Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » GYÁS, GYES, GYED, GYET » Így megéri-e főállású anyának...

Így megéri-e főállású anyának lenni?

Figyelt kérdés

2008-ban végeztem el az utolsó tanulmányomat (főiskola) sajnos nem tudtam elhelyezkedni, de már szerettünk volna gyereket. Első próbálkozásra össze is jött, aki 2011-ben született. Mivel egy fizuból nem lehet annyira megélni, továbbra is próbálkoztam a munkával.

A gyerek 18 hónapos volt, mikor úgy döntöttem, kijárok egy tanfolyamot, ahol 766 órában ingyen kell dolgozni, s heti 6x8 vagy 10 órás, változó volt elfoglaltságot jelent.

Mellette lakásfelújítás, szívműtét a gyereknek, de bevállaltam, csakhogy végre utána dolgozhassak. A gyakorlati helyemre vissza is hívtak, mert meg voltak elégedve velem. Hosszú távú munkalehetőséget ígértek, de ugyan úgy jártam, mint a többi újonnan kezdő kollégák. 3 hó után elengedtek.

Most továbbra is keresek. Lényegében a tanfolyamot és ezt a 3 hós munkaviszonyt nem számítva összességében 3 hónap munkaviszonyom van 30 évesen.


Férjem azt szeretné, hogy legyek hivatásos anya. Ha nem fognak sehol alkalmazni, mondta, hogy akkor valahogy így oldjuk meg az anyagiakat.

Annyira jól nem állunk. Saját lakásunk van, viszont elég sok a rezsi és még egy gyerekkel is kevés megélni a párom fizujából. Kézhez 90-100 ezer ft körül kap, bejelentett, viszonylag stabil munkája van. Most kezdett kb. 2 hete, de előtte 7 évet dolgozott ugyan itt, de kapott jobb ajánlatot, ahol borul járt, s 2 év munkanélküliség után a cég, ahol volt magától hívta vissza dolgozni.


Én nem tudom be merjem-e vállalni.

Azt tudom, hogy 3 gyerek kell hozzá, utána olvastam. Szeretnék is gyereket, de szerettem volna előtte azért jó pár évet dolgozni. Ezt elmondtam a férjemnek, végül abban kiegyeztünk, ha 1-2 év után se vesznek fel, akkor csináljuk ezt, mert azért csak 5 éve keresek. Nagyon szeretnék dolgozni, ma is állásinterjún voltam. Valamiért addig eljutok, de tovább nem. Ma délig hívnak, hogy sikerült-e, de már előre tudom, hogy nem fognak hívni vagy kapok egy sms-t jobb esetben h nem engem választottak :(


Szóval mindenképp akkor lennék, ha tényleg nem jönne össze, de tartok attól, hogy nem biztos, hogy anyagiakban megéri.

Férjem viszont úgy fogja fel, azért, mert nem kellek sehová, nem akarja h ezért ne vállaljuk be a 2. babát. Ő is szeretne még egyet.

De ő arra számít, inkább legyen kettőnél több, ha nem vesznek fel soha sehová, s menjek el főállású anyának az anyagiak miatt.


Kérdés ezzel csak az, hogy így megérné-e elmenni főállású anyának, ti bevállalnátok-e ha ilyen helyzetben lennétek?


Egy gyerekkel tuti h nehéz így megélni, s lassan már lejár a gyes is, s az emelt összegű csp-t is csak áprilisig fogjuk kapni, utána csak a normál családi pótlék lesz. Az erre az orvosok magyarázata, már megvolt a szívműtét, s meg lett gyógyítva a gyerek szíve, így már továbbiakban nem lesz szükségünk magasabb összegű családi pótlékra.


2013. aug. 30. 11:29
1 2 3 4 5
 21/43 anonim ***** válasza:
76%
Én barátnőm is telemarketinges és valóban nem kell végzettség, igaz nem egy leányálom, de megkeres vele havi 100 ezret plusz kap BKV-bérletet. És ilyen munka szinte mindig van, mindig keresnek rá embert, úgyhogy nem hiszem el, hogy 8 év alatt egy ilyenre se vettek fel.
2013. aug. 30. 12:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/43 anonim ***** válasza:
100%

Gondolom nem találsz olyan munkát, amit csinálnál is és ez a baj....

