Hogy csináljam? Csődöt mondtam mint anya!?
Nem bírom egyedül altatni 2 éves lányomat:(Minden délután és este is legalább egy órát mellette kell feküdnöm amíg elalszik:((van hogy többet is).A bilizésre nem hajlandó.Evéssel is hadilábon állunk:(
Nem bírom tovább:(Egyszerűen nem vagyok anyánk való:(?
Ez elég kevés infó. Az én kisfiam is 2 éves, ő is csak úgy alszik el, ha mellé fekszem. Ez néha öt perc, néha egy óra. Ettől nem hiszem, hogy ne lennék anyának való.
Mikor múlt 2 éves a kislányod? Ha még csak nemrég, egyáltalán nem baj, hogy nem hajlandó a bilizésre. 3 éves korig "kell" szobatisztává válni, de olyan is sok van, akinek később sikerül.
Hogy az evéssel való hadilábon állás mit jelent, nem írtad, de azért elég sok válogatós gyerek van a környezetemben, nem gondolom, hogy egyikük anyukája se lenne anyának való.
Inkább fáradt vagy. Talán nehéz napotok volt. Kapcsold ki ezt a hülye számítógépet, zuhanyozz le, és olvass valamit. Tök jól kikapcsol. És ne felejtsd el megcsodálni az alvó kislányodat, ilyenkor olyan cukik! Holnap minden jobb lesz! :)
NYUGI!!!!!
Bilizés nem gond, szerintem azt hagyd, ha nem hajlandó rá és erölteted, annál rosszabb. Evés szintén, ne eröltesd, eszik amennyi kell neki, nem fog éhen halni. Lazán!! Én is idegeskedtem sokszor a lánymnál, ő sem akart bilizni, ráült ugyan és pisilt is bele ha kértem, de ha én nem vittem, nem szólt, bepisilt. Fél évig ment ez, ha vittem pisilt, de ha kellett neki nem szólt és bepisilt. Evés meg hullámokban volt nagyon rossz, és kielégítő. Aztán egy ponton már nem érdekelt, eszik amit eszik, és amennyit. Már 4 éves lesz, ugyanígy vagyok, nem egy nagy evő, de van nap amikor nem tudom hova fér bele annyi, amennyit bekanalaz. :-)Ha nem kéri, maradj nyugodt, vedd el az asztaltól és kész. Következő alkalommal majd eszik, ha éhes.
Alvás: nem lehet hogy azért nem alszik, mert ott vagy? 2 évesek pont az ikerfiaim, sokáig csak cicin aludtak el (17 hós korukig) aztán odabújtak hozzám, sőt ott kellett köztük aludnom, most meg már külön ágyban alszanak, nélkülem. Ma apa akarta őket altatni, ő lustább, így befeküdt az egyik mellé. Nem is aludt el a kicsi, apa kijött, hogy csináljak a gyerekkel valamit. Bementem, mondtam a kicsinek hogy tedd le a fejed és alvás, azóta alszik.
Én úgy altatom őket, hogy bent ülök egy fotelban a szobában legtöbbször addig míg elalszanak (5-10 p), háttal nekik, de látják hogy ott vagyok. Ha nem, akkor röhögcsélnek, kukucskálnak, beszélgetnek.
Nem vagy rossz anya, nyugi!! Légy lazább kicsit, és hidd el, megoldasz vele sokmindent! :-)
Az evés meg a bilizés a kisebb gond.
Ha nem fekszem mellette akkor jön az üvöltés:(ha meg kijövök összedől a világ:(
Ja azt még elfelejtettem megírni,hogy beköszöntött a hisztikorszak is:(Teljesen ki vagyok merülve:((((
Olvastam a válaszokat, és bőgtem. Én ugyan ebben a helyzetben vagyok, és pont ezt a kérdést akartam kiírni.
A különbség csak annyi, hogy az én fiam 3 éves múlt. A pelenkát 2 héttel a harmadik szülinapja előtt hagytuk el, tehát mi már bilizünk. De az alvással ill. az evéssel ugyan úgy problémáink vannak. Már 2 hete elkezdte, hogy baromi nehezen alszik el délben A múlt héten anyukáméknál nyaraltunk ahol együtt lehetett az unokatesóival is, így ott még inkább tiltakozott az alvás ellen, sőt, az 1 hét alatt 1 alkalommal tudtam csak elaltatni. 2 napja itthon vagyunk, és nem alszik. Van hogy 1 órát szórakozunk, melléfekszek, megy a hát vagy pocisimi, a mesélés, és semmi. Már totál kész vagyok! Én rettenetesen fáradt vagyok, sokszor bebólintok mellette, félidős terhes vagyok a kistesóval, és sokszor meghalok egy kis alvásért, erre ő nem alszik. Persze így én sem tudok! Sokszor kiakadok, kiabálok, türelmetlen vagyok, utána meg lekifurkám van, és gyötröm magam. Úgy érzem hogy összecsapnak a hullámok a fejem fölött!
