Nektek is szomorú látnotok a fiatalon, gyereket a nagy semmire bevállaló szülők és a később de már jó anyagi háttérrel rendelkező szülők gyermekei közti életszínvonal és lehetőségek közti különbséget?

Őszintén remélem, hogy a véleményem hasznos lesz.

Talán véletlen, talán nem: olyan szellemi szakmám van, ahol igaz az, hogy az évek (tapasztalat) előrehaladtával a ranglétrán is haladva jobban lehet keresni 30+ évvel, mint pályakezdőként.

Ha jól belegondolunk ez talán a szakmák többségére igaz- más kérdés az egyén lehetősége, tanulni akarása, a hely munkaerő kereslet-kínálata, ahol él stb.

Azt én nem tartom valósnak, hogy egy tehetősebb családban nincsen vagy nem lehet ugyanannyi szeretet és béke, mint egy szegényebben. Nem az anyagiaktól függ a szeretet léte vagy nem léte. Mi nem vagyunk szegények, mégis igazán, feltétlenül szeretjük a gyermekünket és nem babysitter, bejárónő vagy különtanár neveli, hanem mi magunk.

Az azonban tény, hogy bizony a szűkös anyagiak (hó végére nem elég a pénz, mikor jön már a családi, nehogy jöjjön egy váratlan kiadás, elromlott a hűtő, ellopták a pénztárcámat stb.) konfliktusokat szülhetnek, hiszen tehetetlenségében sok szülő egymásnak esik/eshet.

Az ilyen típusú vitákból valószínűleg kevesebb van egy olyan családban, ahol a havi bevétel meghaladja a kiadásokat. Másféle viták pedig elődordulhatnak anyagiaktól függetlenül bárhol.

Ha csak az anyagiakat nézzük, akkor azért egy 25+ vagy 30+ párnak valószínűleg már több éves munkatapasztalata van, rendszeres(ebb), tartós(abb) jövedelme/állása, esetleg kisebb megtakarítása is lehet, ami nem feltétlen igaz egy fiatal pályakezdőre.

Az idősebb pároknál sajnos gyakoribb az is, hogy a szülők már nem élnek, esetleg örökölhetnek, ezzel pl. a lakhatásuk könnyebben megoldódik, mint azoknak a fiataloknak, akiknek a szülei még maguk is bőven aktív korúak.

Ha a mélyszegénységet (nincs mit enni, nincs komfort stb.) és az igazi gazdagságot (külföldi tanulmányok, milliárdos befektetések stb.) nem számítjuk, akkor az ún. "középosztály"-nál is nagyok a különbségek anyagiakban és kultúrálisan is.

A "jó" élethez természetesen szükséges az elegendő pénz és nagyon jó érzés, ha a gyermekem taníttatása, ruházkodása (kinek mi a fontos!) nem állít állandóan szinte teljesíthetetlen kihívások elé engem szülőként.

A másik rész viszont egyfajta igényesség, kultúráltság- ami csak részben függ össze az anyagiakkal- vagyis annak fontossága, hogy mennyire okosan tudjuk beosztani a meglévő keretet, mit tartunk fontosnak (nike felsőt-e, mint amit itt valaki említett vagy a gyermekünk nyelvtanulását, esetleg a közös szórakozást, élményeket stb.)

Nem feltétlenül igaz, hogy a közoktatás gyengébb a magánoktatásnál, de többségében azért szélesebb a lehetőségek tárháza azelőtt a kicsi előtt, akinél a választásnál nem elsődleges szempont az, hogy a szülők ki tudják-e gazdálkodni azt az adott dolgot (tehetséggondozás, sport, nyelvtanulás, külföldi tanulmányút stb.)

Megtakarítás nélkül is élhet teljes életet egy család és szegény családok tehetséges gyermeke is futhat be szép karriert- csak statisztikailag sajnos kisebb a valószínűsége, mert neki "szűkebb" kapun, több nehézség árán kell bejutnia oda, ahová mások nagyobb ajtón kersztül, kényelmesen érkeznek.

Engem megnyugtat, hogy van egy folyamatosan gyarapodó biztos tartalékunk, amivel a kisfiam nevelését, életkezdését, tanulását szeretném a későbbiekben is támogatni. Nyugodtan alszom, mert hacsak tényleg nem bankok robbannak fel és gyógyíthatatlan betegség támad meg az édesapjával mindkettőnket, vagy nem együtt halunk meg autóbalesetben, akkor a felmerülő kiadások fedezetére egyelőre hosszútávon is van tartalékunk.

Most már elárulhatom, hogy 30 éves kor felett szültem, mert így alakult, ekkor találkoztam azzal, akinek érdemes volt. És igen: megválogattam eddig is és ezután is azt, hogy milyen nevelési-oktatási intézménybe íratom a gyermekünket, szívesen áldozok élményekre (közös vacsora, kirándulás, utazás, programok, kultúra, könyvek stb.)

Folyamatosan és keményen dolgozunk és képezzük magunkat azért, hogy ezt a színvonalat minél tovább meg tudjuk őrizni és bízunk abban, hogy idővel anyagiakban, kulturálisan és összetartozásban is tudunk még fejlődni. Megbecsüljük amink van, megdolgozunk érte, nem kérkledünk vele és adakozunk is belőle. Pedig saját értékelésünk szerint 10-es skálán talán 6-os szinten élhetünk.

Ezt a nyugalmat kívánom minden olyan családnak, aki tisztességgel, szeretettel neveli a gyermekeit, mert mindenki megérdemelné.