Ti nem unjátok még?

Voltam már mindkét oldalon és nem tapasztaltam ezt, amit írsz. Amíg nem volt gyerekem az fájt, hogy nekünk nincs, nem az, hogy másnak van. Soha nem irigyeltem senkitől, nekem attól nem lett volna jobb, ha neki sincs. Nem szóltam be senkinek. Most, hogy van gyerekem nekem sem szól be senki, pedig nagyon sok olyan ismerősöm van, akinek sajnos már nem is lesz.

Egyébként az sem mindegy miről panaszkodsz. Azért van egy határ, ahol már érthető a felháborodás. Egy anyának joga van fáradtnak lenni, joga van kiborulni, kifakadni. Azért amikor olyat láttam, hogy ordítoztak szülők a gyerekkel, türelmetlenül rángatják akkor magamban sokszor gondoltam és most is gondolom, hogy talán ezt nem kéne. Nekem az sem elfogadható, ha valaki azt gondolja, hogy bárcsak ne vállalt volna gyereket.

Az igazság az, hogy sokszor pont úgy kapja el egymást két ember, hogy abból katasztrófa lesz.

Egy éppen kialvatlan, küszködő anyuka és egy "már megint megjött" csalódásban szenvedő nő összetalálkozik, valahogy egyik sem tudja éppen levenni a szemellenzőt.

Én is sokat vártam a gyerekre, a barátnőm terhes lett. Teherbe estem, nekem méhen kívüli lett, a szomszédban lakó barátnőmnek megszületett a lánya. Ilyenkor valahogy az van az emberben, hogy "én miért nem?" Hajlamos az ember lánya egy másik emberre önteni a keserűségét és a mérgét, pedig alapvetően nem is akar rosszat.

Szerencsémre azóta megtapasztaltam a gyerekkel járó örömöket és gondokat, úgyhogy megértem a küzdők érzéseit, és átérzem a panaszkodó anyuka gondjait is.

Gondolom a kérdésedet egy előző kérdésben "észt osztó" gyerekre vágyó nő ihlette...:) Kicsit nekem is furcsa volt, hogy kijelenti, hogy ő aztán majd biztos... egy frászt. Majd megtudja és átértékel mindent.

Olyan kérdésnél, ahol fáradtságról, éjszakai ébredésekről, etetési problémákról, vagy más konkrét gyereknevelési kérdésről volt szó még nem olvastam olyan választ, hogy egy gyermektelen ezért megszólná az anyát.

Ha valaki megkérdezi, hogy "Éreztél már úgy, hogy bár ne vállaltál volna gyereket?", akkor nem csoda, ha kap ilyen választ is.

A környezetemben nagyon sok nehezen "összejött" baba született (talán a legtöbb ilyen sajnos), de szerencsére azok száma viszont elenyésző, akik olyanok, mint amit te említesz.

Bizonyos szituációkban rosszul esett/esik, amikor a saját terhességüket többnek állítják be, de van, amikor megértem vagy csak elfogadom, sajnálom őket, amiért nehezen jött nekik össze. Arra viszont nem jogosítja fel őket szerintem sem a sikertelenség, hogy lebecsméreljék a mások-, és magasztalják a saját terhességüket, gyereküket, dolgaikat.

Nem egészen tiszta, hogy itt unod ezt, vagy az életben.

Ha az életben, akkor az a megoldás, hogy ne panaszkodj, főleg ne gyermekre vágyóknak. Ha meg itt akkor még egyszerűbb, nem kell erre az oldalra jönni, ha nem tetszik. Itt az válaszol, aki akar és leírhatja a véleményét akkor is, ha neked ez nem tetszik. Maximum lepontozod, de meg nem tilthatod.

(Amúgy erősen eltúlzod a dolgot, életemben nem szólt még be nekem senki ilyesmit, amiről írsz.)