Mit tegyek? Csődöt mondtam.

Az alapvetően nem baj, hogy nem érdeklik a "modern" dolgok. Ne legyen elvárás, hogy ugyanazok érdekeljék, mint a menő tizenéveseket, mert ez csak azt közvetíti felé, hogy ő nem jó úgy, ahogy van.

Hogy érted azt, hogy mindig is fura volt? Miben nyilvánult ez meg?

Azt mondod szeret fűzni, kézimunkázni.

Ez egy jó kiinduló pont lehet, hogy kapcsolatot vegyél fel vele.

Esetleg nézz szét, nincs-e valami gyönyös kiállítás, vidd el oda, vagy hívd el, hogy veszel neki gyöngyöt.

Ha Bp-n laktok, a Corvin Negyednél van egy óriási gyöngyös bolt, nagyon szép dolgokkal.

Vásároljatok, és fűzzetek együtt ékszert.

Esetleg próbáld bevonni süti készítésbe, kiszúrni tésztát, vagy tortát stb.

Olyan dolgokat csinálni együtt, amit szeret, és közben lehet majd beszélgetni.

Ha az apjával sem beszél, akkor ez kamasz kori dolog lesz amúgy, amit nyilván megspékel, hogy nem vagy vér szerinti szülője, de hidd el, a saját anyjával is nehezen jönne ki. (Amúgy vele van kapcsolata?)

Ismerős a helyzet. Én voltam ilyen már jó pár éve.

Új "anyám" lett és elég nehezen dolgoztam fel. Inkább a "sehogy" kategóriába tartoztam.

Nem akartam elfogadni, nem érdekelt. Eleinte harcoltam ellene, szó szerint. Próbáltam apámat meggyőzni, hogy nem kéne, elvagyunk mi ketten. Ekkor voltam 10 éves.

A teljesen hidegen hagyásra kb. 16 évesen jutottam el.

Ez volt a mély pont, de olyannyira, hogy a születésnapomra kapott pénzből mindent elterveltem.

Apám elment a nagymamámhoz két napra a házkörül segíteni (vidéken laktak, sajnos azóta meghalt). A pót anyám meg elment dolgozni. Én otthon maradtam, mivel szünet volt az iskolában.

Eljátszottam, hogy kizártam magam a lakásból. Hívattam a szomszéddal egy lakatost, ő mindent megoldott. A szomszéd értesítette apukámat, de ő annyit mondott, hogy fizessem ki és majd oda adja.

Mikor megtörtént a csere, fogtam és kipakoltam minden cuccát a pót anyámnak a lakás elé.

Kb. 2,5 óra múlva dörömbölt az ajtón, én pedig örültem magamnak...

Apám mikor megtudta, azonnal hazajött. Felfeszítette a szomszéddal a zárt és kérdezni se kérdezett, olyan pofont kaptam, hogy mai napig érzem az arcomon.

Nagyon szégyelltem magam, sokáig dühös volt rám, jogosan.

Végül, leült pót anyám beszélni velem. Mindent átbeszéltünk. Utána jobb lett, elfogadóbb lettem szép lassan.

Ez már jó pár éve történt, már én is szülő vagyok. És, öröm volt, hogy a második anyám volt mellettem, amikor hazajöttünk a kórházból.

Sokat segített, még úgy is, hogy igazi gyermeke sosem volt (még). :)