Miért jön mindenki azzal, hogy a mai kamaszok milyen rosszak, k. vák, plázapics. ák, meg sorolhatnám?
Na szóval nem értem miért jön mindenki (mint a való életben, mint a gyakorin) azzal, hogy a mai kamaszok milyen rosszak. Az 'alapmondat': ''A mai 15-16 évesek isznak, cigiznek, csak a szexen jár az eszük, a lányok kiteszik a mellüket, kisk.vák stb''
1: vegyük előbb a nagyszüleimet: nagymamám kb 10 éves kora óta cigizik. Persze azt hozzá kell tennem, hogy Ő ledolgozta az életét. Gyerekkora óta dolgozott, hogy ne haljonak éhen. Elmondása szerint anno a cigi 'maga a megnyugvás' volt a lelküknek....szükségük volt rá, hogy bírják a nyomást.
Most vegyük a szüleimet: anya 15 éves kora óta cigizik....pedig neki már megvolt mindene (nagyival ellentétben) mégis rászokott.
A tanáraim: a hittantanárunk (akivel nagyon jóba van az osztály) szintén, 13 éves kora óta szívja (és a többi is korán kezdte)
Szóval kérdem én; mi változott meg? SEMMI! Nem értem akkor miért itélik el a dohányzó fiatalokat? Kérdem úgy, hogy én 2-szer szívtam bele, és ABSZOLÚT NEM ÍZLETT!
Most ugyanez a helyzet pl a sminkkel, a mini ruhával, meg stb. Megnéztem pár képet anyáról -és a bnőiről- és abszolút olyanok mint 'mi'!
Oké, vannak extrém dolgok (pl az emo és a vele járó smink) de hát kérem szépen régen is voltak, csak akkor a punk, retró stílus volt a menő, a tarajos haj, meg stb.
Nem értem miért jön mindenki ezzel a dumával hogy a 'mai kamaszok milyen éretlenek'. Miért régen nem voltak azok?? Mert szerintem ez hülyeség! Apám még el is szökött otthonról, egyszer 50000ft-t gépezett el a haverjaival (ami akkor azért nem volt kevés pénz) és elmondása szerint sokan tették ezt.
Férre értés ne essék, nem arról van szó hogy én egy romlott lelkű lázadó kamasz vagyok,sőt! 16 éves vagyok, nem iszok, nem cigizek, nem is pasizok, (persze ismerkedek már a másik nemmel, szépen lassan) és kitűnő tanuló vagyok. Viszont pl. a sminket és a divatos rucikat imádom :D
Csak már néha hányingerem van amikor olvasom hogy a mai kamaszok ilyenek meg olyanok.
Amit a legjobban rühellek az a következő 'alapmondat' : '' a mai kamaszlányok azt hiszik érettek, mert már nő a mellük és menstruálnak. Pedig ez nem jelenti az hogy érettek lennének''
Na ettől a falra mászok tényleg.
Szóval nem kellene ennyire eltúlozni a dolgokat, sőt, az lenne a legjobb ha nem foglalkoznánk másokkal.
Amúgy ugyanez a véleményem a kur.vákról is. Mindenki 'odavan' hogy jahj Istenem, ott egy kur.va, milyen undorító stb. Arra senki nem gondol, hogy az a nő 3 éhes gyereket etet, és azért csinálja amit csinál mert egy ft-ja sincs, és dolgozni sem tud. Nem azt mondom hogy helyes, de ez sem 'új dolog'. Régen is voltak, (géshák, tudom nem = a kurv.ával, de hasonló azért, meg Európában is voltak)
Szóval nem értem miért kell vkit leplázapics.ázni ha jól öltözik, vagy lekur.vázni ha esetleg kifesti magát, meg miért kell ez a 'menőségből teszi mert eza divat' duma. Régen is voltak lázadó kamaszok, sőt abból kifolyólag amit apa és nagyiék(!) meséltek, a mai kamaszok elég 'gyengék)
16l
OFF:
Viccesek vagytok, nyílván a kérdező popcornt zabál, és nézi a falmewart... :DD
ON:
Heti ötször megkérdeznek ilyesmit, mindenki külön kiemeli, hogy ne rinyáljanak érte, hogy tisztelet a kivételnek!
