Támogatnátok, hogy csak 2 gyerek után járjon alanyi jogon ellátás?

Úgy hallom, éppen árufeltöltőket keresnek a Tesco-ba. Szerintem adj a dolognak egy esélyt, ott kevesebb kárt okozol.

Elhiszem, hogy valaha még szívvel-lélekkel végezted a munkád, és nem irigykedtél azokra, akik nálad nyilvánvalóan sokkal rosszabb helyzetben vannak, de szemmel láthatóan kiégtél, és ami számomra a legdurvább, hogy a saját problémáid okát (nincs pénzed, nem mersz még gyereket vállalni) a klienseidre kened, mintha a te nyomorodnak ők lennének az okozói.

"8 gyerek után????? szerinted hányat bír ki egy nő méhe????"

Elárulom neked, van, akié pont a kétszeresét is simán. Személyesen ismerek ilyet. A 16 gyereke között lett orvos, több tanár, tanító, asztalos, kertészmérnök stb.

Az a gond veled kérdező, hogy egy kalap alá veszed a nagycsaládokat. A hozzáállásodból azt veszem ki, hogy kiégtél a szakmádban, olvass csak utána a burnot tüneteinek.

Nekem 5 gyerekem van. Dolgoztam is, de sok évet töltöttem itthon, még a főállású anyaságit is igénybe vettem/veszem Csakhogy... minden alkalommal, amikor kicsi gyerekem volt, tanulni kezdtem, diplomáztam, kitanultam 1-1 újabb szakmát. És erre neveltem a gyerekeimet is. A legnagyobb tűzoltónak készül, a 2 középső gimis 4,7-4,8-as átlaggal, komoly tervekkel. A két kicsi még tiszta lap, de már most látni, hogy ők sem lesznek lazsálósak. Ha úgy vesszük, az én munkám évek óta az, hogy a társadalom számára hasznos tagokat neveljek, és amikor ezen túl vagyok, piacképes legyek a munkaerőpiacon.

Na most a te eredeti felvetésed az volt, hogy a nőnek 2 gyerekenként szülés előtt dolgoznia kelljen az ellátásért. Nálunk legtöbbször csak a férjem dolgozik, és bár jól keres, bizony gondban lettünk volna a csp nélkül. Ahogyan sok más hasonlóan gondolkodó nagycsaládos is. Nos, nem az éhhalál, de nem jutott volna a gyerekek edzéseire, fogszabályozójára, sátorozásra, plusz könyvekre, esetleg az egyik kicsi fejlesztésére. Mert ő egy betegség miatt hátránnyal indult, és 2 év kemény munka kellett ahhoz, hogy meggyógyuljon, és maradéktalanul utolérje a kortársait.

Én nem tartom rossznak a mostani szabályozást. Az a népcsoport, akikre te gondolsz, akkor sem csinálnák másként, ha nem járna már nekik a következő gyerek után a támogatás, mert máshogy gondolkodnak, mint te vagy akár én, majd írok is erre példát. A nyomor meg csak nőne, főleg a gyerekek nyomora. Azok az emberek viszont, akik tudatosan, felelősen, saját erőforrásaikra építve, de a csp-t is beleszámolva vállalnak több gyereket, hát ők igencsak nehéz helyzetbe kerülnének.

A mostani rendszerben pont az a jó, hogy az asztalra semmit le nem tevőnek annyit adnak, ami a létminimumhoz kell, míg a dolgozó, tehát valószínűleg hasznos tagokat nevelőknek az adó és járulékkedvezménnyel lehetővé teszik az utódok megfelelő nevelését.

Az általad emlegetett családokat nem szankciókkal kell formálni, hanem segíteni őket. Ehhez pedig jó szociális szakemberek kellenek, akik át tudják adni a helyes értékrendet a klienseiknek. Gondolok itt olyanra, hogy például nem a salétromos fallal kellene foglalkozni (valós eset, a salétromos falat megreklamálták, az élelmiszer hiányát, koszos gyereket nem), hanem megtanítani őket kevés pénzből jól háztartást vezetni, kiutat mutatni a nyomorból, munkára ösztönözni, megtanítani a gyerekek normális ellátását. Nem fenyegetve, hanem motiválva.

Legutóbb szerzett végzettségem rokonszakma a tiéddel, gerontológiát tanultam. Sok-sok terepgyakorlaton vagyok túl, láttam ezt-azt, főleg a tanyavilágban. De már a tanulmányaim előtt sem számítottam hamvas kezdőnek a témában. Jó 10 éve végzek önkéntes alapon családsegítő munkát. Olyan családokkal dolgoztam együtt, akikről te is írsz, csak az eszközeim voltak mások. Ha kellett, éjszaka kimentem megtanítani a hűtőfürdőztetést, irtottam tetűt, vágtam hajat, varrtam farsangi jelmezt, vittem a babának a főzelékből, amit a sajátomnak készítettem, brigádot toboroztam, hogy rendbe tegyék a házat a baba érkezése előtt. Közben tanítottam ezt-azt, pl. fogamzásgátlásról, volt akit iskolába juttattam be, volt akinek munkahelyet szereztem. Mindezt partnerként kezelve őket, és a legtöbb családdal eljutottam oda, hogy számítottak rám, de tudták, nekik is tenniük kell ezért vastagon. Sajnos olyan család is volt, ahol szexuális zaklatás miatt végül ki kellett emelni a gyereket, de érdekes módon ezt sem a szakember tárta fel, hanem én, és anyuka hálás volt érte. Amit nagyon megtanultam ebben az időszakban, hogy sokszor a csodára várnak az emberek (erre utaltam fentebb), és úgy érzik, mindig lesz valahogy. És a csoda néha el is jön. Volt olyan családom, ahol az egyházközösség megvett nekik egy kis tanyát, hogy haza tudják hozni a babát a kórházból. Hogy ez most jó, volt vagy nem, azt ne boncolgassuk, mert nem fekete-fehér a dolog.

Neked is az lenne a feladatod, hogy a magas lóról leszállva nyújt segítséget, mert akkor tudsz változásokat elérni.

Amúgy a túlzott szabályozás gyakorlatilag kivitelezhetetlen. Ebben az esetben azért, mert nem lehet szétválasztani az arra érdemes és arra érdemtelen nagycsaládokat. Gondolj csak be, amikor még havonta fizették az önkormányzatok a gyermeknevelési támogatást, simán ott állt a sorban a Merciből kiszálló, minimálbérre bejelentett vállalkozófeleség, még a színes tévét is eldugták környezettanulmánykor. Ahhoz meg, hogy valóban el lehessen dönteni, ki jogosult, vagy méltó egy adott támogatási formára, akkora apparátusra lenne szükség, amit gyakorlatilag többe kerülne fenntartani, mint a mostani rendszert.

A megoldás abban van, amit leírtam. Jó szociális szakemberek, működő gyermekvédelem, támogató óvoda, iskola.

Neked annyit javasolnék, hogy ne másokon verd el a port, mert nem ezek miatt az emberek miatt nem mersz gyereket vállalni, az tuti.

44 éves, 5 gyerekes anyuka