Másnál is van így, hogy mióta megszületett a gyermek a párja nem képes normálisan semmit megcsinálni?
Apás szülés volt, nincs olyan probléma, hogy nem vonzódik hozzám szexuálisan, bár kb. kedvességet csak akkor kapok, ha szexelhetnékje van.
4 éve vagyunk együtt, tervezett baba a kislányunk.
Kertes házba költöztünk, amivel nincs sok tennivaló, viszont eléggé kinn van a város szélén.
Dolgozik 12 órában, heti 5 vagy heti 2 napot váltva.
Itthon nem csinál semmit. Ha nagyon ritkán igen, azt ki kell könyörögnöm, de sokszor elintézi "majd megcsinálom" mondattal. Magyarul rám marad.
A gyerek körül sem igyekszik. Eleinte rá kellett szólni, hogy ne tegye koszos helyre az újszülött dolgait (ami szerintem evidens lenne), ne csörtessen stb. Fejtem 4 és fél hónapon át, mert nem szopizott a pici, és nem akartam neki tápszert adni, de számára a tej megmelegítse is gondot okozott. (Pl. felforralta, vagy csak simán kilöttyintette a jó tejet, nem törődve azzal, hogy nekem mennyit kellett dolgozni érte.)
Mindent elfelejt, elront, halogat.
Nekem nincs segítségem. Mióta megszületett a pici én vagyok vele, emellett minden hivatalos ügyet intézek, számon tartom, vezetem a pénzügyeket, ellátom az állatokat, főzök, takarítok, amikor a pici engedi.
Az elejétől kezdve olyan gyerek, akit minden érdekel, mindig velem akar lenni, pedig nem kapattam el,hogy egyfolytában ölben legyen. Ő ilyen ragaszkodó. A hátamra kötni még nem tudom, mert kicsi hozzá, tehát éjjel vagy alvások alatt végzek el, amit tudok.
Eljutottunk odáig, hogy páromnak a bevásárlás és a munka a dolga, de pl a bevásárlás se megy... Amit tudok házhoz rendelek, hogy ne terheljem vele. Külön alszunk, hogy ki tudja pihenni magát. Hátha emiatt feledékeny, hogy fáradt. Soha nem kelt még fel a gyerekéhez éjjel, hogy megetesse, vagy csak átvegye, hogy pihenni tudjak.
Iszonyat fáradt vagyok. Rengeteget sirok. Hiába kérem, hogy figyeljen oda, vagy próbáljon meg változtatni egy picit. Vagy az a válasz, hogy találjam ki, hogy legyen, mondjam meg én mit csináljon, vagy az, hogy minek változzon, ő nem tud, neki nem megy semmi.
Múlt héten elment. A picurra rá se nézett úgy lelépett. Majd egy nap múlva felhivott, ogy bocs...
Tele vn már bocsánatkéréssel padlás.
Nem nézi, érzi, hogy mit okoz. Hogy elfáradtam. Mindezek tetejébe egyébként még flegma, nekem támad. Mintha még lenne egy idióta kamasz gyerekem. Volt olyan hogy felhúzta magát valamin és a gyerek mellett olyat belevágott a kanapéba, hogy majd szétment.
Mindenki türelemre int. De hogy legyek türelmes??? Ennél többet fizikailag képtelen vagyok már átvállalni tőle. És lelkileg is. Teljesen kikészít!
És rengeteg van, amit itt le se írtam.
Kérlek, segítsetek!!!
Időnként leül mellé - ha megkérem - , vagy inkább felveszi , mert az egyszerűbb és úgy csöndben van. Sokszor kértem, hogy ne szoktassa hozzá, inkább játszanak, mert egyedül vagyok vele és nem mindig tudom a nyakamban hordani...
Sokszor megmutattam hogy vegye fel, mert olyan pózokban veszi fel, mintha hátra akarná törni a pici karját.Vagy ha félrenyel hogy segítsen rajta. erre derékszögbe állította a fuldokló gyereket. Rá se merem bízni!
