Két gyerekesek, ti hogyan ültök az autóban?
Van egy 2 és fél hónapos, illetve egy 3 és fél éves lányom. Úgy utazunk, hogy ők ketten hátul ülnek, mi a férjemmel elől. A két gyerekülés között alig van hely, féloldalasan talán be tudnék préselődni félig meddig, de bekötni magam nem tudnám.
Sógoroméknak van egy 2 éves és szintén két és fél hónapos gyerekük. Sógornőm ilyen tipikus mártír, ő valahogy beül a két gyerek közé (a szélességünk azonos), mégha alig fér is el, aztán persze nekünk játssza el a hattyú halálát.
Ahogy beszéltünk erről, az volt az érzésem, hogy ezt én nagyon nem jól csinálom. A baba jórészt alszik, ha kiesik a cumi, a nagylányom visszateszi neki, minden egyéb esetben megállunk, ha úgy hozza szükség. Nem utazunk nagy távokat, max fél órás utakra megyünk.
Ennek kapcsán merült fel a gondolat, hogy ti hogyan oldjátok ezt meg?
Ők hátul, mi elől.
Mikor 1 gyerek volt is egyedül volt hátul, én ott mindig rosszul vagyok, most meg már el sem férnék
14es, tudod ezzel az a baj, h később megszokja, h valaki mindig ül mellette és szórakoztatja, lesi az igényeit. Ott ahol anyuka nem vezet, es MINDIG van aki mellette ül, ott más a helyzet.
Ill. ha hátul ordít, nem tudsz semmit tenni, ez van. De ha pl. te vezetsz es a baba melletted ordìt odapillantassz, cumit igazitassz stb. Sokkal balesetveszelyesebb. Ha hatul van, nincs meg a kísértes sem. Egy szó mint száz, én egyenesen butaságnak tartom ezt a hátul ülösdit, ez valszeg azért is van, mert ikreim vannak és sokat mentem velük ideoda egyedül.
Köszönöm a válaszokat.
A nagylányom nagyon jól viseli a hosszabb utakat is, miatta nem kéne hátul ülnöm. Mindig teszek mellé egy kis kosárnyi játékot, azzal elfoglalja magát.
A baba még jórészt alszik, cumival könnyen megmyugtatható, kivéve ha éhes, de olyankor úgyis megállunk.
Emiatt nem láttam szükségét feszengeni hátul, és egyelőre még nem tudnánk nagyobb autót venni, de ha nagyobb lenne, sem biztos, hogy ott ülnék köztük, maximum akkor, ha az adott helyzetben szükség van rá.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!