Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » GYÁS, GYES, GYED, GYET » Így megéri-e főállású anyának...

Így megéri-e főállású anyának lenni?

Figyelt kérdés

2008-ban végeztem el az utolsó tanulmányomat (főiskola) sajnos nem tudtam elhelyezkedni, de már szerettünk volna gyereket. Első próbálkozásra össze is jött, aki 2011-ben született. Mivel egy fizuból nem lehet annyira megélni, továbbra is próbálkoztam a munkával.

A gyerek 18 hónapos volt, mikor úgy döntöttem, kijárok egy tanfolyamot, ahol 766 órában ingyen kell dolgozni, s heti 6x8 vagy 10 órás, változó volt elfoglaltságot jelent.

Mellette lakásfelújítás, szívműtét a gyereknek, de bevállaltam, csakhogy végre utána dolgozhassak. A gyakorlati helyemre vissza is hívtak, mert meg voltak elégedve velem. Hosszú távú munkalehetőséget ígértek, de ugyan úgy jártam, mint a többi újonnan kezdő kollégák. 3 hó után elengedtek.

Most továbbra is keresek. Lényegében a tanfolyamot és ezt a 3 hós munkaviszonyt nem számítva összességében 3 hónap munkaviszonyom van 30 évesen.


Férjem azt szeretné, hogy legyek hivatásos anya. Ha nem fognak sehol alkalmazni, mondta, hogy akkor valahogy így oldjuk meg az anyagiakat.

Annyira jól nem állunk. Saját lakásunk van, viszont elég sok a rezsi és még egy gyerekkel is kevés megélni a párom fizujából. Kézhez 90-100 ezer ft körül kap, bejelentett, viszonylag stabil munkája van. Most kezdett kb. 2 hete, de előtte 7 évet dolgozott ugyan itt, de kapott jobb ajánlatot, ahol borul járt, s 2 év munkanélküliség után a cég, ahol volt magától hívta vissza dolgozni.


Én nem tudom be merjem-e vállalni.

Azt tudom, hogy 3 gyerek kell hozzá, utána olvastam. Szeretnék is gyereket, de szerettem volna előtte azért jó pár évet dolgozni. Ezt elmondtam a férjemnek, végül abban kiegyeztünk, ha 1-2 év után se vesznek fel, akkor csináljuk ezt, mert azért csak 5 éve keresek. Nagyon szeretnék dolgozni, ma is állásinterjún voltam. Valamiért addig eljutok, de tovább nem. Ma délig hívnak, hogy sikerült-e, de már előre tudom, hogy nem fognak hívni vagy kapok egy sms-t jobb esetben h nem engem választottak :(


Szóval mindenképp akkor lennék, ha tényleg nem jönne össze, de tartok attól, hogy nem biztos, hogy anyagiakban megéri.

Férjem viszont úgy fogja fel, azért, mert nem kellek sehová, nem akarja h ezért ne vállaljuk be a 2. babát. Ő is szeretne még egyet.

De ő arra számít, inkább legyen kettőnél több, ha nem vesznek fel soha sehová, s menjek el főállású anyának az anyagiak miatt.


Kérdés ezzel csak az, hogy így megérné-e elmenni főállású anyának, ti bevállalnátok-e ha ilyen helyzetben lennétek?


Egy gyerekkel tuti h nehéz így megélni, s lassan már lejár a gyes is, s az emelt összegű csp-t is csak áprilisig fogjuk kapni, utána csak a normál családi pótlék lesz. Az erre az orvosok magyarázata, már megvolt a szívműtét, s meg lett gyógyítva a gyerek szíve, így már továbbiakban nem lesz szükségünk magasabb összegű családi pótlékra.


2013. aug. 30. 11:29
1 2 3 4 5
 11/43 anonim ***** válasza:

Amúgy meg olyan nincs, hogy sosem találsz munkát.. én ezt sosem hittem el! Bocsi..

Ha meg nem sikerül, akkor költözzetek máshova, ahol nagyobbak a lehetőségek, a férjed munkája aztán nem lehet visszatartó erő..

2013. aug. 30. 12:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/43 anonim ***** válasza:
Egyet értek a 11-es válaszolóval.
2013. aug. 30. 12:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/43 anonim ***** válasza:
Gyeten max. 8 évig lehetsz, utána mi lesz? Szülsz egy negyediket is? Vagy azt csinálod, mint a sogórnőm, hogy a két nagyobb gyerekét elküldi dolgozni, a fizetésüket elveszi így neki még mindig nem kell dolgozni, mert ugye anyaságit már nem kap. Ja, és még csak 43 éves, de azt mondta még szülne gyereket. Vajon miért?
2013. aug. 30. 12:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/43 A kérdező kommentje:

Ha már Budapesten nem lehet elhelyezkedni, akkor hová máshová? Ha hazaköltöznék szabolcsba, akkor még ennyi esélyem se lenne. Beadtam gyorsétterembe is, sőt takarítói, s bármilyen alja munkát is elvállalnék, kivéve az erotikus, s tisztességtelen munkákat.

Takarítóhoz is bizonyítványt kérnek, meg tapasztalat. Gyorsétterembe meg kitöltöm a jelentkezést, s az a HR-seken keresztül végig fut. Mivel sok tapasztalatom nincs, hisz 24 éves koromig folyamatosan tanultam, diákmunkákról meg nem adtak papírt, hogy pl. a fősuli mellett dolgoztam, így sok mindent nem tudok felmutatni. Mindenhol tapasztalat kell.

Pár évig biztos próbálkozhatok.