Elmegy boltba is, szívesen. És mindig elfelejt valamit, és van hogy egész nap boltba megy...
Totálisan érdektelen, érzelemmentes. Nem tudom már kizökkenteni és nem is akarom.
Biztos nincs más, nála az főbenjáró bűn lenne.
Félig enyém a ház, őt nem érdekli, neki semmije sincs, ezt mondja mindig. Haza nem mehetünk. Az édesanyám egy külön történet. Ő közölte nemrég, hogy ne is menjünk, ő sem jön hozzánk soha többet, én vagyok a gyerek anyja, foglalkozzak vele én. Nagymamám segít, tartja bennem a lelket. Oda tudunk menni ha muszáj.
Köszönöm nektek. Köszönöm, hogy segítettetek. Tudom mit kell tennem!
válasza:
válasza:most is egyedülálló anya vagy.
küld el, változás nem lesz
válasza:Kicsit se irigyellek, és nem mondom hogy a férjed hozzáállása túl jó, de egy dolgot mégis megjegyeznék, ami viszont a Te hibád, és az utolsó kommentedből derült ki.
Feltételezem, hogy kezdettől elféltetted tőle a gyereket, mondván, hogy "rosszul csinálja", a férfiakat ez nagyon rosszul érinti. Ha mindig megjegyzéseket teszel, amikor a kezében van a gyerek, meg ott vagy a sarkában, és figyeled, hogy mit hogyan csinál, akkor nem csodálom, hogy ez rosszul esik neki.
Te sem úgy születtél, hogy tudtad, hogyan kell hozzányúlni a babához, hanem amikor megszületett, megtanultad.
Hidd el, nem olyan könnyű "tönkre tenni" egy babát. (Pláne nem egy 4 hónaposat, aki már masszív).
Én a helyedben ezt is megpróbálnám neki elmondani.
Belátod, hogy hibáztál, mert féltetted tőle a gyereket, de szeretnéd ezt a részt újra kezdeni, nyugodtan töltsön vele együtt időt, akár hagyd is kettesben vele, menj el másfél órára, ha kell valami, majd felhív, és akkor elmondod neki, hogyan csinálja.
Semmi baja nem lesz abból, ha fordítva adja rá a pelenkát, vagy hasonló.
Adj neki teret, hogy egyedül próbálkozzon vele, és ha valamit jól csinál, akkor dicsérd meg érte.
El tudom képzelni, hogy úgy érzi, mindenben alul teljesít, nem bír megfelelni az elvárásaidnak és ezért inkább nem csinál semmit, nehogy azt "rosszul csinálja".
Azért gondolom ezeket, mert azt írtad, a gyerek születése előtt részt vett a dolgokban.
Egy férfinak sokkal nehezebb feldolgoznia (főleg az első gyereknél) hogy apa lett, mert nem az ő hasából jött ki a gyerek.
Sokszor még az anyák is depressziósak lesznek, miért várjuk el az apáktól, hogy nekik gond nélkül menjen minden.
Mint írtam, nem gondolom, hogy minden felhőtlen, meg hogy őneki nem ártana összekapnia magát, de neki ugyanúgy szüksége van arra, hogy Te támogasd az apaságban, mint neki arra, hogy te őt.
Szóval alapos és őszinte beszélgetések, amelyek nem arról szólnak, hogy a "másik mit csinál rosszul", hanem arról, hogy én hogy érzem magam a jelen helyzetben, még segíthetnek, akár külső segítség bevonása is hasznos lehet, az semmiképp nem jó, hogy egyedül marcangolod magad napról-napra egyre jobban, mert ez így nem állapot.
Kívánom, hogy sikerüljön rendezni!
válasza:bocs, mint "neked arra, hogy ő téged támogasson.
(Mellé írtam annak a mondatnak a végét)
Kedves 15-ös!
Ezeken a beszélgetéseken is túl vagyunk már. Nem lehet vele beszélni! Nem mond semmit. Hallgat, vagy annyit mond igazam van! Így hogy lehet előre jutni? Vagy hallotta már, és mikor fogom már be végre?
