Mit tegyek, ha a férjem elviselhetetlen, mióta terhes vagyok?

Van már két kislányunk, akiket imádunk, ők nekünk a világ közepe. 3 éves a kicsi, 7 éves a nagy. Könnyű velük az első perctől, velük lett teljes az életünk és nem is akartunk már több babát. De az utóbbi bő 1 évben egyre többször sírtam vissza a babázós időszakot, azt, milyen volt velük az első pár hónap. Férjem is mondogatta, hogy elég az itthoni nőuralomból és talán örülne egy fiúnak. Megbeszéltük, hogy adunk magunknak 1 évet, ha sikerül, nagyon boldogok leszünk, ha nem, akkor kétgyerekes család maradunk.

Sikerült, terhes vagyok, de ikrekkel. Mióta ezt tudjuk, a férjem teljesen elviselhetetlen sokszor (nem állandóan, de néha olyanokat mond, hogy csak nézek). Ő az elején azt mondta, hogy szakítsuk meg a terhességet, 4 gyerek túl nagy falat, hogy akarjuk megoldani a napjainkat majd két újszülöttel? Én úgy voltam, hogy ez nem egy váratlan terhesség, mi akartuk, képtelen lennék ezek után átesni egy abortuszon.

Ilyeneket mond, hogy akkor oldhatom meg a gyerekek hurcolását, ahogy akarom, mert ő biztos nem fog transportert vezetni és nem cseréli le a kocsiját sem, valamelyik majd jön utánunk busszal, ha mennénk valahová együtt. És hogy a magánkórházat el is felejthetem, menjek a helyi kórházba, szokjam csak a környezetet, mert nagyon sok ikerterhességet nem vállal semmilyen magánintézmény, annyi velük a probléma. Tegnap kérdezte, mikor töltöm be a 12. hetet? Válaszoltam, erre benyögte azt, hogy "jó, addig spontán is elvetélhetsz, ikreknél gyakoribb".

És hogy ő itt van 50 évesen, nyugalomra vágyna, erre állandó gyereksírás lesz itthon, mert ha éppen az egyik meg is nyugszik, sírni fog a másik. Úgy, hogy volt már két álombabánk, akik sosem sírtak, bárhová tudtunk velük menni, nem volt soha olyan érzésünk, hogy brutálisan nehéz lenne a szülőség... Most pedig úgy áll hozzá, mintha a poklok poklára készülnénk és erről csak én tehetnék.