Az is érthető, hogy írta az egyik válaszoló, nem vállalna még egy gyereket sem. Én is így álltam hozzá eleinte. De az, hogy próbálkozik az ember, szeretne dolgozni, s mindenhol azt kapja, hogy sehová se jó, mindenkit felvesznek csak őt nem. Egyértelmű, hogy egy idő után úgy dönt jöjjön a gyerek. Akkor ilyen erővel ne szüljek. Ne legyen elég, hogy bármennyire is szeretnék dolgozni, nem vesznek fel, de még gyerekem se legyen?

Igaz, nehéz így, de mégis össze tudtuk spórolni, hogy hitel nélkül vegyünk lakást itt pesten, bár ehhez sok jött az iskolás koromból zsebpénzből és diákmunkákból félretett pénzből.


Nem úgy tervezem, hogy majd a gyerekeim eltartsanak, s nem is most szeretném. Még próbálkozok, de ha 2-3 év múlva se lesz semmi, én 2.-at mindenképp szeretnék. Ha már azt elveszik az embertől, hogy dolgozhasson, gyereket joga van mindenkinek annyit vállalni, amennyit szeretne. Mi eldöntöttük, kettőt mindenképp szeretnénk, ha nagyon nem jön össze a munka. A főállású anyát igazából a férjem akarta, de nem tudtuk pontosan mennyivel is lenne több a jövedelem. Azért is tettem fel a kérdést, s mennyire érné meg. Viszont 3-at már csakis akkor vállaltam volna, ha megérné főállású anyának elmenni.

S mivel azért már csak nem vagyok fiatal, a végtelenségik se szeretnék várni, túl sok korkülönbséget se szeretnék a két gyerek között. Most ha már 5 éven belül nem nagyon jött össze, tanulni már nem igazán szeretnék, az csak még tovább tolná a minél hamarabbi munkába állás esélyét, ha az összejönne. De ha 2-3 év múlva is ez a helyzet. Lehet bennem is lehet a hiba, hogy sehová nem kellek, de akkor már nagyon elgondolkodtató, ha 8 éve munkanélküli valaki, lesz-e valaha is munkája. Legalább gyerekben legyen öröme. Mi bevállaltuk a babát, hisz azért házasodik az ember, mert szeretne együtt élni a másikkal, s szeretne a másiktól gyereket is, nemcsak élni akarunk egymás mellett, gyerek nélkül. S ahhoz képest, hogy 3 hónapot dolgoztam, meg tudtunk élni ennyiből, sőt volt, hogy páromnak se volt 1-2 hónapoig semmi, a maradék hónapokat a gyed, amit a párom igénybe vett, kompenzálta. A gyerek ebből nem vett észre semmit. Nagyon sok cuccot, ami a gyereké, sikerült újonnan, segítség nélkül megvenni.

2013. aug. 30. 12:38
 15/43 anonim ***** válasza:
Na ne mondd nekem ,hogy havi 100ezer forintból össze tudtátok spórolni egy lakás árát! Még 200ból se!!!!!!! Bocsi, de ezt nem tudom elhinni.
2013. aug. 30. 12:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/43 anonim ***** válasza:
76%
Ilyen telemarketinges munkákra mindig keresnek embert, vagy eladónak plázába, vagy vigyázni más gyerekére. Nem tudom elhinni, hogy 8 év alatt sehová a világon nem vettek fel.
2013. aug. 30. 12:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/43 A kérdező kommentje:
Utolsó kommentelőnek. Olyan esetben más a helyzet, hogy tudna az illető dolgozni, de nem akar vagy más az hogy akarna, de nem akarják foglalkoztatni. AZért nem kellene lemondania 1 vagy 2 gyerekről. A 3 már meggondolandó. Viszont ha így főállású anya lehet valaki, az elgondolkoztató volt. Nálunk férjem hozta fel, de ő úgy tudta, jobban megérné, mint így munka nélkül örökre itthon egy gyerekkel. De a válaszokból ítélve nem éri meg, viszont az, hogy valaki akar 1 vagy kát gyereket, az mindenki maga döndése. Akik azt írták, hogy nem vállalnák be, biztosan van munkájuk, úgy könnyű. De abba is bele kellene gondolni, más akarna dolgozni, de nem veszik fel, s akkor ilyen erővel sose szüjön gyereket?
2013. aug. 30. 12:42
 18/43 anonim ***** válasza:

Igen, a plázákba eladónak nem kell végzettség, tudom az egyik legjobb barátnőm már a harmadikat koptatja és van 38 körüli munkatársa is, szóval nem csak a fiatalok kellenek. Telemarketinggel foglalkoztam én is, oda sem kell végzettség, bár jó sz*r munka az is igaz...

Adminisztrátornak, pénztárosnak tescoba is simán elmehetnél, oda sem kell semmi, ez is TUTI! Vision Expressz és hasonlók is ilyen...

2013. aug. 30. 12:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/43 anonim ***** válasza:
Ne, a semmire ne szüljön 2 gyereket. Gondolj bele, ha iskolások lesznek, kétszer ebédpénz 20 ezer, kétszer a tankönyvek megint csak minimum 20 ezer és akkor egyéb dolgok, mint osztálykirándulás, külön óra, stb. ne is beszéljünk. A férjed is iszonyat kevés pénzt keres, így is szűkösen élhettek...
2013. aug. 30. 12:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/43 anonim ***** válasza:
Szerintem nincs igazad, nem vállalnék két gyereket sem, ha nincs pénzem...
2013. aug. 30. 12:46
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!