Sajnálom, ha rászóltam és rossz néven vette, ezt el is mondtam neki, de van amit muszáj elmondani, ha az illető többedjére sem jön rá. (Pl. nem rakod a koszos telefonra az etetőcumit, vagy a mosogató szélére onnan meg a gyerek szájába.)
Nem zártam el a gyereket előle. Mivel nem szopizott ugyanúgy etethette mint én, sőt kértem is. Kértem, hogy pelenkázza, segítettem benne, nem szidtam le ha rosszul csinált valamit. Nem jártam a nyakára, hogy ellenőrizgessem. Csak akkor mikor a gyerek elkezdett üvölteni fájdalmában, mert nem szólt, hogy segítsek levenni róla.
Nekem se volt soha gyerek a kezemben előtte.
Bevontam a fürdetésbe, mai napig próbálom bevonni, hogy ő fürdesse meg.
DE! Mikor szólsz neki, hogy jöjjön, mert a gyerek úgy kacag, ahogy még soha, vagy először fog meg valamit és ne maradjon le róla és erre azt kapod mérgesen, hogy "mindjárt, nem látom, hogy dolga van, még befejezi amit csinál", neked hogy esne? Vagy szinte kitépi a kaját a gyerek szájából, mert neki dolga akadt, ahelyett, hogy szólna! A gyereknek majd lecsavarodik a feje, annyira érdekli az apja, követi szemmel, ú rá se néz. Beszél hozzá a kicsilány, rá se néz. Rá kell szólni valakire, hogy foglalkozzon a gyerekkel?
Nekem sem volt apám. Pont emiatt is szerettem volna családban, igazi családban felnevelni a gyerekem. Szerettem volna, hogy legyen testvére.
De minden áron, magunkat tönkretéve nem megy.
Itthon rá merem bízni, de elmenni nem merek nélküle. Hiába van a tápszerre írva hogy kell megcsinálni, és csinált már neki jó párszor, elrontja. Vagy kinn hagyja háló és őrizet nélkül a kertben, hátha megcsípi vmi, vagy lenyel vmit...
Nem tudom, lehet túlféltem a gyerekem...
válasza:Oszinten szolva ennyi megbeszeles utan en mar nem adnek eselyt, hanem utilaput. Megpedig tevolegesen, szabnek egy hataridot, h "ok, akkor x naptol kezdve kulon folyatjuk az eletunket." Sajnos nem ugy tunik, h a parodnal ez pillanatnyi zavar, h nem tud megbirkozni azzal, h apa lett - ez a ferfiaknal lassabban megy es persze turelmesnek kell lenni, de ez mar tul van azon a hataron.
Neked is sokkal konnyebb lenne, ha nem kene meg a parodat is plusszban noszogatni, meg figyelgetni, meg idegesiteni magad miatta, h mit nem fog eppen megcsinalni, vagy mivel okoz bosszusagot. Felnott ferfirol van szo, kell, h legyen benne felelossegvallalas. Ha nincs, akkor vagy erdektelen, vagy total eretlen a feladathoz.
Nekunk ikreink vannak. A mikor megtudtuk, a paromnak 2 het kellett, amig feldolgozta. Nyilvan nem katasztrofakent fogta fel, de nalunk nem tervezett babak voltak, es nem tervezett baba eseten egyet is fel kell dolgozni :) De ket het alatt teljesen megvaltozott es a legjobb apa a vilagon. A kezdetektol fogva mindenben egyenloen kivette a reszet, az etetesektol kezdve az ejszakazosokon at mindenben! Pedig dolgozik o is, raadasul ejszakai muszakban. En szerencsesnek erzem magam a parommal, m ritka az ilyen ferfi, aki tenyleg ennyi mindent megcsinal munka mellett is, de azert a legtobb apuka szerintem kelloen kiveszi a reszet a gyerekvallalsban. Sajnos a parod teljesen a lo tulso oldala. En nem adnek neki tobb idot a helyedben, hanem azonnal lapat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!