Szoktatok haragudni a gyerekre ha éjjel nem akar elfelé aludni?

Én sem a "kussolj" kategóriára gondoltam. Szerintem kiborulni is lehet "elegánsan". Attól, hogy elszakad a cérna, nem küldöm el a gyerekrmet a p*csába, ahogy a férjemet sem soha.

Viszont fenntartom, hogy a bocsánatkérés megtanulása fontos. Nem csak akkor, ha "kussolj" kategóriájú szavak hagyják el az ember száját a másik irányába...

#19 és a gyakorlatban hova mész lehiggadni, amikor üvölt a gyerek a kiságyban? Nem mindenkinek van itt egy másik személy sajnos, sőt legtöbbször nincs. Nyilván ha lenne, egyszerűbb lenne.

Akkor meg azt nem tudja, hogy miért hagyta ott az anyja üvöltve. Az enyém ha kiveszem akkor is üvölt, hiába megyek ki a szobából, jön utánam sírva.

" Nem mindenkinek van itt egy másik személy sajnos, sőt legtöbbször nincs."

Ez szerintem az extrém eset. Véleményem szerint a legtöbb ember egy másik emberrel vállal gyereket - nem egyedül. Szomorú, ha egy anya (vagy apa) egyedül marad a gyermekével. De ezeket az eseteket nem lehet úgy kezelni, mint normális esetben. Ha egyedül maradnék, akkor az lenne a prioritás, hogy bevonjak valamilyen segítséget, amivel rendszeres időközönként számíthatok.

"a gyakorlatban hova mész lehiggadni, amikor üvölt a gyerek a kiságyban?"

Itt jön képbe a tudatosság és az önismeret. Azonosítod, hogy mit érzel, látod, hogy mi lesz a következő, ha nem teszel semmit. Ilyenkor már maga az érzelmek azonosítása is segít, illetve a klasszikus 10-ig (x-ig) számolás. Ami elég ahhoz, hogy az idegből történő válasz (pl a kussoljál) elszálljon és vissza tudj zökkenni abba az empatikusabb mindsetbe, ahol már tudsz reagálni a gyerekedre.

Biztos vagyok benne, hogy nagyon nehéz egyedül. De azért remélem nem ez a többség valósága.

Egyáltalán nem extrém eset, amikor házasságon belül egyedül marad az ember a gyerekkel. Sajnos.

Bár én tényleg egyedül vagyok vele (ezt szó szerint vedd), jobban sajnálom azokat, akiknél nem partner a másik szülő. Látom magam körül sajnos. Sőt, ismerek olyan nőket, akik még a férjüktől is féltik a gyereket vagy éppen alkalmatlannak tartják bármire is. Tudom, ez nem a témához kapcsolódik, de mélyen elszomorít.

Van az az érzelmi állapot, amikor elborul az agya az embernek, ott már szinte semmilyen tudatosság nincs jelen. Ez nem minennapos, ez az extrémebbik eset. Nyilván nem esel neki a babádnak, de igen, mondasz meggondolatlanul dolgokat, amiket aztán megbánsz. Az emberek többsége így működik. Én őszintén örülök, ha te máshogy működsz, de emiatt senki nem ítélhető el.

Az előző lakhelyemen a szomszédunkban lakott egy család, ott nappal is ordított a nő a gyerekeivel. Sajnos ez is a valóság. Nem csak altatásnál. Az utcán is hallok ezt-azt, sőt láttam is már fizikai bántalmazást is, csak mert nem köpött ki valamit a kislány.

Na én az ilyen szülőkre haragszom. Persze megmagyarázzák, hogy fáradtak, így-úgy nehéz a gyerekkel, de azért még jön 1-2 kistesó. Sajnos több ilyen "türelmetlen" szülőt ismerek, mint olyat, akinél csak esetenként szakad el a húr.

#23! "Ha egyedül maradnék, akkor az lenne a prioritás, hogy bevonjak valamilyen segítséget, amivel rendszeres időközönként számíthatok."

