Miért gondolják az emberek azt, hogy a gyermektelen nők boldogtalanok és nem lehet teljes életet élni gyerek nélkül?

"akinek nincs gyereke folyamatosan ezt hangoztatja hogy "boldog vagyok gyerek nelkul" ha valóban igy lenne akkor nem hangoztatna bizonygatna annyira" - nem gondolod, hogy esetleg azért, mert a környezete halálra szekálja, hogy sz*rt se ér az élete gyerek nélkül??? A csapból is ez folyok manapság:(

Én akartam gyereket. "Sok" gyereket akartam, nagy családot, meg minden. Nem találtam hozzá megfelelő partnert, ennyi.

A szüleim kezdetben örültek, hogy hogy az egyetlen nagy szerelmem, hosszú távú kapcsolatom távkapcsolat volt, így nem volt gondjuk a "fiúimmal", és volt időm törődni velük.

Aztán a saját példájukból azt gondolták "még ráérek".

Már közelítek a 35-höz, apám most kezdi fújni, hogy keresnem kellene "már" valakit. (Mintha eddig nem lettem volna nyitott.) De gyerek szempontjából már úgyis mindegy - mivel nem akarnék gyereket vállalni egy friss kapcsolatba, ha ma szembe jönne a villamoson az "igazi" (amire ugye elég halvány az esély), akkor is legjobb esetben 37 lennék, mire a gyerek megszülethetne. Abból meg nem kérek, én túl idősnek tartanám magam hozzá - persze mindenki akkor szül, amikor jónak látja, de akkor én is hadd lássam jónak 35 alatt szülni...

Én 27-28 éves koromban voltam igazán elkeseredve, mert éreztem, hogy ez a hajó kezd elmenni. Akkor mindenki kinevetett érte. Most ugye a környezetem majrézik, miközben én már megtaláltam ennek a fajta életnek is a jó oldalit, és élvezem az életemben azt, ami van, és nem azon kesergek, ami elmúlt (elmúlóban van). Nagyon jó volt a korábbi válaszoló által írt hasonlat arról, hogy az ember el akar jutni Amerikába, de ha nem jön össze, attól még érezheti teljesnek az életét.

Mert minden élőlény egyik - hanem a "leg-" -, alapvetőbb "programja" a reprodukció.

Ettől vagyunk - biológiai értelemben véve - ÉLŐlények.

Ezért öröm a gyerek.

Szóval aki ebből kimarad, annak nem lehet TELJES az élete, bármennyire boldog is egyébként.

Mert kevésbé jellemző, hogy valaki önszántából nem vállal gyereket.

Akik gyermektelenek, ott nagyobb esetben valami gond van, nem jön össze, vagy pl. nem sikerült társat találni.

Nyilván, ha egy pár szeretne gyereket és nem lehet, akkor nem felhőtlenül boldogok. Ha valaki nem talál társat, az sem nagy boldogság.

Persze, ha egy pár így dönt, és nem a sors hozza így, akkor ők nyilván lehetnek boldogok.

5-ös nagyon igazad :)

Ez is csak arról szól, hogy akinek nincs gyereke, azt ezzel lehet ba_szogatni. Akinek meg van, azt valami mással.

Vannak olyan emberek, akiknek az a lényeg, hogy másokat piszkáljanak, mindegy miért, a lényeg, hogy piszkálhassanak valakit, mert akkor kevésbé érzik a saját nyomorukat.

Nekem az a véleményem, hogy azok a nők (és persze férfiak) a legboldogtalanabbak mind közül, akik mások életével foglalkoznak a sajátjuk helyett. Egy boldog ember MAGASRÓL TOJIK RÁ, hogy a másik akar e gyereket, vagy nem akar, vagy hány van már neki.

Aki akar gyereket, szüljön, aki nem akar, ne szüljön. Van, akinek ez kell az életébe, és van, akinek nem. Ez annyira hihetetlenül egyszerű, hogy nem tudom, miért nem sikerül felfogni az embereknek, akárhányszor mondják el. NEM MINDENKI UGYANARRA VÁGYIK.

Mint ahogy a boldog élet sem attól függ, hogy éppen összejött e valami, amit akartak. Nem egy ismerősöm van, akiknek összejött a gyerek, csak éppen sz*r a fizetésük, nincs rendes lakásuk, nincs autójuk, ráadásul a kapcsolatuk is sz*r, úgyhogy baromira nem boldog az életük, csak mert ott a gyerek. Vagy több gyerek.

Sőt, rengeteg nő lazán ott hagyja a várva várt gyerekét a férje nyakán, mert 35 évesen rádöbben, hogy még szeretne bulizni meg utazgatni.

Gyermektelen vén hárpia meg pont ugyanannyi van, mint olyan hárpia, aki abba keseredett bele, hogy a gyerekei meg az unokái 10 éve tojnak a fejére.

De mondom még egyszer, MINDENKIT MÁS TESZ BOLDOGGÁ. Ne foglalkozzatok a másik életével és ne akarjátok megmondani, hogy mit csináljon vagy mitől legyen boldog. Majd ő tudja és kész, ennyi. Aki meg bele akar szólni a ti életetekbe, azt meg küldjétek el, tudjátok hova.

