Hogyan élitek meg az anyaságot egy/több gyermekkel? Tényleg annyira borzasztó és fárasztó, mint ahogy itt írják?

Két gyerekem van. 8, illetve 6 évesek.

Elég sok mindentől függ, hogy hogyan éled meg az anyaságot. Nagyon fontos tényező, hogy egészséges-e a gyereked vagy hogy mennyire súlyos a baj.

Fontos, hogy milyen társ van melletted. Az is meghatározó, hogy te mennyire tudsz ellazulni. Ha el tudod fogadni, hogy nem mindent tudsz irányítani, akkor sokkal könnyebb.

Szintén fontos, hogy bízz magadban. Akkor is, amikor úgy tűnik, végzetesen elcsesztél valamit, bíznod kell benne, hogy jó anya vagy és a helyes útra tereled a gyereket.

És igen, a gyerekek fárasztóak. Elképzelhetetlenül nagy mozgásigényük van, amíg kicsik nagyon intenzíven igénylik az anyjuk közelségét. És igen, követnek a vécére is. Éppen ezért nagyon fontos, hogy meg tudd húzni a saját határaidat. Muszàj időt szakítanod a saját pihenésedre akkor is, ha épp cirkusz van miatta.

A pozitív oldalt nyilván mindenki tudja: cukik, mérhetetlen és feltétlen szeretetet kapsz a gyerekeidtől. Muszáj beszélni a nehézségekről is, hogy reális információk alapján átgondolt döntést lehessen hozni.

Az egyedüllét kiánya nekem nehéz. Túlstimulálnak nagyon, folyton reagálni kell, folyton figyelni, nincs lazulás, nekem ez rettenetesen farasztó, emiatt folyton olyan alacsony energiaszintűnek, faradtnak erzem magam. Szerintem ez a híres gyeses elhülyülés oka. Én nagyon várom, hogy nagyobbak legyenek, iskolasak. De amúgy meg óriási elmény, minden nap van valami, ami miatt arra gondolok, hogy na, ezert megéri neha kinlódni...

Viszont a férjemmel a házasságom rengeteget erősödött, es izgi, hogy nem lehet akármikor szexelni, jó kis egymasnak esések vannak.

2 gyerekem van. 1 és 3 évesek.

Nagyon nap függő. Vannak napok, amik nagyon könnyen mennek, viszont vannak, hogy a túlélésre megyek.

A kicsi milliószor kel éjjel, így a fáradtság a legnagyobb ellenségem.

Ha olyan napjuk van, eljátszanak tök ügyesen egyedül/együtt. Ilyenkor imádom nézni őket. De vannak napok, amikor csak a veszekedés megy, nem találják fel magukat. Mind a 2csak engem akar, a másikat meg kb dobjam ki.

Ami nekem még nehéz, az énidő teljes hiánya. Higy 0-24ben a kicsi, 0-20ban a nagy velem van. Egy wc-re menés is tarsas program.

De amúgy megéri, szeretem őket, mindennél jobban

Egy gyerekem van (még). Ahogy korábban sem volt mindig jó napom, most sincs. Ha a rossz napom találkozik a kislányom jó napjával, abból még valami jó is kisülhet. Ha a rossz napom találkozik a kislányom rossz napjával (vagy érthető ez akár időszakokra is), na az borzasztó nehéz mentálisan és mindenféle szinten nehéz épen kibírni. Most pl. szepás, keveset alszunk, napközben is sokat nyűglődik. Én tél végére amúgyis mindig tiszta depi vagyok, ha mellé aludni sem tudok és egy perc nyugtom sincs, az kemény, igen. És ennek van egyben hírértéke, ezekre az időszakokra keresnek az anyukák megoldást, ezért olvasol sok ilyet itt, vagy máshol.

Az senkit nem érdekel, vagy hat meg (pláne az nem érti, aki sosem akar gyereket), hogy mennyi csoda is társul a nehézségek mellé. Mekkora szeretetet tud adni egy ilyen kis emberke, egyáltalán benned mekkora szeretet lakozik... Mekkora csodának éli meg az ember a fejlődését, milyen az, amikor morcos vagyok és ő teli arccal rámvigyorog a néhány fogával, vagy amikor együtt szurkolunk a férjemmel este a földön neki, hogy tegye meg az első kúszó/mászó/jàró mozdulatait... vagy amikor látod mennyire tisztán és őszintén tud örülni dolgoknak, élményeknek. Elmondhatatlan érzés, ahogy a nehézségeket is nehéz körülírni.