Nem szeretem a gyerekeimet. Miért vagyok ilyen? (Lent. )

Terveztünk gyerekeket, de későbbre. Védekezés mellett estem teherbe 6 évvel ezelőtt, akkor voltam 22 éves. Szerettem is volna, meg nem is, de inkább nem, mert a gyerek- és ifjúkorom olyan volt, hogy valójában csak vegetáltam, de nem éltem, és akkor szerettem volna. A férjem viszont megfenyegetett, hogy elhagy, ha elvetetem.

Így hát megszültem. Büszke vagyok rá, hogy okos és értelmes, talpraesett, de soha, soha nem érzem azt a szeretetet, amit az anyák oly sokszor mondanak. Nincs hozzá türelmem, nem játszom vele, csak nézem, és ha kérdez, magyarázok, de semmi anyai érzés...

Jött a tesó, mert "legyen már neki testvére", és reméltem, hogy végre boldog leszek, de nem. Ugyanaz van. Elnézegetem, ha játszik, mindent megadok fizikailag, de...

... de ha valaki azt mondaná, hogy nézd, én felnevelem őket szeretetben, odaadnám mindkettőt, csak hadd legyek végre egyedül. Így utólag soha nem akarnék gyereket.

Nem vagyok boldog, hiába van két szép, egészséges gyerekem, pedig más mindent megadna érte. Nem vagyok anyának való, és ez tönkretesz. :(