehéz helyzeteken is uralkodni tud.

Ha mindenképpen büntetni akar, akkor sem szabad a büntetésnek túlzottnak lenni.

A szép szó és a jó példa hatásos, de a jó hír az, hogy a matematikában is a negatív negatívuma pozitív. Vagyis egy rossz szülő gyereke is lehet rendes felnőtt, mert elveti a rossz példát...Esetleg hátránnyal indul, nem lesz művelt, tájékozott...Talán...