Pozitív nevelés. Én csinálom rosszul?
Sziasztok. Van egy 2 éves lányom, akit a kezdetektől a pozitív nevelés elvén nevelek. De egyszerűen nem sikerül semmi. Amíg még kisebb volt, legyintett és úgy voltam vele, hogy még kicsi, nem érti és próbálkoztam tovább, de már 2 éves, megért mindent, még sem ér semmit a pozitív nevelés, csak ha rákiabálok. Mondok pár példát.
Körömvágás. Próbálom elmagyarázni neki, hogy le kell vágni a körmeit, hogy szép és csinos legyen, ne bántsa magát meg másokat. Odaadja a kezét nagy nehezen, de az első vágás után elrántja. Pedig nem fáj neki, nem úgy vágom. Megdícsérem milyen ügyes volt, milyen szép lett a körme, stb. Megint félóra magyarázás, hogy megint elrántsa 1 vágás után.
Ha rákiabálok, hogy maradjon már nyugton míg levágom a körmét, nem fog fájni, 5 perc alatt túlesünk rajta.
-Evés. Szétdobálja az ételt, én nyugodt hangon mondom neki, hogy ilyet nem szabad csinálni, mert csúnya lesz a szőnyeg, anyának sokat kell takarítania, nem tudunk majd sokat játszani. Csinálja tovább. Rákiabálok, hogy ne dobálja szét az ételt és maradjon nyugton amíg eszik, egyből tud szépen enni.
Alvás: mesét olvasunk, összebújunk, szeretgetem, majd mondom neki, hogy itt az ideje az alvásnak. Erre elkezd őrjöngeni. Megkérem többször hogy feküdjön le, mert anyáék is szeretnének pihenni. Tovább örjöng. Rákiabálok, lefekszik, és nyugton marad.
Tudom, hogy félelemből teszi, pedig soha nem bántottam, csak megijed a nagy hangtól, tudom, hogy az eszköztelenek módszere a kiabálás, de egyszerűen mit tegyek, ha a pozitív nevelésre nem reagál pozitívan?
Teljesen tanácstalan vagyok, mert én szeretném jól nevelni, szeretném, ha lenne közöttünk kötődés, megbízna bennünk, és nem csak félelemből működne együtt. De ha 2 év alatt sem reagál pozitívan, akkor mikor fog?
Nekem úgy tűnik, hogy pozitív nevelés helyett körbeudvarlod a gyereket.
Pl körömvágásnál.
Leülteted, "most anya levágja a körmödet" pont. Nincs fél órás könyörgés, közlöd vele a programot, és megcsinálod. Nem alkudozol, nem győzködöd, közlöd, hogy ez lesz, és csak a végén dícséred, hogy ügyes volt, nem minden egyes ollófogásnál.
De akkor is elrántja a kezét.
Vagy rákiabálok, vagy lefogjuk (amíg még kicsi volt le kellett fogni), akkor sikerül csak rendesen (és nem 3 óra alatt levágni a körmét)
Pozitív gyereknevelés... :D Ez jó... Én csak "simán" nevelem őket, 2-3szor szépen kérem, utána rászólok-rákiabálok. Az ütyürüpütyürütől nem lesz megnevelve a gyerek. Van ismerősöm aki hasonlóképp "nevel" mint ahogy te is írtad. A 3 évese pofán röhögi... ha szépen kér tőle valamit, ha már végső elkeseredésében rákiabál akkor is... Nem veszi komolyan a gyerek, nincs a szülőnek tekintélye.
Persze ettől még mindenki úgy "neveli" ahogy szeretné csak később ne sírjon, hogy nem bír a 10 évessel (6évessel-4évessel tök mindegy)...
(nem mondom, hogy én jól csinálom, minden gyerek más, mindenkinek más jön be)
3 eves mini diktatort nevelunk. A pozitiv nevelessel semmit szo szerint semmit sem erunk el. De mar a kiabalas sem erdekli, kirohog kinevet, nyelvet nyutja ki.
Nem utottem meg soha sem de mar az idegeimen tancol. Tudja nem szabad a hutobe benyulnia. Ott tartjuk a nagyteso inzulinjat, igy hiaba van a felso polcon fel is maszik mar. Elmeseltem miert nem lehet mi lesz ha tonkre teszi. Annal inkabb oda menne.
Eveskor dobalja az etelt, es meg ha leszidom az arcomba vagja nem erdekli amit mondok. De az apjaval is ilyen
Koromvagasnal meselj egy meet (meg kicsi nem tud soaking nyugodtan ulni le kell kotni a figyelmet)
Evesnel ahelyett hogy az mondod MIT ne csinaljon:
Az Etel a szadba valor, a kezunkkel a.villat.fogjuk es a villaval eszed az etelt stb.azt mond el amit varsz tole nem azt amit.nem szabad.
Ha rosszalkodik akkor adj valami pozitiv.dolgot amit csinalhat
Pl ha dobalja az epitokockat, akkor adj neki Labdat amit dobalhat...
Szerintem annyit magyarázol neki, hogy elfeleji, amit az elején kértél.
A pozitív nevelés az én szemléletemben az, hogy pozitív példát mutatok.
Szólok, hogy készüljön körülvágás, de előbb megcsinálom a sajátom. Sokszor jön és nézi. Így neki is kell reszelnem is. 😊
Mindig együtt eszünk. Én sem dobálom az ételt. Ha ő csinálja, akkor nyugodt hangon rászólok és megmondom, hogy ő takarítja fel. De ha véletlen kilöttyent valamit, akkor is ő takarit (nyilván ahogy tud) én max. segítek. Már magától megy a törlőkért, mert tudja mi a feladata.
Alvásnál, ha megvolt a jóéjt puszi, lekapcsoljuk a villanyt és alszunk. Ő azt csinál, amit akar, de villanyt már nem kapcsolhat. Általában dumál még magában egy ideig, majd elalszik, mivel nem válaszolunk neki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!