Gyermekvállalásnál számonkérhető lenne ez a közeli rokonokon?
Van egy súlyosan fogyatékos féltesóm. Nem tudtam róla. A betegségére való hajlam öröklődik. Úgy néz ki, a gyerekem is érintett. Már 2 éve találgatják az orvosok, mi lehet a gond, mert nem teljesen egyértelmű. Mindig azt mondtam, nincs a családban semmilyen betegség, pedig ez volt mindenhol az első kérdés.
Ha tudom, hogy valószínű, hogy a jövendőbeli gyermekem súlyosan sérült lehet, nem vállalok gyereket, nem kockáztatok, pláne nem egyedül. Tudom, akárkinek lehet akármilyen gyermeke, de ha nagyobb az esély jóval, mint az átlag, nem kockáztattam volna, ez teljesen biztos.
A fogantatása előtt már tudtak a betegségről, senki nem szólt semmit.
Én úgy érzem, kötelességük lett volna szólni, legszívesebben feldarabolnám őket, hogy a hülyeségük miatt születhetett egy egyedülálló nőnek önmagát talán soha ellátni nem tudó gyereke, aki élete során segítségre fog szorulni. Hát hogy éljek én addig, mint ő, hogy segítsem? Arról nem is beszélve, hogy születése óta tudták, hogy sorra járjuk az orvosokat, a gyerekem lemaradt a korai fejlesztésről az ostobaságuk miatt.
Egyikük doktor, a másikuk hamarosan doktorál szerintük, mivel nem lehet tudni, hogy a féltesóm melyik szülőjétől örökölhette a betegséget, nem volt veszély. Hol van itt a józan ész?
Ti mit tennétek a helyemben?
Most azon gondolkozok, hogy minden kapcsolatot megszakítok velük, és elküldöm őket a francba előtte. Az egyik raadásul közölte is, hogy sajnálja, hogy elmondta, mert csak felhúztam magam. Ember az ilyen? Milyen fontossági sorrendje van ennek?
Szerencsére csak enyhén érintett a gyermekem, (legalábbis egyelőre úgy néz ki), most majd biztosan könnyebb lesz eldönteni, hogy tudják, mit vizsgáljanak.
Járhattunk volna sokkal rosszabbul is, olyan rosszul, ahogy nem kellene embereknek születnie. (Most olyan bölcsibe jár, ahol szegregált és integrált oktatás is folyik, úgyhogy van rálátásom valamennyire. Ha úgy járunk, abba beleroppantam volna.)
Úgy érzem az elhallgatott információ miatt kárpótlást érdemlek, bosszúállás párti vagyok, átverve érzem magam és azt szeretném, ha felfognák, mennyire súlyos dolgot tettek.
/elnézést azoktól, akik szerint a sérült gyerek ajándék, de nem értünk egyet, szerintem ilyenfajta ajándék senki kívánságlistáján nem szerepel, persze néha azért örömet is okoz/
Igazából leginkább csak ki akartam írni magamból, mert egy csomó idióta reakciót kaptam a barátaimtól, érdekel, mások hogy látják.
válasza: válasza:Mivel arról nem írsz, mi a baja a féltestvérednek megy a gyerekednek, elég nehéz elképzelni, hogy az egyik súlyos foygatékos, a másik meg csak enyhén problémás, ilyen igen ritkán fordul elö.
Elég furcsa, hogy van egy féltestvéred és nem tudod, hogy fogyatékos. Erre csak az az egy magyaazat lehetne, hogy nem tartod a kapcsolatot a család azon részével.
Viszont akkor azt sem várhatod el, hogy ök minden belsö problémát elmondjanak neked, egy kivülállónak (mert ha te nem tartod öket családtagnak, akkor ez visszafelé is jogos)
Nekik semmiféle kötelességük nincs veled szemben, eleve nem tudom elképzelni, hogy ha ennyire nem ismered öket, akkor elöre bejelented nekik, hogy egyedülállóként gyereket akarsz és szerintük ennek nincs-e bármilyen akadálya!
Emellett azért senkitöl semmiféle kártérítést nem kérhetsz (mert erre semmi jogod), mert neked sérült gyereked született.
válasza:
válasza:A féltestvéremről sem tudtam, apámmal kb havonta beszéltem telefonon 10percet.
Kössz a teljesen haszontalan választ 2es, sajnálom, hogy szegényes a fantáziád, létezik ilyen. A szövegértésed pedig pocsék, nem a féltesóm rokonain kértem számon, hanem az én közeli hozzátartozóimon, beleértve az apámat.
Fejleszteni biztosan sikerül, de nyilván "meggyógyulni" nem fog soha.
Szó sincs arról, hogy nem szeretném, pont az ilyen debil reakciók akasztottak ki. Az egyik rokonom, aki nem mondta el, hozzámvágta, hogy tökmindegy milyen, szeretni kell, mert a gyerekem.
Mintha szó lett volna arról, hogy nem szeretem.. de ha arra gondolok, milyen életünk lesz, folyton elfog a bőghetnék meg a félelem.
Kíváncsi vagyok hogy reagálna, ha elvesztené az ő gyereke a kezeit és lábait, majd valaki azt mondaná neki, hogy de attól még minden csudijó, mert szeretitek egymást. Ezt hallaná, mikor pelenkát cserél rajta vagy eteti egy életen át. De legalább szeretitek egymást. Haha, hol van ez ahhoz képest, hogy egy életen át segítségreszorulna?
Ez bizony szívás a javából, de nem a legrosszabb. Lekopogom.
válasza:Mondjuk én inkabb azon gondolkodnek el a helyedben, hogy miért vállaltam gyereket az apa akarata ellenére tudatosan egyedulallokent és nem a saját szüleimet szidnám.
Ha nem tudod a gyereket nevelni és ekkora gyűlölettel és viszolygassal vagy tele felé, add inkább intezetbe, mondj le róla, hatha valami értelmesebb szülőre sikerül talalmia
válasza:Ennyi inkompetenst. Fordítsd meg, hogy te vagy a felnőtt, aki nem képes ellátni magát és nincsenek barátai, egész életedben másra vagy szorulva.
Mondd csak, boldogítana a szeretet?
És anyukád halála után, mikor otthonba kerülsz, ahol kedvetlen, leharcolt nővérek jóindulatától függnél, kiszolgáltatott állapotban sosem csinálhatnád, amit akarsz, boldogítana a szeretet?
A gyereket jobban sajnálom, mint magamat, ezt bármilyen magasabb eqval rendelkező átlátná, de nyilván az én életem is egész más irányt vesz, hiszen életem végéig elláthatom a gyerekem, aki sosem élhet teljes életet, mivel pedig mindig szüksége lesz rám, én sem.
Nem tudunk majd leruccanni a Balatonhoz, csak úgy fagyizni, nem fogja elmesélni suli után, hogy milyen szülinapi bulira megy vagy sikerült egy ötöst hoznia, mindenről lemarad, amit én átéltem. Már párkapcsolattal sem számolhatok, nem találkozhatok csak úgy a barátaimmal sem, mert olyan bébiszittert találni piszok nehéz lesz, aki figyel rá, amíg beszélgetek.
Ez egy egészen másfajta élet, nem ilyet akartam a gyerekemnek és magamnak sem. Mártírt sem akarok játszani, ha 0-24ben ápolnám, biztosan felőrölne.
Októberre kaptunk időpontot új vizsgálatra, nem akarok előre rosszabb életet elképzelni, mint amilyenünk lesz, de a mostani helyzet nem kecsegtet túl sok jóval, inkább piszok nehéz szenvedés lesz, és néha egy kis kacagás. Mindkettőnknek.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!