Mit tegyek, ha a férjem elviselhetetlen, mióta terhes vagyok?
Van már két kislányunk, akiket imádunk, ők nekünk a világ közepe. 3 éves a kicsi, 7 éves a nagy. Könnyű velük az első perctől, velük lett teljes az életünk és nem is akartunk már több babát. De az utóbbi bő 1 évben egyre többször sírtam vissza a babázós időszakot, azt, milyen volt velük az első pár hónap. Férjem is mondogatta, hogy elég az itthoni nőuralomból és talán örülne egy fiúnak. Megbeszéltük, hogy adunk magunknak 1 évet, ha sikerül, nagyon boldogok leszünk, ha nem, akkor kétgyerekes család maradunk.
Sikerült, terhes vagyok, de ikrekkel. Mióta ezt tudjuk, a férjem teljesen elviselhetetlen sokszor (nem állandóan, de néha olyanokat mond, hogy csak nézek). Ő az elején azt mondta, hogy szakítsuk meg a terhességet, 4 gyerek túl nagy falat, hogy akarjuk megoldani a napjainkat majd két újszülöttel? Én úgy voltam, hogy ez nem egy váratlan terhesség, mi akartuk, képtelen lennék ezek után átesni egy abortuszon.
Ilyeneket mond, hogy akkor oldhatom meg a gyerekek hurcolását, ahogy akarom, mert ő biztos nem fog transportert vezetni és nem cseréli le a kocsiját sem, valamelyik majd jön utánunk busszal, ha mennénk valahová együtt. És hogy a magánkórházat el is felejthetem, menjek a helyi kórházba, szokjam csak a környezetet, mert nagyon sok ikerterhességet nem vállal semmilyen magánintézmény, annyi velük a probléma. Tegnap kérdezte, mikor töltöm be a 12. hetet? Válaszoltam, erre benyögte azt, hogy "jó, addig spontán is elvetélhetsz, ikreknél gyakoribb".
És hogy ő itt van 50 évesen, nyugalomra vágyna, erre állandó gyereksírás lesz itthon, mert ha éppen az egyik meg is nyugszik, sírni fog a másik. Úgy, hogy volt már két álombabánk, akik sosem sírtak, bárhová tudtunk velük menni, nem volt soha olyan érzésünk, hogy brutálisan nehéz lenne a szülőség... Most pedig úgy áll hozzá, mintha a poklok poklára készülnénk és erről csak én tehetnék.
"És hogy a magánkórházat el is felejthetem, menjek a helyi kórházba, szokjam csak a környezetet, mert nagyon sok ikerterhességet nem vállal semmilyen magánintézmény, annyi velük a probléma."
Milyen tájékozott a "férjed" 🙃
Én egy kicsit a 31-essel értek egyet, mert ez így eléggé veszett fejsze nyele, ha most ilyeneket mond. Jó, tegyük fel, az első sokkhatáson túl észbe kap és megembereli magát. Később még akár meg is szeretheti a gyerekeket, főleg, ha fiúk (ha lányok, akkor lehet hasonlóra számítani amiatt is). Ez lenne az egyetlen jó kimenetel.
De: aki azt mondja, az abortusz a megoldás, belegondolt már abba a helyzetbe, hogy Ő a kérdező helyében hogyan élne a továbbiakban együtt, "boldog" párkapcsolatban azzal az emberrel, aki miatt elvetette az akart, tervezett, és máris szeretett babáit? Mert én képtelen lennék a továbbiakban ránézni arra az emberre, aki miatt ilyet kellett tennem, csak azért egyesegyedül, mert ő meggondolta magát vagy besokallt, vagy ilyen módon tör rá a kapuzárási pánik.
Teljesen értem a kérdezőt, amikor azt írja, az abortusz számára nem opció (és a redukció sem).
És abba is belegondolok, hogy mi lesz ezzel a házassággal, ha a kérdező a stressz miatt, amit a férje okoz a viselkedésével, neadjisten ténylegesen elvetél?
Jelenleg nem lehet mást csinálni, mint ahogy előttem is írták, leülni a férjjel és megejteni azt a bizonyos nagy beszélgetést.
Azért írtam az autót példának, hogy nem kell azonnal kisbuszt venni, 4 gyerek miatt. Van más alternatíva, ami kicsit szebb.
Éjszakázásokkal nem tudom, mi a gond. Ketten vállaltuk őket, szerintem természetes, hogy mikor én már nagyon fáradt voltam, akkor ő kelt fel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!