Oké, régen is volt, most is van, csak most valamiért mindenki rohadt büszke rá. Egyébként körülöttem 8-10 kamasz cigizik, és ismerek még ötöt, aki már leszokott, vagy próbál, nagyjából 1-1,5 év alatt rájönnek, hogy hülyeség, csak nem tudja letenni.
Na, de a lényeg, hogy szerintem értelmetlen ezen vitatkozni, azért mondják ezt, mert a hülye kérdésekre ezt tudják mondani, ha valaki olyat kérdez, hogy 13 évesen nem szűz, akkor nem írhatja oda, hogy 'jaj, de menő, okos vagy, miért nem ilyen rendes minden kamasz?'.
Szerintem ezért szidják, amúgy mindig szidva lesznek a kamaszok, felesleges rinyálni.
Még valami: A mai kamaszok nem 'gyengék', közeli haverom mára elég elfajult, volt, hogy rendőrautót felborítottak, elloptak egy kanapét, és felgyújtották... Na, a legbrutálisabb szerintem, hogy 15 évesen drogdíler a srác. Ezekután nem csoda, ha szidva van mindenki.
Ugye, nemtudom megfigyelted-e, de ha átlagot számolsz egy rossz jegy lehúzza nagyon, és a kamaszoknál is így van, egy-két burtál sztori elterjed, és a jók le vannak sz*rva, de a rossz alapján mind az, persze megjegyzik tisztelet a kivételnek!
Nem kell, általánosítani szóval akinek nem inge ne vegye magára. Abban igazad van, hogy régen is hasonlóak voltak a fiatalok, de akkor még a szülők (persze a kivételtől eltekintve) nevelték a gyereket. Ma meg vagy nincs idő vagy éljen a liberális nevelés (és ezt nemcsak én mondom hanem egyetem oktató tanárok), és azt csinálja a gyerek amit szeretne. Amiket leírtál én nem tapasztalom az ismerőseim körében, de a városban napi szinten igen. Neveltetés, felelősségvállalás és intelligencia kérdése az egész, az utóbbi sajnos kezd hiánycikké válni.
23l
A kamszokat mindig szidták. Amikor én voltam kamasz, akkor is mindig mondogatták, hogy miért tegezem anyámat, stb. Mert ekkor még az volt a lázadás. Micsoda gyerekek ezek, még a felnőtteknek sem adják meg a tiszteletet!
Külső szemmel valóban felháborító a mai tinik viselkedése. De ne feledjük, ők nem felnőttek. Még van pár évük, hogy belépjenek a nagybetűs életbe. Szórakozzanak, utána úgysem lesz már rá alkalmuk.
Szóval szerintem fölösleges szidni mindenkit. Az az emberek változnak, így a szokások is. A változást ( gyakran a rossz változást is ) el kell fogadni. Ha meg hibáznak, akkor tanulnak a hibájukból. Előbb vagy utóbb igen. Mi is ilyenek voltunk kamaszként, ugyanúgy lázadtunk az akkori rendszer ellen. És ez így fog maradni, amíg világ a világ. Főleg, hogy a mai kamaszoknak ezerszer nehezebb életük van, mint nekünk volt ennyi idősen. Hát miért csodálkozunk?
És én is a liberális gyereknevelés híve vagyok :) Hiába szidják ennyien.
Azért mert van aki 20 fölött is lélekben 80. Mások meg attól érzik magukat felnőttnek hogy leszólják a náluk pár évvel fiatalabbakat. A valóban felnőttek meg elnéző mosollyal szemlélik mindezt. Én pl. nem gondolom hogy a mai tizenévesek rosszabbak lennének mint 20 éve.
36f
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!