Nem én vagyok #22, de én történetesen egyedülállóként nevelem. Kérd már meg légyszi a gyerekem, jelentse be előre, mikor fog legközelebb 3 egymást követő éjszakát végig üvölteni, hogy már a másodikra ide rendelhessem az Isten tudja honnan elővarázsolt segítségemet😁

24: amíg ezeket a dolgokat természetesnek vesszük addig nem is lesz változás. 🤷‍♀️ és erről beszéltem hogy attól hogy a többség így él, még nem jó.

25: a tervezett, rendszeres segítség azért jó és azért kell, hogy legyen mibe kapaszkodni, hogy mikor van idő feltöltődni. Én sem vagyok a valóságtól elrugaszkodott hogy arra gondoltam volna, amit te felvázoltál. Ha nem akarod érteni, nem fogod.

“ Az emberek többsége így működik. Én őszintén örülök, ha te máshogy működsz, de emiatt senki nem ítélhető el”

Aki már felismeri hogy ez nem jó, mint a kérdező, az már tud dolgozni a tudatossági szintjén is.

És nem elítélem, csak rávilágítok, hogy attól hogy a többség nem csinálja jól, ne ettől fogadjuk el normálisnak.

#28! Nem akarom érteni, mert olyasmiről papolsz, amiben semmi kompetenciád, se gyakorlatod.

A tervezett, rendszeres segítséget úgy hívják, hogy babysitter. Ha tervezett és rendszeres, akkor neki rendszeresen munkát kell adnod, mert az neki rohadtul nem éri meg, hogy hébe-hóba előkapod éjjel kettőkor, amikor a kiborulásod zajlik, vagyis zajlana, ha nem előzné meg ő. Egy egyedülálló anyának meg ritkán van annyi pénze, hogy egy teljes munkaidős babysittert fizessen.

De nyilván én vagyok a hülye, szóval megtennéd kérlek, hogy leírod, pontosan, hogy képzelted el? Hagy tanuljak, hátha még alkalmazni is tudom. Tehát 3.éjjel üvölt a gyerek, én már épp csúnyát mondanék, de nem, mert alkalmazom az ötletedet. Ki lesz a segítségem, hogy kerül oda és mennyibe fog nekem kerülni?

Két gyerekünk van, plusz egy zömében 7-16-ig dolgozó férjem. Havonta minimum 2-3 éjszakát távol van munka miatt, van hogy 2-3-at anyósom miatt is (bár ilyenkor ha tudja, viszi a nagyobb gyereket magával).

Van tervezett, fizetett segítségünk heti két-három alkalommal, de egy társat nem tud helyettesíteni. Arra a világ pénze nem lenne elég, hogy én itt altassam nálunk, hogy itt legyen, ha kiborulnék a nem alvástól.

Szerintem valami nagyon félrement 28, amikor tudatosságról beszélsz. A tudatosság része nem az, hogy nem borulok ki, hanem hogyha kiborultam, akkor tudatosan nem mondom ki, hogy "nemhiszemelb*zdmeghogynemtudszvégre3órátaludniag*cibe". Megtalálom a saját eszközeimet, hogy ezt mindenáron elkerüljem és ezzel maradandó sérüléseket okozzak. Ez nem csak a gyerekemre igaz, mindenkire. A férjemmel sem beszélek így, meg a postással sem, aki alvás időben rátenyerel a csengőre. De attól még lehetek ideges és borulhatok ki. És az én érzelemkezelésemből tanul a gyerek. Ha tetszik ha nem előbb utóbb tükröt tart eléd és ha nem vagy totál hülye, akkor felismered a saját viselkedésedet benne és igyekszel korrigálni. Ez ilyen egyszerű. Nem attól lesz kevésbé lelki roggyant gyerekem, ha sosem mutatok ki mellette érzelmeket, sőt. Állítom, pont fordítva igaz.