Hogyan "büntessem" meg a 2 éves gyerekemet, amikor megharapja a 8 hónapos öccsét? Mi a helyes teendő ilyenkor, ha kötődő nevelés híve vagyok?

"Legközelebb majd lelöki valahonnan féltékenységében, mert úgy is tudja, hogy nincs következménye"

Kétévesnél szerintem még nem igazán működik az agyukban ez a következmény dolog. Még nem működnek azok az agyi struktúrák. És igen, valószínűleg megpróbálná lelökni, ha lenne rá lehetősége és pont eszébe jutna. Ha van "következménye", ha nincs (ahol a nincs is igazából az, hogy anya kifejezi a rosszallását). Fizikailag kell védeni a kicsit.

Egy agyi út van, ahol működik az effajta félelmkeltés, mikor a gyerek attól fél, hogy elveszíti a szülői szeretetet. Ezért működik egy darabig a szobába küldés, figyelemmegvonás stb. De ugyanakkor ez le is építi a szülő-gyerek kapcsolatot, amire meg pont hogy ideális esetben épül a nevelés. Nem jó, ha a gyerek érzelmileg elérhetetlen lesz.

Ideális esetben a nevelés arra épül, hogy a gyerek kötődik a szülőhöz és ezért fontos neki amit a szülő kér. A másik verzió amikor a gyerek már csak a büntetés-jutalom miatt csinál vagy nem csinál valamit, ez már inkább idomítás, nem nevelés.

Hagyjuk már, hogy azért nem lesz egészséges szülő-gyermek kapcsolat, mert nem lehet rászólni vagy két percre kizárni a játékból egy gyereket. Azért mindennek van vége, nem cukorkából van a gyerek, hogy mindent el kell nézni.

Kisgyerek szóból nem ért,a cselekvésből tanul.

Mert ez a két véglet van csak?

Nem szólok rá vagy ostorral verem?

11# köszönöm a kioktatást, de az én gyerekem 2 évesen tudta, hogy mi az a fájdalom, mivel addigra már igencsak túlvolt pár esésen meg miegymáson. Ha egy 2 éves nincs tisztában a fájdalom szó jelentésével ott nagy problémák vannak, burokban nevelkedett.

Attól, hogy büntetésből berakom a szobájába gondolkodni nem szeret kevésbé a gyerekem. Napi minimum 10x kezdi el mondani a semmiből, hogy nagyon szeretlek anya és puszilgat. Kell egy határt húzni a gyereknek és ha átlépi kell büntetés nem pedig a tutujgatás.

Az, hogy bánt-e másokat egy 2-3 éves gyerek baromira nem a nevelésen múlik. 2 éves. Nincs még megfelelő eszköze kifejezni a frusztrációját, a haragját. Ezt kell neki megtanítani, de ez hosszú idő. Önkontrollra még fizikailag nem képes, az agya azon része, ami ezt szabályozza, egyszerűen nem létezik, még nem fejlődött ki. Szóval ezért büntetni nem szabad. A bölcsiben is ha megharapják, meglökik egymást (mert lesz ilyen, még az oviban is, pedig ott már legalább stabilan beszélő gyerekekről van szó- ez a fajta agresszió egyébként jelentősen csökken, miután már jól beszél egy gyerek) a gondozónak ott helyben kell kezelnie a helyzetet, te utólag már hiába papolnál.

Legalábbis ez az elmélet, amivel én is tisztában vagyok és józan pillanataimban én is így gondolom, meg ez alapján próbáltam kezelni a helyzeteket, UGYANAKKOR a testvérféltékenységet nekem is nagyon nehéz helyretennem magamban. Alapvetően úgy próbáltam kezelni, illetve most is úgy igyekszem kezelni, hogy mindig azzal foglalkozom, akinek fáj, őt vigasztalom, a másikra csak rászólok, hogy ezt nem szabad. Első sorban azért, hogy ne legyen figyelemfelkeltő taktika a másik bántása, ne azt a következtetést vonja le, hogy (negatív) figyelmet kap akkor, ha megüti, megharapja a testvérét. Fizikailag elhúzom, vigasztalom a sértettet, és közben beszélek messzebbről az "agresszornak". Hogy ez csúnya dolog, nem szabad, értem, hogy így vagy úgy érez, de ezt úgy kell kezelni, hogy... és akkor mondom az alternatívákat. Ugye azért írom ilyen semlegesen, mert nálunk a kicsi is már lassan 2 éves lesz, szóval már ő sem ártatlan áldozat, mint másfél éve volt mondjuk :D De úgy veszem észre, hogy ez egészen jól működő taktika. Nem kezelem most sem mindig tökéletesen, nyilván, de azért alapvetően úgy tűnik, hogy a megértés és a valós probléma kezelése (ami a ti esetetekben a nagyobb gyerek csalódottsága, hogy a kicsi miatt kellett félbehagyni egy veled kettesben töltött tevékenységet) a leginkább célravezető. A büntetés sosem az. A szigor és a büntetés pedig nem ugyanaz.