Ti nem unjátok még?
Ti nem unjátok még azt, hogy folyamatosan beszólnak azok, akiknek nem, vagy csak nagyon nehezen jön/jött össze a baba, hogy nincs jogotok kiakadni, fáradnak lenni, haragudni, rászólni a gyerekeitekre, csak mert nektek van? ÉS biztos nem is szeretitek annyira, mint Ők, hiszen Ők megszenvedtek a gyerekért?
És, ha éppen mérges vagy, mert halálosan lefárasztott az épp alvás bojkottáló/dackorszakos/kamaszodó gyereked, akkor még nekik áll följebb, és ismeretlenül is erőltetik rád a több éves kálváriájuk sztoriját?
Biztos vagyok benne, hogy ha valakinek minden vágya a baba, és több évig nem jön össze, az nagyon fájdalmas, de ettől még nincs joguk beszólni minden gyerekes anyukának.
Attól, hogy valakinek sikerült teherbe esni, még közel sem biztos, hogy az élet más területein nincsenek súlyos gondjai, bánatai, amik legalább olyan komolyak, mint másnak a meddőség.
Itt is, ha valaki panaszkodni mer a gyerekére, egyből rácuppan a témára egy-két évek óta teherbe esni próbálkozó hölgy, és leszólja.
Mi értelme ennek?
Megint én vagyok akit elküldött valaki örökbefogadni.
Na megnéztem a linket. A k@va életbe. 2 gyerekem van és nagy hasam. A gyerekeim nem sarokban ülő kis angyalkák, vagy hogy is fogalmazzak, nem azok a fajták akiket ahova leraksz ott marad. Remélem értitek. Sőt itthon még dolgozok is.
De az a kérdés rohadtul kiverte a biztosítékot! Hogy lehet ilyet kérdezni? Egy választ sem olvastam el mert nem akarom magam tovább mérgelni. Pedig nekem megadatott lassan mondhatom, hogy 3-szor is. Soha nem éreztem ilyet, hogy bárcsak ne szültem volna. Soha.
Van , hogy kiakadok, van hogy ordibálok, van hogy néha örülnék ha valaki elvinné egy fél napra őket, mert nekem nincs segítségem. Igen van ilyen. Mert hol dacol, hol a határokat keresik, hol csupán ki akarnak készíteni, hol egyszerűen kivagyok merülve. Ember vagyok , örömömmel, bánatommal, fáradságommal, fittségemmel, kialvatlanságommal, kiegyensúlyozottságommal és még sorolhatnám, nem vagyok tökéletes. De soha az életben nem éreztem ilyet, és a bőr lesülne a képemről ha csak a kérdése merülne fel. És kiakaszt, hogy valaki ilyet érez sőt kérdez. Hát ne csodálkozzon, ha valakinek ez nem tetszik. Én az ilyenekre nem is válaszolok, habár szerencsére ritkán találkozik az ember ilyet érző és nyíltan kimondó szülővel..szerencsére.
Vannak gyerekeim és ha választ kellene oda írni, lehet kimoderálnák vagy legalábbis jelentenék. És pontosan nem csodálkozok, ha egy meddő nő ezen kiakad. Mert még az is kiakad akinek van és könnyen lett.
Egyébként kérdező azért nem linkelsz mert nem tudsz! Valamiért valaki megbántotta az egodat ami egyébként is biztos elég keserű most és jólesik kiakadnod egy névtelen oldalon.
Mert ha én valamin kiakadok, vagy tudok idézni, vagy tudom hol kell keresni tehát van valami kézzelfogható dolog amire a másik véleményt tud írni. De itt csak a te kérdésed van,ami a te szemszögedből íródik, nem ismerjük a körülményeket. Mert látod itt sok válasz van, de nagy részük nem találkozott még valaki ilyen gonddal, mint Te!
Bocsánat a heves hangulatért és írásért, de kicsit kiakadtam..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!