Hogyan "büntessem" meg a 2 éves gyerekemet, amikor megharapja a 8 hónapos öccsét? Mi a helyes teendő ilyenkor, ha kötődő nevelés híve vagyok?

Én mindig a féltékenységre reagáltam, nem a cselekedetre (kva nehéz, nálunk folyton meg akarta csapni). Beálltam közéjük, fizikai akadályt képezve és papagáj módjára ismételgettem, hogy "látom, hogy féltékeny vagy, te is szeretnéd a figyelmem. Viszont nem ütheted meg a testvéred. Ha szeretnéd, hogy veled is játsszak, szólj nekem, hogy anya játssz velem". Akkor is ezt mondtam, ha előtte fél perccel vele játszottam egy órát, és pelenkázni kellett, vagy valami, tehát korántsem az a helyzet, hogy elhanyagolva ül a sarokban. De ilyen picit felesleges "büntetni", mert csak egy csapongó érzelemhalmazban ül, amit nem bír kezelni. Ha bünteted, akkor se fogja tudni kezelni, csak még frusztráltabb lesz, hogy még több negatív érzése van, és azt se tudja kezelni.

Idővel javult, most már néha látom, hogy lendülne a keze, aztán toporogni kezd és utána odajön, hogy anya velem is foglalkozz. Tehát működött, akkor is ha ez valakiknek felfoghatatlan. De nagyon kicsi egy 2 éves is, nem elvárható tőle, hogy ilyen összetett érzelmi helyzetet türelmesen reagáljon le.

De nem érett még az agya az ok-okozatra. Tehát az, hogy harapok az másnak fáj, és az rossz, azt egyszerűen nem érti.

A mondatomba bármit behelyettesíthetsz, a lényeg a határhúzás, amellett, hogy elfogadod őt. Tehát pl "látom dühös vagy, mert félbe kellett hagyni a főzést (elfogadod, hogy dühös), de akkor sem haraphatod meg a testvéred (határhúzás), most tisztába rakom/arrébb viszem, utána folytatjuk a főzést".

Ha közben próbálkozik, fizikailag megakadályozod. Esetleg megpróbálhatod kicsit terelgetni, hogy gyorsabbak legyetek, kérd meg, hogy segítsen neked fogni a tiszta pelust, vagy hozzon egy játékot a testvérének. Vagy őrizze neked a fakanalat, amíg nem folytatjátok a főzést.

Valóban határokat kell húzni. De a határhúzás a szülő aktív cselekedete, nem a gyereké. Tehát nem neki kell a szobájába mennie, hanem neked kell megakadályoznod a harapást.

Ezen kívül egy ennyi idős gyerek nem tudatosan harap, de ezt kifejtették már előttem is. Épp ezért nagy híva büntetni. Képzeld el, hogy te teszel valamit ösztönösen, erre jól megbüntetnek. Inkább segíts neki megtanulni kezelni az érzéseit, ezt pedig példamutatással teheted meg.

Az pedig, hogy kizárod őt, fizikailag elkülönítés egy nagyon rossz példa. Ugyanis egy feszült helyzetre nem az a megoldás, ha a felek elfordulnak egymástól, hanem ha kommunikációval feloldják a konfliktust. Gondolom te sem örülnél, ha a férjed egy-egy nézeteltérésnél elvonulna a szobába a telefonját nyomkodni, téged meg faképnél hagyna a problémáiddal.

Ha büntetni szeretnél, akkor legyen összefüggés a tett és a büntetés között. Például ha rendszeresen harap egy-egy szituációban, akkor mondjuk az egy büntetés, hogy addig játszania kell és nem mehet a kicsi közelébe az adott szituban.

Tudom, hogy ideges vagy ilyenkor, de próbáld magadban tudatosítani, hogy még pici, az agya ilyenkor nem úgy működik, mint egy felnőtté. Nem tudja irányítani a cselekedeteit. Egyébként pedig a gyerekek rendkívül együttműködőek és úgy vannak programozva, hogy egy csapatot alkossanak a szüleikkel. Csak az a helyzet, hogy fejlettségükből adódóan ez sokszor nem látszik, nem jön össze nekik.

Egyszer jobb lesz, kitartást!

De nem érett még az agya az ok-okozatra. Tehát az, hogy harapok az másnak fáj, és az rossz, azt egyszerűen nem érti.

De nemsokára beérik rá és érti, nem baj, ha már tudatosan próbálja tanítani kicsit...

Kétéves kisgyereken mégis mit akarsz büntetni? Nem kell. Elmondod neki, nem ordítva csak érezze a hangsúlyból hogy rosszat tett és ennyi.

Az én öcséim kiskoruktól kezdve ölték egymást, hiába szóltunk rájuk ezerszer és ment a büntisarok.

Ez ilyen.