Srácok, ha gyereketek lesz nem para?

Szerintem teljesen normális, hogy eszedbe jutottak ezek a kérdések. Ha felelősen gondolkodik valaki, feltesz kérdéseket. Sokak fejében megfordulnak ezek gyermekvállaláskor, vagy esküvő előtt.

A választ már Te magad megadtad. "tökre örülnék, ha lenne egy gyermekem", a többi meg csak olyan lehetőség, amiről Te is tudod, hogy helytelen, ezért félsz tőlük.

Nem láthatunk a jövőbe, de Te döntesz abban, hogy megcsalod-e, unod-e, ezek nemcsak úgy történnek...Hogy jól ki jöttek-e majd...Ha mindketten akarjátok, akkor jól ki fogtok jönni.

Kialakul az apaság, ne félj.

A kisfiunk születése után nem sokkal mondta ezt a férjem:

Mondogattam eddig is, hogy szeretlek, de nem is tudtam eddig, mi az.Most tudom igazán, mi a szeretet.

"Most, hogy így alakult a dolog, még ha nem is maradunk együtt, bele kell állni és el kell vinni, ameddig eltudjuk együtt. "

Nem KELL, ez a te fejedben van, hogy KELL!

Annak a gyereknek a legjobb lenne, ha te ott nem karvarnál többet, mert az anyjának a világon a legtöbb szomorúságot a te jelenléted, és életviteled fogja neki okozni, és ezáltal a gyerekednek is!

De én NEM JAVASOLOM, hogy megtartsátok, inkább tedd tisztába a helyzetet, és MONDD EL a lánynak, hogy te milyen életvitelre vágysz: hétvégente bulizás a haverokkal, és az elköteleződésre se vagy képes, még az együttélés is távol áll tőled!

Azt is elmondhatnád, hogy félsz attól, hogy becsajozol (tudod aki ennyire fél előre tőle, az meg is fogja tenni, mivel tudja magáról, hogy nem egy jellem), tehát mindent mondjál el neki légyszíves, és AKKOR elmondhatod majd magadról, hogy ugyan nem lett belőled semmilyen apa, de te megtettél mindent utólag, hogy felhomályosítsd a lányt, hogy NE SZÁMÍTSON RÁD, nem fogsz tudni ilyen életet élni!

Semmi baj ezzel, - kivéve az, hogy nem csak megfarkalni kellett volna kisgyerek módjára, hanem FELNŐTT EMBER MÓDJÁRA el kellett volna mondanod előtte, hogy te hogyan képzeled, és milyen ember vagy!

Nem azzal van baj, hogy te nem bírod felvállalni és ilyen életet élni, hanem azzal, hogy megcsináltad a "bajt", és most utólag döbbensz rá, és mint a mérgezett egér rohangálsz és még mindig nem voltál képes neki elmondani!

A baj azzal van, hogy nem előre figyelmeztetted őt!!!

De te megkérlek, hogy ne vegyél az életükben semmilyen módon részt, legjobb lesz, ha mindezt azonnal elmondod neki, hogy el tudja dönteni és legyen legalább UTÓLAG választási joga, és tisztában legyen vele, hogy milyen ember vagy, és hogy ő ezek után MIT AKAR?

A lány helyében, ha még benne lennék az időben, MINDENFÉLEKÉPPEN elvetetném, mert egyrészt ilyen felelőtlen, léha embertől aki nem volt képes előre tájékoztatni, csak toszni attól én nem akarnék gyereket, másrészt én egyedül nem akarnám vállalni, csak egy felnőtt, értelmes, egymást támogató, szerető kapcsolatban, házasságban!

Nekem az elképzelhetetlen lenne, hogy ezek után akarjam ezt a gyereket!

De itt a lányt is hibáztatom, mert nem tett meg minden óvintézkedést arra vonatkozóan, hogy ne legyen terhes!

Ha meg ti ezt előtte megbeszéltétek, hogy akarjátok, és benne volt a pakliban, akkor te egy nagyon szemét ember vagy ezek után!

De akkor állj végre a talpadra, és mondd el neki mi a helyzet és "mit várhat" el tőled!

Tájékoztasdd őt mindenről, hogy mindennel tisztában legyen, és annak tükrében dönthessen!

Joga van mindezeket tudni!!

24-es!

Dugulj el a sok sületlenséggel, amit itt összehordasz!

Üdvözöllek!

Elöljáróban leszögezem, az én kommentárom kissé más lesz, mint a többieké. Mivel az eddig hozzászólók - szerintem - főként nők voltak (ha tévednék, bocs), én pedig 31 éves férfi vagyok, talán jobban tudok neked segíteni, mint leendő apának.

Amint látod, nagyjából annyi idős vagyok, mint te. És két gyermekem van: egy 3 hónapos és egy 1,5 esztendős. Most biztosan azt gondolod, oh, az én történetem merőben más, terveztük, akartuk, stb., így hát honnan is tudnám, mi játszódik le benned? Csakhogy nem egészen így áll a történet. Igaz, 2014-ben bő 1 évnyi ismertség után összeházasodtunk a feleségemmel, de, hogy mikorra legyen gyerekünk, egyáltalán nem volt megbeszélve. Fiatalok voltunk (vagyunk), albérletben laktunk akkor és most is, tehát minden józan számítás szerint későbbre lett volna "ideális", majd, ha "elég felkészültek leszünk". Elárulom, az ember erre sosincs felkészülve. :-)

Szóval házasságkötés után rögtön megfogant az első gyermek, mégpedig fiú. Mit mondjak, azért elég váratlanul ért minket, nem volt könnyű lelkileg ráhangolódni, talán nem is sikerült - főként egy férfinek. Tele voltam bizonytalansággal, félelemmel is talán, aztán 9 hónapra rá megszületett. Tudni kell, hogy a szüleink nem a fővárosban laknak, ahová mi költöztünk, hanem több száz km-el odébb, tehát nemhogy napi, de heti szintű segítségben sem volt részünk. Meglehetősen megváltozott az életünk, nem tagadom, de nem igaz, hogy le kellett volna mondanunk az addigi életünkről, s ahogy egyre nőtt a pici, egyre jobban közel került hozzánk, és már nem úgy tekintek rá, hogy nehezebb lett az életünk, hanem, hogy valamivel kiegészült! És a java még csak most jön, amikor majd megtanul beszélni, elmehetek vele focizni, én leszek számára a világ legerősebb, legokosabb embere...:-) Szerintem ezeket meg kell élni.

No, hogy azért ne legyen egyszerű az élet, fél évvel eztán megfogant a kistestvére is.:-) Nem nagyon tudtuk hová tegyük, de már sokkal rutinosabbak azt mondhattuk: miért ne bírnánk vele? És így is lett! :-) Egyetlen pillanatig sem gondolkodtam azon, hogy jobb lenne, ha nem lennének! Hidd el, Te is í

Kedves előző. Itt ez a lényeg: "de, hogy mikorra legyen gyerekünk, "

Tehát akár lehetett is volna, csak még nem volt eldöntve. A ti esetetek teljesen más, és más ember is vagy, nem akartál bulizni a haverokkal, és nem merült fel előre, hogy megcsalod a mostani feleségedet. Ez a srác viszont teljesen más, mint te! Ezt ne felejtsük el!