Gyermekvállalásnál számonkérhető lenne ez a közeli rokonokon?
Van egy súlyosan fogyatékos féltesóm. Nem tudtam róla. A betegségére való hajlam öröklődik. Úgy néz ki, a gyerekem is érintett. Már 2 éve találgatják az orvosok, mi lehet a gond, mert nem teljesen egyértelmű. Mindig azt mondtam, nincs a családban semmilyen betegség, pedig ez volt mindenhol az első kérdés.
Ha tudom, hogy valószínű, hogy a jövendőbeli gyermekem súlyosan sérült lehet, nem vállalok gyereket, nem kockáztatok, pláne nem egyedül. Tudom, akárkinek lehet akármilyen gyermeke, de ha nagyobb az esély jóval, mint az átlag, nem kockáztattam volna, ez teljesen biztos.
A fogantatása előtt már tudtak a betegségről, senki nem szólt semmit.
Én úgy érzem, kötelességük lett volna szólni, legszívesebben feldarabolnám őket, hogy a hülyeségük miatt születhetett egy egyedülálló nőnek önmagát talán soha ellátni nem tudó gyereke, aki élete során segítségre fog szorulni. Hát hogy éljek én addig, mint ő, hogy segítsem? Arról nem is beszélve, hogy születése óta tudták, hogy sorra járjuk az orvosokat, a gyerekem lemaradt a korai fejlesztésről az ostobaságuk miatt.
Egyikük doktor, a másikuk hamarosan doktorál szerintük, mivel nem lehet tudni, hogy a féltesóm melyik szülőjétől örökölhette a betegséget, nem volt veszély. Hol van itt a józan ész?
Ti mit tennétek a helyemben?
Most azon gondolkozok, hogy minden kapcsolatot megszakítok velük, és elküldöm őket a francba előtte. Az egyik raadásul közölte is, hogy sajnálja, hogy elmondta, mert csak felhúztam magam. Ember az ilyen? Milyen fontossági sorrendje van ennek?
Szerencsére csak enyhén érintett a gyermekem, (legalábbis egyelőre úgy néz ki), most majd biztosan könnyebb lesz eldönteni, hogy tudják, mit vizsgáljanak.
Járhattunk volna sokkal rosszabbul is, olyan rosszul, ahogy nem kellene embereknek születnie. (Most olyan bölcsibe jár, ahol szegregált és integrált oktatás is folyik, úgyhogy van rálátásom valamennyire. Ha úgy járunk, abba beleroppantam volna.)
Úgy érzem az elhallgatott információ miatt kárpótlást érdemlek, bosszúállás párti vagyok, átverve érzem magam és azt szeretném, ha felfognák, mennyire súlyos dolgot tettek.
/elnézést azoktól, akik szerint a sérült gyerek ajándék, de nem értünk egyet, szerintem ilyenfajta ajándék senki kívánságlistáján nem szerepel, persze néha azért örömet is okoz/
Igazából leginkább csak ki akartam írni magamból, mert egy csomó idióta reakciót kaptam a barátaimtól, érdekel, mások hogy látják.
61-es azt írja: "Annyira gáz,hogy látatlanban így elítélnek valakit,mert haragszik,amiért nem szóltak neki,hogy ez is benne van a pakliban... Én megértem a kérdezőt."
Szerintem senki nem ítéli el amiért haragszik... Személy szerint nem ítélem el, ha haragszik a világra. Egyszerűen csupán végtelenül ostoba és nevetséges, hogy a rokonságát tartja felelősnek, amiért talán lehet, hogy esetleg autista gyereke született. Az is lehet, hogy abban a korban van, mikor csak simán nehezebb vele. Konkrét tüneteket nem is ír a kérdező, csak linkel súlyos autistáról videót, hogy reméli nem ilyen.... Szerintem egyetlen probléma az, hogy felelőtlen emberek szülnek gyereket a világba, akik nem tudják, hogy az élet nem kívánságműsor.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!