Az evésről meg ne is beszéljünk! Reggel ébredés után megissza a 2.5 dl kakaóját, és egész délelőtt nem tudok belediktálni semmit. Ebédre is csak pár falatot eszik, este szokott egy kicsit jobban enni. Észre is lehet venni rajt, hogy "elposzátásodott", de mondjuk nőtt is.
Szóval, ez az alvás dolog engem is kiakaszt. Már előre félek az egész procedúrától. Már csak abban bízom, hogy ha szeptemberben elkezdjük az ovit, és eleve korábban kell kelnünk, el fog aludni az oviban. És este is majd hamarabb, nem 22 óra körül.
Nagyon nehéz ez a helyzet!
Kisfiam 22 hónapos. Az a tapasztalatom, hogy ebben a korban még nagyon könnyen befogadják az újdonságokat. Az elalvással álltunk mi is hadilábon sokáig. Csak ölben volt hajlandó elaludni. Most ott tartunk, hogy én ülök egy fotelben, ő pedig elalszik az ágyában. Míg eljutottunk idáig, nagyon sok fokozat volt. Az utolsó az lesz, hogy én már nem ülök a szobában, amikor ő elalszik. Tegyél egy széket, fotelt a szobájába, ülj be és mondd, hogy aludjon szépen. Legyen ez a Ti első lépésetek. Ne hátrálj meg, ha első pár nap hiszti van, 3-4. naptól már szép csendben menni fog a dolog. Legalábbis nálunk mindig csak az első két nap volt a kritikus. Lehet, hogy az is baj, hogy nem elég fáradt. Hisz órákig képes forgolódni. Ha nem zavar a mellette fekvés, csak azt szeretnéd, hogy ne tartson ilyen sokáig, akkor esetleg vidd később aludni. Legyen egy rituálé, amit minden este ugyanúgy csináltok. Pl elolvasol neki egy mesét, jóéjt puszi, szem becsuk és alvás. És akkor már ne engedj semmiféle viháncolást, dumát. Bármit mondd, csinálj úgy mint aki alszik. Egy idő után elunja és elalszik.
A bilizésről nem írtad, hogy mi a baj, de ha még csak hajlandóságot sem mutat, hagyd a fenécskébe. Én azt tapasztalom a környezetemben, hogy akit kicsit később lesznek szobatiszták (2,5-3 évesen), azok pikk-pakk elhagyják a pelust nappalra is, éjjelre is, 4-5 nap alatt.
A kajálás nálunk is kriminális, de szintén tapasztalatból mondom, hogy valószínű életkori sajátosság. :) Én már nem stresszelek, ha nem eszik, hát nem eszik. Legfeljebb hajnali 4-kor már kéri a tejet, mert kiéhezett, az egész napos nemevésben. Esznek annyit amennyit kell! Sőt4 A fiam, pár hét alatt 0,5 kg-ot hízott, miközben és úgy érzékeltem, hogy kizárólag az univerzum energiáival táplálkozik. :)
De attól, hogy ölben altattam sokáig, vagy mert rossz evő lett, még nem gondolom, hogy nem vagyok anyának való.
Biztosra veszem, hogy Te is jó anya vagy, hisz azért aggódsz a kislányod dolgai miatt. Fel a fejjel! 16 évesen már biztos nem akarja majd, hogy mellette feküdj, amíg elalszik! :))
lányom is két éves egyik naprol a másikra változik
elsö Tanács : Nyugalom!!!!
Lányom olyan volt hogy egy éve sokáig ringattam majd utána kiröhögött hogy ringatni merem
ezután jött hogy odafekszem fél óra vagy annyi se és alszik
2 évesen ott tartunk hogy délbe fogja a takaroját átviszi a szobájába puszi anyának s alszik 2-3 órát
este odafekszem az ágyához fél óra s alszik
Evés: ebbe a hőségbe én se vagyok éhes nemhogy a kicsi
adjál egy tálkába sok gyümölcsöt kekszet és italt csipegessen napközbe
enni meg ugy is kér ha éhes éhen azért nem fog halni
Bili: ott tartok ahol te sehol se de nem idegeseitem magam majd elógyik naprol a,ásikra eldobja a pelust
(láttál e már 6 éves pelenkába?)
:):)
szóval nyugalom mindne redezödni fog ne eröltesd vedd lazábban a dolgokat
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!