Szerinted a többi sokezer ember hogyan talált munkát? Tele van az ország csupán érettségizettekkel, mégis dolgoznak.

2013. aug. 30. 12:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/43 A kérdező kommentje:

5 éve keresek. a plázákba beadtam eladónak, de vissza se jeleznek. Még Március óta van meg a szakmám, s ahogy már írtam. Az 5 év alatt 3 hónap munkaviszonyom volt, ami gyakorlattal együtt majdnem egy év. 2012-től jártam ki egy tanfolyamot, ahol két szakmát kaptam, eladó-pénztáros, s most márciusban volt a vizsga. Áprilisban visszahívtak dolgozni, de júliusban elengedtek.

Mindenhol a gyakorlatot nézik, nekem bejelentve nincs meg a fél év, amit követelnek, csak a 3 hónap. A gyakszi meg nem számít bele.


De dolgoztam én 2008-2009-ig, de az nem bejelentett takarítói, azzal nem ér semmit az ember, mert nem hozhatja fel. Más gyerekére ha kell vígyázni, az se bejelentett, ezek után nem jár gyes. S ha elmennék más gyerekére vígyázni, az én gyerekemet vigyem magammal? vagy ha másra bízom, azért is fizetni kell. Ha meg bölcsiben is van, valószínű másé is. Voltam gyerekem születése előtt bébiszitter pár hónapig, de egyszer szóltam az anyukának már hónapokkal előtte, hogy vizsgázni fogok ezen a napon, nem tudok menni a gyerekéért, s már nem kellett mennem többé. Nem bejelentett volt. S ezekkel mit érek, ha a következő gyerek után megint nem tudok igénybe venni semmit, s azt mondom, hogy nem volt munkaviszonyom, mert hát ugye ezek nem számítanak bele.

2013. aug. 30. 12:49
 24/43 A kérdező kommentje:

22-es válaszoló, lehet van olyan ember hohgy nem csinálna olyat, itt nem erről van szó. Amint már írtam, bármilyen munkát szívesen csinálnék ha lenne. S tescóba is jelentkeztem, de sajnos nincs ismerős, nem fekszek le senkivel, hogy bekerüljek. Kitöltöm a jelentkezési lapot, de csak egy rendszerüzenet jön válaszban az emailemre hónapok óta.


pl:


Örömmel fogadtuk az alábbi pozíció(k)ra benyújtott jelentkezését:

"Non food árufeltöltő" (1138 Budapest, Gács u. 3.)


Szíves türelmét kérjük, jelentkezésének alakulásáról értesíteni fogjuk.


Üdvözlettel,

TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt.



Örömmel fogadtuk az alábbi pozíció(k)ra benyújtott jelentkezését:

"Éjszakai árufeltöltő" (1138 Budapest, Gács u. 3.)


Örömmel fogadtuk az alábbi pozíció(k)ra benyújtott jelentkezését:

"Pék kemencés" (1173 Budapest, Pesti út 5-7.)



Az Ön ajánlata, valamint a cégünkkel kapcsolatos érdeklődése számunkra nagyon sokat jelent.



A H&M együttese friss energiát és perspektívát keres a divat piacán. Azonban jelenleg az Ön hivatásos előélete és tapasztalatai nem teljesítik az elvárásainkat.



A H&M olyan személyeket keres, akik lehetőségeket keresnek, így hát reméljük, hogy állandó kapcsolatban maradunk - kérjük látogassa meg a hm.com Internet honlapunkat, ahol új ajánlatokat talál, amelyek - meglehet - jobban megfelelnének az Ön kvalifikációinak. Kérjük keresse fel valamelyik boltunkat is, ahol bemutatjuk új kollekcióinkat!



Kívánjuk a legjobbakat,



A H&M Felvételi Osztálya



Az Ön ajánlata, valamint a cégünkkel kapcsolatos érdeklődése számunkra nagyon sokat jelent.



A H&M együttese friss energiát és perspektívát keres a divat piacán. Azonban jelenleg az Ön hivatásos előélete és tapasztalatai nem teljesítik az elvárásainkat.


A H&M olyan személyeket keres, akik lehetőségeket keresnek, így hát reméljük, hogy állandó kapcsolatban maradunk - kérjük látogassa meg a hm.com Internet honlapunkat, ahol új ajánlatokat talál, amelyek - meglehet - jobban megfelelnének az Ön kvalifikációinak. Kérjük keresse fel valamelyik boltunkat is, ahol bemutatjuk új kollekcióinkat!


