Felhívott az osztályfőnök a következő problémával? Hogy kezeljük?
Van az osztályukban egy rossz körülmények között élő kislány. Tényleg szörnyű körülmények uralkodnak náluk, konkrétan nincs benti wc a házukban, a városon kívüli területen élnek egy kis parasztházban 8-an (szülők és 5 gyerek, nagymama). Nagyon szegény család.
Az osztályfőnök azért hívott fel, mert a lányom több barátnőjével folyamatosan piszkálja és már beszélt velük erről külön is, volt szó róla osztályfőnöki órán is, mert nem ritka, hogy előbb, vagy utóbb az egész osztály becsatlakozik a lányok mögé. Eddig mindig megvolt a bocsánatkérés, kibékülés, viszont ma a lányom közölte, hogy neki nincs miért bocsánatot kérni, mert ő csak az igazat mondta. Azt mondta a lánynak, hogy nem érti miért iratkozott egy erős iskolába, mikor úgyis az utcát fogja seperni egész életében majd, ugyanúgy, ahogy az apja... Osztályfőnökit kapott ezután, amit ugyan elmondott itthon, azzal, hogy rosszak voltak szünetben. Sosem volt rá panasz amúgy, most félévben is kitűnő volt. Kapott egy kis büntetést, a héten itthon kell lennie végig és hétvégén sincs barátnőzés, de én tényleg valami durvább diákcsínyre gondoltam csak.
Majd jött a telefon, és nagyon csalódott vagyok.
Mi jobb anyagi helyzetben élünk, mint a magyar átlag, ezzel azért már a lányunk is tisztában van. De sosem úgy neveltük, hogy nézzen le bárkit, sőt, tőlünk is azt látta egész életében, hogyha alkalmunk volt rá, akkor adakoztunk. Most meg mintha nem is az én lányomról hallgattam volna ezeket. Pl. tesióra után az öltözőben eldugják a lánynak a ruháit, vagy a karácsonyi ajándékozásnál aki őt húzta, fogkrémet és szappant adott neki, a lányom pedig hangosan megkérdezte, hogy minek, úgysem tudja, mire valók.
Szerintem érdemesebb lenne valami komolyabb szankciót kilátásba helyezni. Férjem szerint pedig az csak olaj lenne a tűzre, mert a lányt hibáztatná azért is... És hogyha a többi barátnője is ezt csinálja, valamint az egész osztály is, akkor csepp a tengerben, hogy mi megbüntetjük.
Én ugyan ezt átérzem mint az kiscsaj.
Nem akarom leírni az történetet, meg nem akarom sajnalgatni magam...
De az ilyen viselkedésért két nagy büdös pofon adnék,és utánna nagyon alap dolgokat adnék neki.
31-es vagyok
Most veszem észre mit írtál.
"Kicsit humánusabb megoldás jönne jól. Nem az, hogy erre válaszul mi is megalázzuk a lányunkat.
Az önkéntesség pl. jó lenne, akár közösen is a többi barátnőjével."
Jaj,szegénykém egy bunkó sz@$jankó,és még szóvá mérik tenni?
Nem sajnálnám ha kiscsaj megtépné az lányodat.
Utánna mocskos trógerek,nem?
Beszéltünk most a lányunkkal, nem akartam így elvonulni aludni, meg holnapig húzni ezt.
Igazából úgy tűnik, hogy ennél árnyaltabb a kép sajnos. Mert elmondta, hogy a fent említett osztálytárs nagyon undok a lányomék társaságával, meg a többi osztálytárssal is. Beszól nekik, pofákat vág rájuk, mutogat. Elmondta, hogy a mai beszólása nem volt szép, de előtte a lány a kutyánkat figurázta ki a padtársának hangosan. Hogy máshol az olyat patkánynak nevezik, nem kutyának, és ebből alakult ki közöttük a vita, ahol az utcaseprős mondat elhangzott a lányom szájából.
Kérdeztem, hogy nincsenek-e ezek felnagyítva, vagy kiszínezve általa, de mondta, hogy nem, kérdezzem meg bármelyik osztálytársát, barátnőjét erről. Így viszont nem érzem jogosnak, hogy a lányom kapta az osztályfőnökit, vagyis hogy csak ő kapta. Valamint a másik kislányt sem gondolom annyira ártatlannak a kialakult helyzetben.
Kérdeztük, hogy ezekről tud-e az osztályfőnök, mert nekem csak róluk beszélt. Mondta, hogy az elején még mondták neki, de mindig védte a lányt, és azt hallgatták fél osztályfőnöki órán, hogy ne közösítsék ki, ne bántsák. Pedig állítólag próbáltak nyitni felé, de akkor is undok volt velük.
Szóval most eléggé patthelyzetben érezzük magunkat az apjával. Az biztos, hogy holnap beszélek a legközelebbi barátnőinek a szüleivel, velük én is jóban vagyok. Hogy ők miket tudnak az osztályban lévő helyzetről, az osztályfőnökük tényleg inkább a lány felé húz-e minden hasonló helyzetben, náluk otthon volt-e erről szó korábban?
Peeersze, anyuka. A barátnői, akik szintén bully-k, biztosan az igazat, csakis a színtiszta igazat fogják mondani, és beismernék, ha köcsögösködtek volna a lánnyal. :D
"Elmondta, hogy a mai beszólása nem volt szép, de előtte a lány a kutyánkat figurázta ki a padtársának hangosan."
Igaza is van a lányodnak, ha a kiscsaj kifigurázta a KUTYÁTOKAT, az sem lenne elégtétel, ha rájuk gyújtják a házat, nemde?
Kiégtem tőled, bocsi. Mert rohadtul nem árnyalt a kép... És hidd el, az osztályfőnök többet lát, mint te. Biztosan nem véletlen, hogy a te kis "angyalkád" kapta az osztályfőnökit. De te csak higgy neki vakon.
Most ez nagyon patt helyzet,mert:
1.mindenki mond mindent,csak azt nem amit kélne.
2.Jó,tegyük fel olyan rondát mond,hogy esetleg megsérti(tegyük fel,csúnyát mond az másik állatára),mégse megoldás hogy cikizük az másikat hogy milyen csóró aljadék.
3.Mindenki magából indul ki,akkor tisztázni kélne miből indult ki?
Tegyük fel,valami hülye arcot vág VICCBŐL,és ez felnagyítják akkor?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!