Ti mit tennétek a helyenmben ilyen gyerekekkel?
10/L vagyok, 6/L 9/F voltak nálunk.
Van nekem egy zöld ragacsos fplyadékom amit szerettem (H koszos lesz egyből kuka. Vigyáztam rá soha nem ejtettem le .) egyből leejtették hiába mondtam nekik.
bekapcsolták a computerem pedig mondtam hogy ne. (Amikor nem néztem oda sz. Nem tudták hogy a monitrt is be kell)
A zuzu petem (drágajl játék) dobálták.
A 40-50 000-es telefonomat (márciusba kaptam) kérték kikapták a kezemből majdnem leejtették.
Egész este sirtam.
A szomszédom ellött is leégettek akik 3 évig voltak kinn s most jöttek haza.
bocs a helyesírásért csak sietek.
20! Elnézést képviselő úr, mi nem tudunk 40 000 ft-ot csak úgy kidobni az ablakon. És ez nem irigységből van, csak idegesít az, ami fele a világ halad. Régebben az emberek féltek is az elektromosságtól, ma pedig annyira nyilvánvalóan tekintünk rá mint a gravitációra.
Engem nem az zavar, ha valakinek méregdrága telefonja van, nekem pedig nem, hanem az, hogy halvány fogalma nincs hogy működik, csupán elfogadja, hogy működik, ennél fogva szerintem nem érdemli meg, hogy magáénak tudhassa.
Ezzel a tempóval arrafelé haladunk, hogy egyre hiszékenyebbek leszünk, és megint visszatérnek ezek a népbutítások, ott is van rá a példa az ezo show. Elektromágneses sugárzás segítségével energiát sugároznak neked. Nagy dolog, minden telefon azt csinálja, de az az idegesítő kamu körítés. Kedves kérdező belőled kinézném hogy megteszed ezt. De ez nem a te hibád! A szüleidé.
Itt van rá az élő példa: A kérdező nem lehet idősebb 10 évesnél és fogalma sincs mit kezdjen a telefonjával, ha valami pitiáner problémája akad.
http://www.gyakorikerdesek.hu/tudomanyok__egyeb-kerdesek__33..
Én vagyok az aki leírta a zuzupet árát.
Ja, és kedves válaszoló, aki azt írta, hogy irigykedünk! Nem, nekem 20.000 Ft - os telefonom van, amit zenehallgatásra, telefonálásra, fényképezésre, és sms - ezésre használok. Amúgy tudod mennyi pénz az a 40.000 Ft? Van fogalmad róla? Más szülei ebből kaját, ruhát vesznek, számlát fizetnek, nemhogy még telefonra költik. Kicsit se vagyok irigy erre a 10 éves lányra, inkább szánalmat érzek iránta.Ilyen idősen játszani kéne, nem nyomni az 50.000 - es telefont. Ja, Kedves Kérdező, a te szüleid komolyan kiadtak 3000 Ft - t a ZuZuPet - re?! Nem sok pénz, de ebből vehettek volna neked könyvet, ruhát, vagy bármi hasznos dolgot.
Pfujj, milyen irigyek vagytok. Azzal, hogy leírtátok, hogy nektek 5-10-20.000 forintos telefonotok van, azzal pont ezt támasztjátok alá :D
Érdemleges választ talán ötöt kapott a Kislány, a többi csak fröcsög.
Na ezért nem bíznak a gyerekek a "felnőttekben".
Szégyelljétek magatokat!
Miért baj az, hogy a szülők ezt megengedhetik maguknak? Lehet, hogy sokat tanultak, dolgoztak azért, hogy jómódban éljenek. Csak az lehet jó szülő, aki kínaiból meg turkálóból öltözteti a gyerekét, meg a vaterán vesz játékot?
EZ az irigység.
#20as válaszoló vagyok (16F)
kedves utolsó! egyáltalán nem irigységből írom! csak szerintem felesleges egy 10(!!!) éves KISlánynak egy 40.000es okosteló. de persze ezt döntsék el a szülei. azt, hogy nem irigylem, alátámasztom azzal, hogy htc one x-em van(~150.000) szal. nem kell egyből leugatni a másikat hanem gondolkozni :)
Ja, és még!
Soha nem vettünk vateráról ruhát, és turkálóból se. Az is igaz, hogy nincsenek márkás ruháim, de az már nagyon nagy ostobaság, hogy mindenki leszól mindenkit, hogy biztosan irigy, mert ennek a 10 éves lánynak jobb cuccai vannak. Lehet lepontozni, hisz itt csak azt szoktak. :P
Fognám mind kettőt és bezárnám a WC-be 10 percig utána mondanám nekik, hogy tudják, hogy kivel szórakozzanak...
13/F
Aki azt, mondja, hogy irigyek vagyunk annak írom:
Elnézést elvtárs de nem mindenkinek van nettó 500.000Ft-os fizetése nekem 25.000Forintos telefonom van, és nem is szeretnék 50.000Forintosat mert felesleges, elmondom nem a kocsmába hanem a boltba költi el a többség...ha te minden hónapba veszel akkor te valószínűleg parlamenti képviselő lehetsz...azt a pénzt már a boltban költi nem a kocsmában, ugyanis Matolcsynak hála 42.000 Forintból él egykét ember, a többi meg 92.000-ből...vedd vissza magad mert tudod van olyan ember akinek a 40.000 forint alig kevesebb mint a havibére...
13/F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!