Szoktatok haragudni a gyerekre ha éjjel nem akar elfelé aludni?

Bizony!

Másfél éves koráig 20 percenként kelt.

Éjjel is meg nappal is.

Sejtheted..

Mondjuk én sose kiabáltam rá, de fakadtam már sírva többször is, hogy miért nem alszik.

Elvittem neurológushoz, mert teljesen kiborultam másfél év nemalvástól, mondja meg mi fene baja van. A lányaim az első hónaptól átaludták az éjszakát, a fiam meg az istenért se akart aludni.

Nem találtak semmi rendellenességet, vittem tovább fül-orr-gégészetre, ott sem találtak semmit.

Mondom meghalok mostmár komolyan.

Akkor kapott egy középfülgyulladást, még 20 perceket se aludt, elvittem orvoshoz, írt fel neki Cataflam cseppet és életében először akkor aludt 6 órát egyhuzamban. Úgy kidőltem én is, szinte el sem hittem. Utána rettegtem, hogy ha majd meggyógyul, akkor kezdod minden elölről.

De nem. Onnan aludt 2-3 órákat, igazi megváltás volt.

2 éves korától meg alszik rendesen úgymond, ha beteg akkor még kel meg ha rosszat álmodik.

Most 3 és fél éves.

Kénköves pokol volt ez az időszak, nem is sok mindenre emlékszem, leginkább videókból nézem vissza milyen cuki volt úgy egyébként 😊

Persze. Kiabálni nem szoktam általában, ahhoz már nagyon ki kell buknom, de azért ideges szoktam lenni, amikor hatodszor is kelünk/nem alszunk éjjel és reggel 6-kor már kukorékolunk. Én is bagoly típus vagyok...

És én egyébként megértem, ha a férjem is ideges és nem úgy szól nekem esetleg, ahogy azt elvárnám, mert tudom, hogy ő is fáradt és valójában nem nekem szól ez. Ahogy ő bocsánatot tud kérni tőlem, én is bocsànatot tudok kérni a gyerekeimtől. A 2,5 éves már érti is. Az élet más területein is keveredhetünk olyan helyzetbe, hogy bocsánatot kérek tőle, ahogy egyébként én is elvárom tőle, ha úgy viselkedett. Emberek vagyunk, szerintem belefér néha a kiborulás.

Nekem 2,5 éves a fiam, szokott olyan lenni, hogy elalvás után egy órával felkel és nem akar visszaaludni.

No olyankor ki tudnám tépni a hajamat.

Egész nap vele foglalkozok, este van egy kis nyugi amikor elalszik és akkor is felébred.

🤦🏻‍♀️És az a szép benne, hogy a férjem hiába próbálja visszaaltatni, neki csak anya kell és addig kínlódik amíg én nem megyek mellé.

Szerintem van különbség a gondolat és a tettek között.

Legtöbben biztos gondolnak cifrákat. Sőt borulnak ki. Csak nem mindegy, hogy ezt idegből rátolod e a gyerekre, és leüvöltöd hogy kussolj. Egy normálisan működő családban (és most nem az extrém esetekről van szó) ideáig el se jut az ember, mert apa közbelép. Ha látja hogy ki vagyok borulva, akkor ő kel a gyerekhez. Még ha ő nem is tudja visszaaltatni, van 5-10-15 percem, ami elég hogy lenyugodjak és már ne úgy szóljak hozzá, hogy kussolj.

Az meg, hogy sokan csinálják és azt mantrázzák, hogy a gyereknek is meg kell tanulnia hogy anya is ember, attól még nem lesz jó. Egyébként a gyerek (aki legtöbbször 3 év alatti, de sokszor még 1 sincs), nem ebből fogja megtanulni. Ebből mást tapasztal meg. Ugyanis a 3 év alatti ha vele történik valami, mondjuk kiabálnak vele, nem azon fog gondolkodni, hogy a másik miért csinálja, hanem hogy ő mit csinált, ő milyen hogy ezt kapja. Így el se tud gondolkodni rajta, hogy anya azért kiabál, mert ő is ember.

És senki nem azt mondja, hogy az embernek nem szabad idegesnek lennie, meg kiborulnia, hanem azt hogy ezt érdemes detektálni és közbelépni - pl szólni a férjnek, hogy most kell 5-10-30 perc, most álljon helyt ő.

(A nagyobb gyereknek meg el lehet mondani hogy anya most ideges és most kicsit ki kell mennie. Abból többet tanul, mint az ordításból, mert látja, hogy anya hogy kezeli a stresszes szitut, amikor kiabálna de nem teszi. )

De persze le leszek pontozva, hisz minden anyának joga van kiabálni.