Megrángattam a gyerekem. Elítélendő? Ezért most olyannyira rossz anya vagyok, mint ahogyan érzem?
Őszinte véleményeket írjatok! Nem menteném magam, csak leírom a tényeket: 2 kicsivel vagyok itthon, mert a nagyot nem vették fel oviba. A nagy 4 éves, a kicsi másfél. Ha láttatok még eleven gyerekeket, na, hát ők olyanok. Tisztelettudó a nagy, tehát nem neveletlen, de vérmérsékletéből adódóan rendkívül mozgékony, fáradhatatlan. A kicsi ugyanez, csak a korának megfelelően. Együtt ön és közveszélyesek. A nap minden percében meg vagyok feszülve, mikor kell ugranom szó szerint megelőzni egy-egy balesetet. Teljesen ki vagyok készülve. Mikor kiöntöttem ma a kávémat, irdatlan visítás tört ki. Odarohanok, a kicsi keze a télikert ajtajába zárva, a nagy meg ott áll, és még nyomja is. (Nem látta, hogy a tesó ujja az ajtónál van). Én odarohantam, kiszabadítottam a kicsit, és a nagyot jól megrángattam. Elkezdtem üvölteni, de, mint egy sakál, és újból és újból megrángattam. Egy legyintés is kapott az arcára. Nem pofont, hanem (hangsúlyoznám)pici legyintést, csak, hogy megijedjen. Bár elég rémült volt már szegénykém. Ezerszer elmondtam már, hogy nem nyitogathatják az ajtót. A 4 év alatt egyszer sem vertem meg, talán kétszer csaptam gyengén a pelenkájára. Azóta megbeszéltük a dolgot, "kibékültünk", de elég rosszul érzem magam. :(
Már nem bírtam cérnával ezt a mindennapos pörgést. Segítségem nincs, a férjem este 10 után jön haza. Ti bírnátok?
Mondok másik példát, két hete történt.Ugyan ez a kisfiú (Peti) játszott a legóval. Odamentem hozzá, és szóltam neki (ahogy a többi gyereknek) hogy nemsokára megyünk ki az udvarra,lassan el kell pakolni a játékot,fejezze be az építkezést. Egyetlen reakció nélkül játszott tovább. Elindítottam a meseelpakolós zenét( mindig ugyan arra a zenére rakjuk el a játékot) és ő nem pakolt (MINDENKI MÁS IGEN!)... ekkor odamentem és kedvesen mondtam neki,hogy Peti gyere,segítek pakolni,kimehetünk az udvarra. Válaszra sem méltatott és túrkált tovább építőanyag után. Ekkor megkértem,hogy nézzen rám, elismételtem újra(még mindig halkan,normál hangnemben),hogy pakolja el a legót, vége a játékidőnek.
Ekkor torkaszakadtából rámüvöltött(minden gyerek engem nézett) és azt mondta:
"Nekem te csak ne dirigálj, nem mondhatod meg hogy mit tegyek és mit nem" Ezután rámöltötte a nyelvét és beterített egy jó adag nyállal (Peti mellesleg 5 éves,tehát nem pici már)
Nos ekkor persze megfogtam a kezét,odavetettem a sarokban lévő székhez,leültettem és megmondtam neki,hogy addig ne keljen fel,amíg nem szólok,mert nagyon megbántott a viselkedésével.Ekkor fogta magát és kiabálva kirohant.
Oké,pedagógusnak tanulok, erről is van szakirodalom,de ez már marhára nem az én hatásköröm és mégis egy átlag óvónőnek ezzel kell szembenéznie....
5 gyerekes fiatal Anyaként csak olyan Óvónénit kívánok a gyerekeknek, mint az előttem kommentelő pedagógus - jelölt. Abszolút belátja és átérzi a helyzet súlyát, és ahhoz mérten cselekszik.
A tekintélyt állandó szócsépléssel nem lehet kivívni, Isten mentsen az itt megszólaló "húdenagyonelítélematestifenyítéstnemazamegoldás" típusú Anyukák hipernagypofájú és szemtelen gyerekeitől!
Naná, a tekintélyt egy jó emberes pofonnal kell kivívni. Így tisztázódnak az erőviszonyok, igaz? Soha nem tisztelnék egy olyan embert, aki képes megütni a gyengébbet, legyen az gyerek, nő, vagy akár egy állat.
A szüleim is így próbáltak annó tiszteletet kivívni. Nem sikerült nekik.
