Miért jön mindenki azzal, hogy a mai kamaszok milyen rosszak, k. vák, plázapics. ák, meg sorolhatnám?
Na szóval nem értem miért jön mindenki (mint a való életben, mint a gyakorin) azzal, hogy a mai kamaszok milyen rosszak. Az 'alapmondat': ''A mai 15-16 évesek isznak, cigiznek, csak a szexen jár az eszük, a lányok kiteszik a mellüket, kisk.vák stb''
1: vegyük előbb a nagyszüleimet: nagymamám kb 10 éves kora óta cigizik. Persze azt hozzá kell tennem, hogy Ő ledolgozta az életét. Gyerekkora óta dolgozott, hogy ne haljonak éhen. Elmondása szerint anno a cigi 'maga a megnyugvás' volt a lelküknek....szükségük volt rá, hogy bírják a nyomást.
Most vegyük a szüleimet: anya 15 éves kora óta cigizik....pedig neki már megvolt mindene (nagyival ellentétben) mégis rászokott.
A tanáraim: a hittantanárunk (akivel nagyon jóba van az osztály) szintén, 13 éves kora óta szívja (és a többi is korán kezdte)
Szóval kérdem én; mi változott meg? SEMMI! Nem értem akkor miért itélik el a dohányzó fiatalokat? Kérdem úgy, hogy én 2-szer szívtam bele, és ABSZOLÚT NEM ÍZLETT!
Most ugyanez a helyzet pl a sminkkel, a mini ruhával, meg stb. Megnéztem pár képet anyáról -és a bnőiről- és abszolút olyanok mint 'mi'!
Oké, vannak extrém dolgok (pl az emo és a vele járó smink) de hát kérem szépen régen is voltak, csak akkor a punk, retró stílus volt a menő, a tarajos haj, meg stb.
Nem értem miért jön mindenki ezzel a dumával hogy a 'mai kamaszok milyen éretlenek'. Miért régen nem voltak azok?? Mert szerintem ez hülyeség! Apám még el is szökött otthonról, egyszer 50000ft-t gépezett el a haverjaival (ami akkor azért nem volt kevés pénz) és elmondása szerint sokan tették ezt.
Férre értés ne essék, nem arról van szó hogy én egy romlott lelkű lázadó kamasz vagyok,sőt! 16 éves vagyok, nem iszok, nem cigizek, nem is pasizok, (persze ismerkedek már a másik nemmel, szépen lassan) és kitűnő tanuló vagyok. Viszont pl. a sminket és a divatos rucikat imádom :D
Csak már néha hányingerem van amikor olvasom hogy a mai kamaszok ilyenek meg olyanok.
Amit a legjobban rühellek az a következő 'alapmondat' : '' a mai kamaszlányok azt hiszik érettek, mert már nő a mellük és menstruálnak. Pedig ez nem jelenti az hogy érettek lennének''
Na ettől a falra mászok tényleg.
Szóval nem kellene ennyire eltúlozni a dolgokat, sőt, az lenne a legjobb ha nem foglalkoznánk másokkal.
Amúgy ugyanez a véleményem a kur.vákról is. Mindenki 'odavan' hogy jahj Istenem, ott egy kur.va, milyen undorító stb. Arra senki nem gondol, hogy az a nő 3 éhes gyereket etet, és azért csinálja amit csinál mert egy ft-ja sincs, és dolgozni sem tud. Nem azt mondom hogy helyes, de ez sem 'új dolog'. Régen is voltak, (géshák, tudom nem = a kurv.ával, de hasonló azért, meg Európában is voltak)
Szóval nem értem miért kell vkit leplázapics.ázni ha jól öltözik, vagy lekur.vázni ha esetleg kifesti magát, meg miért kell ez a 'menőségből teszi mert eza divat' duma. Régen is voltak lázadó kamaszok, sőt abból kifolyólag amit apa és nagyiék(!) meséltek, a mai kamaszok elég 'gyengék)
16l
http://www.gyakorikerdesek.hu/szerelem-szex__szuzesseg__3693..
