Mennyire lenne nagy trauma, ha elvenném a cumit?
Én is!!!
Néha megemliti, hogy cui. Mondom, hogy kidobtad, erre kacag és mondja, hogy igen.
Olyan hihetetlen...
Én az öcsémet szoltattam le játékkosan: Amikor jött felmé cumival a szájába, keszedtem a szájából, eldobtam, és "fúj cumi, fúj!"! Élvezte, és 1 idő után már nem ment utána otthagyta! ÍAgy a cumik elfogytak(1 dobozba dobtam az összeset), neki meg már nem kellett, és amikor mondta, h cumi , mondtuk neki, h fúj! És leszokott(pár hónap volt)
12/L
Én 7! éves koromig cumiztam. Anyukám hagyta, és igaza volt. Az ovodába is vittem magammal, sőt, a suliba is akartam, de anyu ott már a sarkára állt. Semmi bajom nem volt belőle, nem lettem lelkisérült, sem csáléfogu. MIndig gyönyörüen katonás sorban álltak a fogaim, nem volt fogszabályzóm.
Én is hagytam, had cumizzon a gyerekem. Ő 4 évig koptatta őket, és volt olyan is, mikor a teótól is összeszedte, + még a pótcumikat, és a cumisüvegeket is, szóval volt olyan, hogy 5 cumi lógott a szájában. Ilyenkor kivettünk persze a szájából párat, de egyébként nem korlátoztuk benne. Magától elhagyta, mikor eljött az ideje. Nem értem, hogy miért kell a szomszéd anyuka után menni.
Tegnap délben, este, aztán az előbb is cumi nélkül aludt el. Csak hajnali 2 körül megint felsirt és kérte, ezért megkapta, aztán aludt reggelig. Mikor reggel felébredt ideadta vigyorogva.
Ugy gondolom, hogy nem erőltettem, erőltetem, csak támogatom a leszokásban. Ha már magátol kidobta, akkor nem fogom szuszakolni a szájába. 1 hete még ő is néha egyszerre 2 cumit rágott. Este a tejet cumisüvegből issza, de napközben soha.
Én is 4 éves koromig cumiztam, nekem is rendben voltak a fogaim, de a férjemnek, aki szintén 4 éves koráig cumizott, össze-vissza nőttek, dőltek.
Leginkább a beszédfejlődése miatt aggasztott, mert azzal beszélt. Most sokkal érthetőbb amit mond. Bár igy is néha csak én értem, vagy én sem.
Visszatérve a cumira, még nem tudom meddig lesz éjszaka cumi miatti sirás, de tuti, hogy elaludni már nem kapja meg. És attol még nem vagyok szivtelen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!