Két gyerekesek, ti hogyan ültök az autóban?
Van egy 2 és fél hónapos, illetve egy 3 és fél éves lányom. Úgy utazunk, hogy ők ketten hátul ülnek, mi a férjemmel elől. A két gyerekülés között alig van hely, féloldalasan talán be tudnék préselődni félig meddig, de bekötni magam nem tudnám.
Sógoroméknak van egy 2 éves és szintén két és fél hónapos gyerekük. Sógornőm ilyen tipikus mártír, ő valahogy beül a két gyerek közé (a szélességünk azonos), mégha alig fér is el, aztán persze nekünk játssza el a hattyú halálát.
Ahogy beszéltünk erről, az volt az érzésem, hogy ezt én nagyon nem jól csinálom. A baba jórészt alszik, ha kiesik a cumi, a nagylányom visszateszi neki, minden egyéb esetben megállunk, ha úgy hozza szükség. Nem utazunk nagy távokat, max fél órás utakra megyünk.
Ennek kapcsán merült fel a gondolat, hogy ti hogyan oldjátok ezt meg?
Nálunk is ikrek vannak, és egy 5 éves.
Én a kicsikkel hátul ültem, még a hordozóban voltak (tehát menetiránynak háttal)
Bukós babák voltak, nem éreztem biztonságosnak hogy nem látom őket.
De ezt csak a férjem autójával kivitelezhető. Az enyémben esélytelen h beférjek a hátsó középre.
Alig vártam h ülésben ülhessenek.
Azóta a 3 gyerkőc van hátul.
Csináld úgy ahogy nektek jó.
Egyébként rövid távon (oviba ha vittem a nagyot) nem volt választásom. Valakinek hátul kellett lennie úgy h nem látok rá.
Nem értem a sógornő miért mártírkodik, ha neki ennyire fontos hátul ülni, van olyan autó dögivel, aminek 3 teljes értékű ülése van hátul, le tudná cserélni a meglévő autóját és elférne kényelmesen..
Nekünk az egyik autónk ilyen, inkább az okozza a fejtörést, hogy a kutyus hol üljön, hátul közepén amíg én elől vagyok vagy üljön ő előre és én hátra a 2 ülés közé? Mivel nem szokott útközben gond lenni, ezért ő ül hátul és én elől
Gyerekek hàtul, mi elől.
Nèha beülök közéjük, ha nyűgös, vagy itatni is kell, vagy olvasok nekik stb
1,5 ès 3 évesek lesznek.
8 vagyok
Nálunk rendes hely van a 2 közt. Mégegy gyerekülés beférne.
Plusz van 2 szükségülés is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!