Nézd csak Kedves Kérdező, erről beszélünk. És ez csak egy példa a sok közül. A 09:27-es voltam.
mindig röhögnöm kell ezeken a tini kérdéseken, érezni a kérdésből ,h csak úgy pattog az agyuk, majd szétdurrannak, próbálnak okosan érvelni, és marhára elégedettek, mikor megnyomják az entert! Olyan kis édesek! Majd 10év múlva ők is röhögni fognak, mint mi huszonéves, harmincas "vén csontok"
Ja, h válaszoljak egy másik kérdésben nekem szegezett kérdés/vádhalmazra, igen képzeld, én nem ittam 18 éves koromig, szűzen ismertem meg a férjem, nem cigiztem, jó tanuló voltam, és ezzel a mi giminkben teljesen ÁTLAGOSnak számítottam 8éve, nem voltam se stréber, se szendeszűz.
Érettségi előtt, semmi,azaz semmi szüksége sincs az embernek a szexre, bagóra, piára... a tanulás az úgymond egyetlen feladata. Egyetem alatt, amikor mellesleg hétezerszer kell majd többet tanulnod, akkor már érett leszel pasizni, inni, de persze mindent csak ésszel. A répázás meg nem játék, nem véletlenül elitélendő, addig amíg nem vagy felnőtt, és 16évesen marhára nem vagy az. Én mondjuk 18alatt büntetném :) Ha szereted azt a másikat, ki lehet bírni anélkül is! A vakolat a fejeteken, meg tényleg GÁZ! És minek? Ha nem vagytok prostik, miért akartok úgy kinézni???
Ez szerintem egy érdekes, és megosztó téma:)
Amikor én voltam 16 éves (nem is volt olyan rég, 3 éve), én is úgy gondoltam, semmi gáz nincs velem, akkor sem, ha cigiztem vagy ittam, vagy esetleg lógtam a suliból. Hiszen nyilván csinálta ezt a szüleim korozstálya, meg az az előttiben is volt példa rosszalkodásra, meg az az előttiben is, és így tovább. Nagyon okosnak hittem magam, mindent meg tudtam magyarázni, pont úgy, ahogy Te, a kérdés feltevője.
MNost már nem így gondolkodom.
De ahogy végignézek a nálam pár évvel fiatalabb lányokon, úgy gondolom, talán van valami ebben a "mai fiatalok" szövegben. Persze nyilván én is ilyen nyegle liba voltam, de akkor nem szúrt szemet, mert én is ilyen voltam, a barátaim is, most pedig, hogy félig-meddig érettebb vagyok, már egészen elképedek, amikor látom a szórakozóhelyeken, a pár fokban kint bagózó gyereklányokat, akik miniruhát húznak zsenge testükre (és persze cigizéshez sem vesznek kabátot), sőt, szombaton láttam egy bulizó lánykát szandálbanO.o Akárhogy lehet magyarázni, ez nem normális, és gyakran látok ilyen alulöltözött leányzókat, majd később persze meg lesz a böjtje, ahogy annak is, hogy bagóznak, isznak, nem tanulnak. Persze teljesen tisztában vagyok vele, hogy ez a tiniknek csupán egy részét jelenti. Tudom, hogy vannak normális, jól tanuló, visszafogottak, de őket jóval nehezebb "észrevenni", mint a harsány, hivalkodó, viselkedni nem tudó kis primkókat.
' Én mondjuk 18alatt büntetném :)'
Már bocsi de mit érnél el vele? Hmm? Azért ez kicsit 'felesleges' lenne szerintem. Ha pl. a 17,5 éves fiatalokat lecsuknák mert nem szüzek. Ilyet ne akarj! Nagyi (apukám anyja) 17 évesen szülte apát. Azért szerintem nem kell bevárni a 18-at nem attól lesz vki r.banc mert pl 16 évesen le fekszik azzal akit szeret, aztán vele marad egy jó pár évig (sok ilyet ismerek)
'Érettségi előtt, semmi,azaz semmi szüksége sincs az embernek a szexre.'
Na ez megint egy baromság...azért ne akard már megmondani hogy valakinek mikor van 'szüksége' a szexre..
Mert a szex az nem 'szükség' kérdése. Pl adott egy 17 éves lány és pl már 2 éve a barátjával van, kívánják egymást, meg minden, hát persze hogy nem fogják a 18-as karikához kötni, meg megbüntetni őket hát azért ez már sok... A 18-as karika nem jelent semmit!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!