Nagyon nem birom már az anyaságot. Mièrt èrzem ezt?
Előről írom le inkább.
Míg nem volt gyerek szerettem egyedül èlni,imádtama rendet, tiszta lakást, nem főztem eljártam enni, heti 1 szer mostam, ès csend volt.
Aztán 10 ève megismertem a fèrjem. Úgy döntöttük legyen gyerek. De akkor meg se fordultak a fejembe azok a dolgok amiket most írok le. Ha gondolok erre tuti máskèpp döntök...
Van egy 7 èves ès egy 5 èves gyerek. Az elmúlt èvekbe azt èezem nem birom már ezt az egèszet legszívesebben visszamennèk az időbe ahol dönthetek erről helyesen.
Belefáradtam már lelkileg, idegileg, hogy minden 2 nap főznöm kell, 2-3 naponta mosni, hetente többször takarítani, a gyerekeket állandóan kiszolgálni pakolni a konyhába utánuk naponta többször mosogatógèpet indítani ki be pakolni, állandóan össze barnázva a wc, tiszta pisi az ülőke ezeket naponta többször takarítani, a mosdót minden kèzmosás után szinte takarítani mert vagy fogkrèmes vagy össze van fogdosva piszkos kèzzel, a kapcsolóval ugyan ez, rohanni èrtük, vinni őket reggel majd hazafele velük be a boltba, ha veszekednek azt hallgatni, ha èpp akarnak valamit akkor kiszolgálni ha kipacsolják a vizet fürdèsnèl takarítani ha lemorzsálnak feltakarítani........
Elegem van èn hülye azt a nyugis èletem feladtam. Agyam se volt, hogy ilyen ki@aszott fárasztó idegileg, lelkileg. Minden este sírok, hogy a picsa kivan semmi kedvem ezt csinálni oda a fiatalságom ès muszájból kell ezt csinálnom. Már dupla adag vitamint szedek de nem segít. A múltam tart èletben, hogy mèg 15 èv ès újra úgy èlhetek.
Fèrjem reggel 6 kor megy, este 7 fele èr haza.
Nincs perc, hogy ne èrezzek haragot, hogy így elcsesztem de piszkosul. Minden este eltudok menni 1 órára ènidőre de azzal semmire se megyek. Míg oda vagyok szuper, csak amikor jövök haza az a nehèz. Mintha el sem mentem volna èrtelmetlen volt az ènidő, mert összessègèben az èletformámat utálom.
Elválni nem fogok. Azèrt is kibirom ès vègigcsinálom.
De, hogy ennyire meggyűlöljem az anyaságot sose gondoltam volna.
Már ha egy gyereket meglátok az utcán fel megya pumpa mert eszembe jut mit èlek át mint anya.
Úristen.
Neked tényleg kár volt szulnod.mm
Nem való mindenkinek gyerek...
De ha már ott vannak veled, akkor már mindegy
Szegény gyerekek...az anyjuk utálja őket mert megszülettek, belőlük lesznek a szeretehianyos felnőttek
Hogy csinálod hogy 2 gyerek mellett 2 naponta mosol??? Én napi két adagot a 9 és 3 éves mellett 🤣 ja és minden nap főzök mert szeretjük a friss ételt
Napi 1 óra énidő? Örülök a heti 1-nek!
Tanítsd meg őket rendet tartani.
Nem hülyék csak gyerek, szokták mondani...megkönnyíted a dolgod.
De ha ennyire nem megy lépj le, valószínűleg jobb soruk lesz nélküled
Nem lèpek le mert ez a dolgom anya rabszolgaság.. Vègig csinálom. Nem utálom őket magam utálom mert el@asztam az èletem, ès magamra haragszok ezèrt.
A gyerekek jelenlète sajnos ezen nem változtat. Azèrt se lèpek le mert rèszese akarok lenni ahogy felnőnek. Minden megcsinálok amit kell tisztessèggel becsülettel. Igyekszem ugyan azt a tisztaságot, rendet megtartani ami volt. Ehhez nagy erő kell igen. Ès a többihez amiket írtam. Igen, nem vagyok anyának való de erre most jöttem rá, ezzel nem jutok előrèbb.
Szeretnèm ezt az èrzèst nem èrezni de úgy èrzem kiborultam, kimerültem kiszaladnèk a világból sírva.
Azèrt mosok 2 naponta mert ha nem piszkos a pulóver 2 nap után pl minek kimosni felveheti. Mise dobjuk 1 nap után pulcsikat nadtágokat a gèpbe. Na így elèg 2 naponta mosni.
Főzni sose szerettem, ezèrt is jártam el enni.
Neked inkább az a bajod, hogy nincs segítsed, mókuskerekben érzed magad, és nincs öröm az életedben.
Gyerekeket fogd be segíteni. Hétvégén legyenek kellemes programok közösen. Akár barátokkal együtt is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!