Ti reagáltatok volna valamit?
Neked szerintem az a legnagyobb problémád, hogy nem csíped az anyósod.
Én nem reagáltam volna semmi különöset, mert én szeretem az anyósom, sőt még a testvéreit is bírom. Nem akadtam volna fenn, ha meghívja a testvérét és a fiát. Bár az én anyósom egyeztetett volna velem.
És én is rendeztem bulit a fiam első szülinapjára. Igaz, főként unokatesókat hívtunk meg, meg persze a szüleiket. Lehet, hogy már nem emlékszik rá a kisfiam, de akkor nagyon élvezte. És én biztos vagyok benne, hogy a pillanatnyi boldogságok (olyasmik, amikre felnőtt korában már nem is fog emlékezni) is fejlesztik a személyiségét, befogadóbbá válik a világgal szemben és egy boldogabb, kiegyensúlyozottabb ember válhat belőle.
Ennyi erővel 5 éves koráig ne vigyétek a gyerekeiteket semerre (se strand, se állatkert, se kirándulás), mert úgysem fog rá emlékezni!Akkor meg minek,nem igaz??? pff
Itt nem az a lényeg,hogy az anyósom szervezett be 2 embert hanem maga a szervezés.Irhatom azt is,hogy unkoahugom vagy a nagyapám hivott exra embert.A férjem részéről is lesznek rokonok,senkinek és senkire nem mondtam,hogy nem jöhet,azt hiv meg a férjem akit ő szeretne és gondol.Számomra az egyeztetésen van a hangsúly,mert ha engem hivtak meg bárhová buliba,akár a barátnőim akár a rokonaim mindig megkérdeztem az illetőt,hogy nem lenne probléma ha vinnék még valakit magammal.Nem tudnám a szervezőt kész tények elé állitani,hogy jön a 'Béla' is velem és kész.
A drágámnak meg üzenem,hogy nem csak én vagyok ezen az oldalon,nem én töröltettem a hozzászólásod!
Elofordulhat 2 eset, amikor anyos nem annyira hibas:
- testvere tudta, hogy kozeledik a szulinap es jelentkezett anyosnal, h o is koszontene
- testvere valamiert anyosoddal akarta tolteni azt a napot, igy o kenytelen volt megmondani, h mi programja van aznap es akkor mar el is kellett hivnia.
Meg az is lehet, h bar anyagilag nem ertett egyett a nagy bulival, de gondolta, ha ti ezt szeretnetek jo, es akkor "besegitett" o is. Lehet, hogy a parod is az unokatesojaval toltotte a szulinapjait gyerekkoraban es oromet akart szerezni a parodnak egy kedves szemellyel... Szoval barmi lehet.
En anyosnak tiszteletbol nem reagaltam volna semmit, de paromnak emlitettem volna, h nem tetszik a raszervezes. Es ha o is ugy latja ahogy Te, majd o mondja az anyjanak egy alkalmas idopontban, ha lehet, elobb egyeztessen...
Ez a "Magyaro.n mennyire hülyék (nem így írtad tudom) és mennyire nem pozitivak " kicsit bántja a szemem (nem kéne általánosítani pár hsz.ből hogy milyenek a magyarok szerintem de mindegy).
Bocsi az offért.
On: én megértem hogy szülinapi bulit megtartjátok. Egyébként ezen se kellett volna lovagolni hogy "nem olcsó" mert kinek mi a nem olcsó ugyebár. ( a válaszolók lehet vmi hatalmas partyt képzeltek)
Nekem a második babám 1 éves szülinapján bizony a kaja meg a torta meg még hogy ajándékot is vegyek is -nem volt olyan olcsónak mondható. Nem hívtunk sok embert nem volt lufiparty, bohóc vagy anyámkínja mégsem olcsó annyi emberre vagy főzni sütni vagy rendelni kaját plusz egy normális torta (tudom a gyerek nem emlékszik rá de MI IGEN:) másrészt majd visszanézi ha nagyobb lesz) is 6-7 ezer körül mozog nem beszélve rá a gyertya stb. 1. szülinapra azért van még mit venni ami értékesebb vagy drágább (gondolok itt akár autósülés, etetőszék, járássegítő, tricikli, bébitaxi mindegy szóval nagyobb értékű dolog) és máris jó 25 ezernél járok...(üdítő mellékes dolgokról nem is beszélve).
Úgyhogy engem is rosszul érintett volna ha utolsó pillanatban BÁRKI beszervez nekem 2 plusz főt, mert most az baromi kellemetlen ha egymás szájából nézzük ki a kaját. Meg most mit kéne tenni, nekik nem adni semmit mondván rájuk nem számítottunk? Ez bunkóság.
Nem marad más mint még venni vagy készíteni hogy nekik is jusson. Nekem plusz 2-3 ezer ft is rosszul esett volna még az addig kiköltött 25 ezer mellé.
Én nem tudom mit tennék, mert ha szólsz hogy ne jöjjenek mert nem így készültél akkor ha ezt visszamondja anyós a testvérnek és fiának gondolom jól megsértődnek (az emberek sose gondolnak bele hogy ők mit tennének az adott helyzetben, csak jól leszólják a másikat mert az egyszerűbb) ha meg nem szólsz semmit, akkor meg készülhetsz anyagilag rájuk is:(
Nincs jó megoldás.
Anyósnak azért jelezném hogy kellemetlen helyzetbe hozott, de ha ez magától nem jön le neki akkor nem tudom elérsz e vele vmit a későbbiekre nézve...:(
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!