Megrángattam a gyerekem. Elítélendő? Ezért most olyannyira rossz anya vagyok, mint ahogyan érzem?

Most ezt biztos kimoderálják, de nem érdekel. A stílusoddal igazoltad azt a tendenciát, ami sajnálatos módon már évek óta jelen van ebben az országban.

Mégpedig azt, hogy a legbutább, és közben a legmagabiztosabb emberek mennek pedagógusnak. Annó a középiskolai osztályomból is a leggyengébb, legbutább tanulókat vették fel az ilyen szakirányú főiskolákra, egyetemekre. Számomra érthetetlen, hogy miért ott a legalacsonyabb a ponthatár. Pedig itt lenne a legnagyobb szükség arra, hogy megszűrjék az embereket, hiszen óriási felelősség gyerekekkel foglalkozni, tanítani őket.

Én is egyetértek az ovónéni jelölttel! A leírtak alapján nem olyannak tűnik, akitől rettegnek a gyerekek, hogy lekever egy pofont, ha a gyerekek megnyikkannak. Előítélettel olvastátok a hozzászólásait, ezért abszolút nem értettétek a lényeget!

Egy másik 5 gyerekes anyuka (12-es)

Köszönöm,hogy megvédenek az anyukák! Hangsúlyoztam az első pillanattól,hogy nem az az első megoldás és nem alkalmazzuk mi sem gyakorta,egyértelmű,hogy nem verjük a gyerekeket, az elejétől fogva sem arról volt szó.

Visszatérve az anyukára írtam le a történetet,hogy azért ne érezzen lelkiismeret furdalást,mert odacsapott a gyerekének. Én is kaptam életemben 2-3 pofont, nem többet. Pont elég volt,hogy nagyon megtanuljam,hogy sosem hazudhatok és nem vehetem el más tulajdonát. Nagyimtól is kaptam egyszer (egyetlen egyszer) egy fenékre csapást,mert előreszaladtam és ő nem tudott utánam szaladni, hidd el, azután nem volt gondja azzal,ha elszaladtam előle.

Úgy érzem még mindig,bármit is írnak a felvilágosult anyukák,bárhogy is ledegradálnak emiatt,hogy indokolt esetben ,veszélyhelyzetben nincs az a pedagógiai módszer és konfliktuskezelési stratégia ami hatásosabb lenne egy jó időben leadott pofonnál vagy fenékrecsapásnál. Ezen nincs mit tárgyalni. Veszélyhelyzetben te hiába vagy kedves,aranyos,türelmes és következetes, ha a gyerek megsérül.

Az országos nevelési alapprogram is leírja,hogy az óvónő feladata a gyermek testi,szellemi és lelki egészségvédelme. Ebből kifolyólag a testi védelem az elsődleges és egy rácsapástól még senki lelke sem sérült meg.

Hangsúlyozom,a preventív szemlélet és nevelés a fő feladatunk,de ha a készen elénk raknak egy gyermeket akit nem ebben a szellemben nevelték, hát sajnos van,hogy nem sokat tud kezdeni az óvónő vele (főleg nem veszélyhezetben).

Ami meg azt illeti,ha nem egyezel az óvónővel és az óvodával,válts óvodát. El vannak a szülők tévedve,hogy minden úgy történik,ahogy ők szeretnék,nem véletlen mi vagyunk a pedagógusok és nem ők. Mi egy szolgáltatást nyújtunk,ha tetszik tetszik,ha nem, lehet váltani!Nem fogunk megalázkodni egy szülő előtt sem,mert ezt mi több éven keresztül,szakirodalomra támaszkodva tanuljuk,nem véletlen tesszük úgy a dolgunkat,ahogy. Alkalmazkodunk,persze ez természetes, a gyermek szempontjából kénytelenek vagyunk minden anyukával együttműködni.

A fodrász is szolgáltatást nyújt,ha neked nem tetszik a munkája,máshova mész.Semmi különbség nincs a kettő között,ha a szolgáltatást tekintjük.

Mindenki szűrje le,mennyire gondol tanulatlannak vagy agresszívnek a hozzászólásaimból és példáimból,igazából nem érdekel. Mindenki megmutathatja a saját gyerekén a módszereit, aztán ugyan azt megpróbálhatja egy idegen gyereken és egy okoskodó,akadékoskodó másik féllel.

És Ennyi.

23as. Azért mert én nem ütöm meg a gyerekem,meg nem rángatom meg,az NEM azt jelenti,hogy neveletlen.

Engem anyum mindenért vert,csak azt érte el vele,hogy mikor kamasz voltam,semmit sem mondtam el neki,mert a bizalom felé nem volt és most sincs meg. Minden hibámért ütött,ahelyett,hogy elmondta volna,hogy szeret,de most hibáztam. Én nem ütöttem meg sosem a lányom,egyszer állítottam a sarokba,határozottan szóltam rá. És mivel még nem látott tőlem ilyen reakciót el is sírta magát,de ott állt a sarokba és gondolkodott. Azóta bármi rosszat csinál,csak mondanom kell neki,hogy beállsz a sarokba gondolkodni vagy befejezed a rosszalkodást? És befejezi. Nem kell könyörögni, kérlelni. Erőszakkal nem lehet megoldani semmit! És igen elítélem aki megüti a gyerekét, mert az is olyan megbocsájthatatlan, mintha a férj ütné meg a feleségét. Nincs olyan hogy atyai pofon! Mert a gyerek, még csak GYEREK. Nem tehet róla, hogy van testvére, vagy hogy életkori sajátossága a hiszti és a határok feszegetése. Nekünk szülőknek/Anyáknak kell több eszünknek lenni,hogy normális felnőttet neveljünk, ne egy lelki sérültet. Nekem kellett felnőttkorba kezelés,hogy el tudjam fogadni anyumat. Nehezen,de elfogadtam,de bizalom felé nulla és nem szeretem. De üssétek csak, rángassátok,aztán majd meglátjátok 20év múlva,hogy mi lesz belőle. Mert lehet nem mutatja majd, de benne lesz az,hogy milyen az én anyám? Akire annyira számíthatok,hogy pofánvág?