Gyermekvállalásnál számonkérhető lenne ez a közeli rokonokon?
Van egy súlyosan fogyatékos féltesóm. Nem tudtam róla. A betegségére való hajlam öröklődik. Úgy néz ki, a gyerekem is érintett. Már 2 éve találgatják az orvosok, mi lehet a gond, mert nem teljesen egyértelmű. Mindig azt mondtam, nincs a családban semmilyen betegség, pedig ez volt mindenhol az első kérdés.
Ha tudom, hogy valószínű, hogy a jövendőbeli gyermekem súlyosan sérült lehet, nem vállalok gyereket, nem kockáztatok, pláne nem egyedül. Tudom, akárkinek lehet akármilyen gyermeke, de ha nagyobb az esély jóval, mint az átlag, nem kockáztattam volna, ez teljesen biztos.
A fogantatása előtt már tudtak a betegségről, senki nem szólt semmit.
Én úgy érzem, kötelességük lett volna szólni, legszívesebben feldarabolnám őket, hogy a hülyeségük miatt születhetett egy egyedülálló nőnek önmagát talán soha ellátni nem tudó gyereke, aki élete során segítségre fog szorulni. Hát hogy éljek én addig, mint ő, hogy segítsem? Arról nem is beszélve, hogy születése óta tudták, hogy sorra járjuk az orvosokat, a gyerekem lemaradt a korai fejlesztésről az ostobaságuk miatt.
Egyikük doktor, a másikuk hamarosan doktorál szerintük, mivel nem lehet tudni, hogy a féltesóm melyik szülőjétől örökölhette a betegséget, nem volt veszély. Hol van itt a józan ész?
Ti mit tennétek a helyemben?
Most azon gondolkozok, hogy minden kapcsolatot megszakítok velük, és elküldöm őket a francba előtte. Az egyik raadásul közölte is, hogy sajnálja, hogy elmondta, mert csak felhúztam magam. Ember az ilyen? Milyen fontossági sorrendje van ennek?
Szerencsére csak enyhén érintett a gyermekem, (legalábbis egyelőre úgy néz ki), most majd biztosan könnyebb lesz eldönteni, hogy tudják, mit vizsgáljanak.
Járhattunk volna sokkal rosszabbul is, olyan rosszul, ahogy nem kellene embereknek születnie. (Most olyan bölcsibe jár, ahol szegregált és integrált oktatás is folyik, úgyhogy van rálátásom valamennyire. Ha úgy járunk, abba beleroppantam volna.)
Úgy érzem az elhallgatott információ miatt kárpótlást érdemlek, bosszúállás párti vagyok, átverve érzem magam és azt szeretném, ha felfognák, mennyire súlyos dolgot tettek.
/elnézést azoktól, akik szerint a sérült gyerek ajándék, de nem értünk egyet, szerintem ilyenfajta ajándék senki kívánságlistáján nem szerepel, persze néha azért örömet is okoz/
Igazából leginkább csak ki akartam írni magamból, mert egy csomó idióta reakciót kaptam a barátaimtól, érdekel, mások hogy látják.
A lovas hozzászóló pont eltalálta.
Ha a szomszéd végignézte, hogy az én lovam mérgező növénnyel tömte magát, majd végignézte, hogy szenved és nem tud segíteni rajta egyik orvos sem, és mikor már mindenki lemondott róla közli, hogy látta, ahogy megzabálta a mérgező növényt, de nem hitte, hogy attól lehet baja, akkor szenvedjen csak az ő lova is.
A késlekedés és sunnyogás miatt többet nem tud lábraállni a lovam, de életben marad, hiszen könnyen gyógyítható a mérgezés, de a hallgatás alatti károkat már nem lehet rendbe hozni, bizony az ő lova is szenvedjen, sokkal jobban érezném magam.
Az pedig ront a dolgon, hogy a saját apám és a szeretett unokatesóim és nagynénéim titkolták, hogy nagy eséllyes súlyosan sérült gyermekem lesz, nem egy szomszéd, akihez nem sok közöm van.
Nem vagyok híve a megdobnak kővel dobd vissza kenyérrel dolognak, a szemet szemért elvet vallom, de legalább azt, hogy felismerjék, hogy igazán tetvek voltak.
Utolsó válaszolónak pedig, ha úgy tanácsolták a gyógyszert, hogy nem tudták, hogy árthat, egész más, mintha úgy adták volna, hogy tudták, hogy sokszor súlyosan árt, de reménykedtek, hogy nálatok majd pont nem lesz baj.
A döntés joga a saját életetekről a tiétek, nehogymár más döntse el, hogy te mit kockáztathatsz.
És itt nem olyan dologról van szó, amiről nem tehet az ember, hanem olyanról, amit meg lehetett volna előzni, ha én döntök az ismeretek birtokában.
Szerintem anyukád azért nem volt felháborodva, mert olyantól kapta a gyógyszert, aki semmi mellékhatásról nem tudott.
válasza:
válasza: válasza: válasza: válasza: válasza:Kérdező, neked nem ügyvédre, hanem pszichiáterre lenne szükséged. Hidd el, többet segítene.
Értem, hogy tombolsz, ez is egyfajta gyászfolyamat, el kell fogadnod a beteg gyermekedet. Viszont az, hogy ilyet kívánsz a saját családodnak... jézusom.
Mellesleg nem segített volna rajtad az sem, ha tudod, hogy hányadán állsz a százalékokkal. Gondolom, nem putrigyerekről van szó, ergo részt vettél a szükséges vizsgálatokon. Felmenőktől függetlenül kiderült volna a terhesség alatt a probléma, ha olyan probléma lett volna, ami kiderülhet.
Nálad nyilván nem találtak semmit. Nem találtak volna akkor sem, hogyha tudsz a féltestvéredről. Nem lenne különbség.
Egyszerűen neked jól esik, hogy találták egy bűnbakot, és tombolhatsz. Tedd, szíved joga. De kérlek, ha picit megnyugodtál, keress egy pszichológust, pszichiátert, aki segíthet abban, hogy jó anyja légy a gyermekednek.
(Egyébként megindoklom én neked a dolgot: eltitkolt gyerek, nulla kapcsolattartás. Még ha apád néha hall is felőle, a család biztosan nem. Nekik nem családtag, nem rokon. Nyilván eszükbe sem jutott a sok-sok genetikás beszélgetésetek során, hogy hopp még ő is itt van. Miért is jutna eszükbe egy sosem látott gyerek, akiről a létezésén kívül mit sem tudnak?)
válasza: válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!