Miért vitázzak olyannal,aki olvasni sem tud? Nem nagy pofonrol volt szo...áh,mindegy. Én csak azt kivánom,hogy legyen egy olyan gyereked,aki a leirtakhoz jasonloan viselkedik és nézzük meg nagyokos,hogy te mit kezdenél a helyzettel. Mint láttad a leirtakban,az első mindig a kedvesség és tisztelet a gyerek iránt. Én még sosem ütöttem meg egy gyereket sem,csak láttam,hogy néha nincs másik út,ami célravezető. Ismétlem,hogy nem agyonverésről volt szó!!!! Azt hiszem olyanok nyilvánitottak véleményt,akinek nincs mindennapi kapcsolata szemtelen kisgyerekekkel. Akár hogy is lehuztok,ha lesz gyerekem,tutira még az elején egy kisebb fenékrehuzással fogom megoldani,mintsem azon gondolkodjak,hogy miért hazudik,miért néz semmibe és miért nem ad a szavamra és vajon hol rontottam el. Amelyik anyuka ezen agyal,annak elkondanám,hogy itt az elején. A szakirodalom rengeteg tapasztalatra és vizsgálatra,mérésre támaszkodja mondja ki,hogy a gyermek személyiségét max 6-7 éves koráig lehet döntően befolyásolni.
Nem is vitázok tovább,mert sok értelmét nem látom. Köszönöm az 5 gyerköcös anyukának,hogy kiáll mellettem és köszönöm,hogy megmutatta,van még reálisan gondolkodó anyuka,nem csak a bazifelvilágosult....csak azt sem tudom,hogy mit szól majd a felvilágosult anyuka,ha a gyerekét az oviban egy ilyen tipusu gyerek fogja minden nap terrorizálni...azt vajon szépszóval akarja majd megoldani? Vajon hányszor fogja elismételni neki türelmesen,fenyegetőzés nélkül,hogy pistike,légyszives ne töröld már szájon juliskámat,mert azt láttad a pokémon mesében,hidd el,ez helytelen viselkedés.... Aztán szembesüljön vele,hogy a kisgyerek azt hiszi,hogy ők mind halhatatlanok....mert ilyennel is találkoztam már...
Egyetértek az óvónő-jelölttel. Természetesen nem veréssel kell "nevelni", de van, hogy egy "jó" időben és helyen adott fenékbe billentés helyrerázza a gyereket. Nem ettől lesz lelki beteg, sőt. Észbe kap, hogy hoppá, talán most tényleg túl messzire mentem és felfogja, hogy súlyos következményei lehettek volna a szófogadatlanságának. A gyerek nem hülyék, nagyon is értenek és éreznek mindent, csak mi felnőttek bonyolítunk túl mindent és mi felnőttek vagyunk túl önteltek ahhoz, hogy belássuk, nem mi sz@rtuk a spanyol viaszt. Persze ez a fenékbe billentés csak akkor válik be, ha nem mindennapos és rendkívüli, különben magasról tesz rá egy idő után.
Én EGYETLEN EGYSZER kaptam apámtól egy pofont, 6 éves korom körül amikor is még az aluljáróba érve sem voltam hajlandó nyugton maradni (a kis barátnőmmel kergetőztünk)többedig felszólítás után sem én pedig a peronnál fogtam magam és kicsavartam a kezem apukám kezéből és futkározni kezdtem, a metró pedig jött. Gondolhatjátok, hogy apám mit érzett utánam kapott és ijedtében visszakézből adott egy taslit (nem esett le a fejem, nem akkorát..)én pedig úgy meglepődtem, mivel ilyen még sosem történt, hoy utána soha többet nem jutott eszembe ilyen baromság. És nem azért mert rettegtem apámtól, hanem mert már ott beláttam (gyerekként hangsúlyozom) hogy mekkora felelőőtlenség volt.
Ennyi a véleményem...
Miért nem akarod érteni, amit írok? Vagy ekkora gondok vannak a szövegértéssel, kedves pedagógus-jelölt?
Tudod, az, hogy én nem ütném meg a gyerekemet, nem azt jelenti, hogy nem is nevelem. Igen, lehet más módon is nevelni. Elismerem, könnyebb és egyszerűbb odacsapni, ha valami nem tetszik, mint elmagyarázni, hogy mit miért nem szabad, esetleg valami más büntetést kitalálni. Na de én laikus vagyok, csak egy anyuka, ehhez inkább neked kéne érteni, nem?
Nem, Petike ne szaladjon ki az útra, a kedves óvónéni oldja ezt meg pofon nélkül, hiszen elvileg ez a szakterülete.
Köszönöm a kedves jókívánságodat, de sajnos nem jött be, az én gyerekem nem olyan, mint az általad említett Petike, ugyanis én ésszel és szeretettel NEVELEM őt, nem pofonnal.
Csak egy kérdésem lenne hozzád. Miért akarsz óvónő lenni? A leírtakból nagyon nem az jön le, hogy azért, mert annyira szeretnéd a gyerekeket... Nem vettek fel máshova? Nem félsz, hogy egyszer egy hozzám hasonló "felvilágosult" (magyarul nem birka) anyuka egyszer feljelent, amikor elpáholod a gyerekét?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!