Már más kérdésnél is leírtam, de egyszerűen annyira nő-, anya-és gyermekellenes az egész társadalom, hogy eszemben sincs szülni. Egy nőnek az egész élete arról szól, hogy másoknak kell megfelelniük: kislánykorukban a szüleik előtt kell jókislánynak lenni (a lányokat ugye szigorúbban fogják, mint a fiúkat, mert egy lánynak ezt nem illik az nem való stb...), azután az a legfontosabb, hogy pasit fogjanak, és őt kiszolgálni, aztán a gyerekeik igényei (minimum két évtized/gyerek), és ha nagyszülők lesznek, akkor elvárás, hogy az unokázás legyen az egyetlen életcéljuk és örömük.

Vannak persze, nem kevesen, akiknek valóban ez jelenti a boldogságot, de vannak legalább ugyanennyien, akiknek meg nem, mégis rájuk van kényszerítve -- talán indirektebb eszközökkel, mint tőlünk keletebbre, de a végeredmény még mindig szinte ugyanaz.

Cserébe mit kap ezért egy nő? Egész életében b***ogatást. Még a gyerekkor hagyján, de fiatal felnőttként már sok családban más téma sincs, csak hogy mikor lesz már pasi; ha van, akkor mikor lesz már esküvő, ha az is van, akkor na és mikor jön a baba (a beszólások bunkóságának mértéke nem különbözik érdemben attól, amit azok kapnak, akiknek nem lehet gyerekük, vagy elvetéltek vagy mittudomén milyen probléma merül fel, ezerféle lehet), ha van már baba, akkor mikor jön a kistesó, mert testvér az kell (mindezt így frissen szült nőnek), ha van más testvér, akkor vagy az van, hogy felelőtlenség a mai világban ennyit szülni, vagy az van, hogy vállaljatok már egy harmadikat is, úgy lesz teljes a család, és ha az is megvan, csak utána jön az előző szöveg. De természetesen a szülés maga is egy olyan horror, hogy én komolyan meglepődtem, hogy még manapság is milyen sokan ottmaradnak majdnem (vagy akár tényleg is sajnos...), a szülő nővel úgy bánnak, amit tőlünk kicsit nyugatabbra a vágóállatokkal szemben büntetnek, és ez nem függ a fizetés mértékétől. Nem csodálom, hogy sok nő, akik ezt valahogy túlélik, ezek után hallani nem akar többet szülésről, meg gyerekről. Ja, és onnantól kezdve nagyon sok évig, vagy akár évtizedig nem kérdezi meg tőle senki, hogy és TE hogy vagy? Csak a gyerek. A neve is feledésbe merül, ő már csak "anyuka".

De nincs is más a társadalomban, aki annyi beszólogatást kapna, mint egy anya. Főleg kisgyerekes anya. Gondolom, ezt nem kell ragoznom.

De mindez csak az, ami a környezetében maga megtapasztal egy nő mindennap, és akkor még jön a tágabb környezetből, pl. a kormány részéről érkező rendszeres b***ogatás -- és persze csak a nők tehetnek arról, hogy "fogy a magyar", mert "önzők", de hogy hol vannak az apukák, arról szó sem esik.

Mindaz, amit leírtam, sokak tapasztalata, a sajátom csak részben. Ehhez jönnek még a személyes, pl. egészségügyi problémáim. Nem a szaporodásbiológiámmal vannak gondok, hanem van egy olyan betegségem, ami nem halálos ugyan, de nem is gyógyítható (a hajlam rá öröklődhet), viszont állandó erős fájdalmakat okoz. Egyszerűen arról van szó, hogy már egy terhesség és szülés is megviselne, akárhogyan is zajlik le, de utána még hosszú-hosszú évekig állandóan cígölködnöm-cipekednem kellene egy egyre nehezebb gyereket, felszereléssel (ha valahova megyünk), aztán meg állandóan szaladgálni utána... Fizikailag nem bírnám, ennyi. Főleg, hogy nem lenne semmi, írd és mondd, semmi segítségem. És akkor erre szoktak jönni az ilyen "másoknak meg ez és így volt, és mégis..." című, egykaptafás sztorik, amik engem baromira nem érdekelnek és nem hatnak meg -- főleg, hogy az én életem kérdéseire nem adnak választ.

Még valami: én jópár olyan nőt ismerek, pl. régi tanáraim közt van több ilyen, akik soha nem mentek férjhez, következésképpen nem szültek gyereket sem. Egész életüket a hivatásuknak -- tanítás, kutatómunka -- szentelték. (Igaz, többüknél a hivatásuk sem mindennapi, szóval nem bolti eladóként vagy árufeltöltőként robotolnak.) Ők most olyan 60-asok. Egyik sincs megkeseredve, nem bánták meg, élvezik az életüket, és ez látszik is rajtuk: derűsek, egészségesebbek is, mint a hasonló korú nagymamák általában, nem egy közülük még egész komolyan sportol is. Elmondásuk szerint most is így csinálnák, ha újrakezdhetnék, nem bántak meg semmit. Nem hiányzik nekik semmi az életükből, nem magányosak(!). Olyan nőt viszont sokkal, de sokkal többet ismerek, aki megbánta, hogy szült, és szívesen visszacsinálná, ha tehetné. Hát igen, az életben mindenre van példa, meg az ellenkezőjére is.

miért kéne magyarázni ha valaki akar vagy nem akar gyereket? ez nem a nő, és a párja magánügye?

mindent meg kell magyarázni:

azért szülök, mert..

azért nem szülök, mert..

azért ...