A tanárok direkt néznek félre, ha gyerekbántalmazást tapasztalnak?
Egy cikket olvastam, arról jutott eszembe, hogy anno, amikor általános iskolás alsó tagozatos voltam (14-18 éve), többször is volt olyan, hogy kék-zöld véraláfutásos voltam, mert otthon úgy elvertek. Egyszer kérdezte meg tesi órán az egyik tanár, hogy mitől vagyok véraláfutásos, amire eléggé kitérő választ adtam, úgyhogy egyértelmű kellett legyen, hogy bántalmaztak, főleg egy tanárnak. Ennek ellenére semmi következménye nem lett a dolgoknak, a szüleimet még csak be se hívták miatta, sőt, engem sem hívtak oda külön a tanárok, hogy “elbeszélgessünk” a történekről, pedig többször is láttak olyan állapotban. Érdekes, bezzeg ha órán fegyelmezetlen voltam, vagy gondok voltak a viselkedésemmel, volt rá példa, hogy amikor értem jöttek szüleim, akkor elbeszélgettek velük a rossz magatartásomról. Arra viszont már nem jutott idő, hogy megkérdezzék miért vagyok kék-zöldre verve viszonylag rendszeresen. Senki sem segített, helyette én voltam vegzálva a “helytelen magatartásom” miatt - amit az otthoni csodás légkör elég nagyban befolyásolt -, mert egyszerűbb volt a gyereket b@szogatni, ahelyett, hogy a szülők körmére néztek volna, vagy kiderítették volna, hogy milyen okok állnak a magatartásbeli problémák mögött. Felháborító az egész, aztán így tisztelje az ember a pedagógusokat.
Más is tapasztalt hasonlót? Még a mai napig ez a módi, hogy a tanárok félrenéznek, ha gyermekbántalmazást tapasztalnak?
Én tanítottam 4 évig, de abba is hagytam. Sok oka volt, ez is az egyik. Én pl. tudtam, hogy melyik gyerek füvezik, és mondtam is a főnökömnek, meg a többi kollégámnak, hogy most ilyenkor mi a teendő? Behívjuk a szülőket? Mindegyik azt mondta, hogy még én leszek meghúzkodva, mert ezt majd mindenki tagadni fogja, és hagyjam a fenébe, ha nem akarok bajt magamnak. Idősebb kollégák mondták, hogy volt akinek ebből korábban nagy baja volt. Látjátok milyen presztizse van manapság a tanároknak, kb. a legalja segédmunkást is többre becsülik nála.
Sőt, volt olyan kislány, aki pár hónap alatt csontsoványra fogyott, és az ofő behívta az anyját, hogy a kislány szemmel láthatólag anorexiás, és kéne vele valamit csinálni, erre is csak az volt a válasz, hogy fogja be, mi köze hozzá.
Tudom, hogy a gyermekbántalmazás kicsit más.
Ha behívnál egy ilyen családot, később megvárna az iskola után, vagy a gyerekeddel bánna el. Akkor senki nem állna ott, hogy megvédje, ki akar magának ilyen problémát? Naná, hogy félrenéznek. De bezzeg, ha nagyobb baj van, akkor meg előveszik az osztályfőnököt, hogy miért nem szólt. A tanár családját ki fogja megvédeni?
21-23
Es nem lehet szolni a vedononek, családsegítőnek sem ugye?
Ennyire felted a bőröd?
Aztan leszarod hogy az a szerencsetlen gyermek majd meghal ,kicsit kellene hasznalni az eszed.
Nem a bantalmazónak kell szólni, ennyi logikad csak lehetne nemde?
Létezik olyasmi mamár hogy gyerekvédelem.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!