Kívánjuk a legjobbakat,


A H&M Felvételi Osztálya


Ezek akkor mik?

Nem próbálkozok?

S még 100 ilyennel van tele az emailem.

Ha behívnak, nem engem választanak. Vagy pl. tesco, lidl, H&M

Ezekhez be se hívtak még.


S ki bezsélt itt 8 évről?

5 év, de abba belevettem a most kitanult szakmát

2013. aug. 30. 12:56
 25/43 anonim ***** válasza:
Menj be személyesen. :) Sokkal többre mész úgy szerintem!
2013. aug. 30. 12:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/43 anonim ***** válasza:

Az a gond, hogy a gyereket azzal nem lehet jóllakatni hogy "anyu keres munkát".

Kell neki étel, ruha, esetleg gyógyszer, tankönyv, füzet stb. Nem beszélve az olyan "luxusról", mint osztálykirándulás, játékok, fizetős programok (állatkert, színház, strand, játszóház, mozi stb).

2013. aug. 30. 13:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/43 A kérdező kommentje:

Ja s ha valaki annyira nem szeretne dolgozni, miért járna ki egy olyan tanfolyamot 2012 június és 2013 március között, s miért dolgozna ingyen heti 6 napot a pennynek, csak azért hogy legyen tapasztalata, s legyen munkaviszonya?


2008-tól 2012-ig kerestem. Aztán kijártam ezt a tanfolyamot. Most újra keresek, de a pennyn kívül március óta nem kellettem sehová. Ugyan az a tapasztalatom, mint a tanfolyam előtt.


Ezrt kérdeztem rá. 2-3 év alatt bármi meglehet, mindent bevállalok, viszont ha sehová nem kellek, akkor elgondolkoztató. Lesz-e valaha is munkám.


Aki nem akar, az nem is dolgozik, Én viszont úgy jártam el gyakorlatokra több mint fél éven keresztül, hogy a gyakorlatot követő pár hónap elteltével kórházba került as kisfiam, mert szóltak, hogy terhelve van a szíve, szívműtétet hajtottak rajta végre, mellette lakást vettünk, s úgy jártam el dolgozni, amiért semmi pénzt nem kaptam, hogy 1 hónapot volt kórházba, s a szabadidőmet ott töltöttem vele.

Csak azért h hátha így s könyebb lesz az elhelyezkedés.


Ha nem tudja valaki elolvasni miket írtam a kérdésnél, hogyan csináltam végig ezt az egészet, akkor ne írjon nekem olyat, hogy nem is akarok dolgozni. Akinek van munkája, könnyű azt írnia, biztosan nem is akar elmenni.

De itt arról van szó, hogy akarok

2013. aug. 30. 13:03
 28/43 anonim ***** válasza:

Nem lehet hogy az önéletrajzoddal van a baj.

Jól van megírva megszerkesztve, néz utána.

2013. aug. 30. 13:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/43 A kérdező kommentje:

személyesen mentem a tescohoz, H&M-hez, s azt mondták csak online jelentkezést fogadnak el. A H&M honlapján ott is van, hogy csak így lehet jelentkezni, személyesen nem.


Azt tudom így nem lehet jóllalkatni a gyereket, hogy anyu keres munkát, épp azért keresek. S férjem hallotta, hivatásos anyaként lennék, akkor meg lenne oldva az anyagi, s rá is kérdezett a védőnőtől, mikor itt volt, ő is jó ötletnek tartotta. épp azért kérdeztem meg itt, megéri-e, ennyi volt a kérdés.. az anyagi helyzetemet azért írtam le, hogy így aki jobban ért ahhoz, tényleg megérné-e, tudjon rá válaszolni, s nem azért írtam h mindenki arról írjon milyen egyszerű is munkát találni. mert nekem nem úgy tűnik. s hogy aki arról írt, hogy nem is akarok, annak csatoltam is, hogy lássa próbálkozok, de szerintem már ennek semmi köze a kérdésemhez

2013. aug. 30. 13:09
 30/43 anonim ***** válasza:
Főállású anyaként 3 gyerek után annyit kapnál mint most a gyes. Gondolj bele, most egy gyerekre mire elég a gyes nem háromra.
2013. aug. 30. 13:10
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!