Mennyire változtatott meg a gyereknevelés? Milyen voltál előtte és milyen vagy most?

Az első 1 évben fásultabb lettem, életuntabb, olyan voltam, mint egy robot mindkettőnél. Nem igazán szerettem, hogy őszinte legyek. Nem találtam önmagam, nem igazán találtam időt, hogy felfedezzem magam újra. A korábbi hobbijaimra már nem volt idő és így nem is érdekeltek, új meg még nem volt. Amikor már a pici is 2-3 éves volt, akkor nagyjából újra magamra találtam, kötetlenebbek lettünk, rengeteget programoztunk, kézműveskedtünk (régen ez volt az egyik hobbim, most újra az). Nekem nagy élmény, hogy ezeket már nem egyedül, vagy kettesben űzzük, a gyerekeink pedig még olyan dolgokra is rácsodálkoznak, ami nekünk teljesen alap. Én azt mondanám, hogy sokkal jobban szeretem az életemet, mint előttük. Újra hajt valami belső energia, hogy menjünk, utazzunk, kiránduljunk, fedezzünk fel, alkossunk, stb., mert mindent IS meg akarok nekik mutatni. Imádom ezt.

Ezen felül pedig szerintem sokkal felelősségteljesebb lettem, mondjuk úgy, hogy szerintem az anyasággal nőttem fel úgy igazán.

Az első éveket élveztem.

Nem kellett dolgoznom, kimozdulhattunk bármikor, magamra is volt időm...

2,5 évig álom volt.

Akkor született a 2.

Utána is még élveztem, bár akkor már kicsit nehezebb volt 2 gyerekkel.

Itt virultam. Magamra is volt időm eddig. Mind az étkezésben, mind a mozgásban is. Soha nem volt olyan jó alakom, mint a 2.szülés után.

Aztán ahogy nőttek, úgy fogyott el a türelmem, erőm.

Mire a kicsi 2 éves lett, beleuntam a csak otthonlétbe, nem éreztem magam hasznosnak. Emellett a kicsi rohadt szar alvó, zombi lettem. Emellett dackorszak, stb... Mellé a nagynak is nyílik a csipája, kegyetlenek.

Úgyhogy a nagy 5,5 éves, a kicsi 3. 1éve dolgozok. Ez az egy évem pedig a túlélésről szól. Nincs időm semmire, magamra főleg. Híztam, folyamat fáradt vagyok, ingerlékeny. Antiszociális lettem a sok okos anyukától a környezetemben.

Én türelmesebb lettem, érzékenyebb minden gyerekkel kapcsolatos témára. Nyitottabb lettem.

Viszont rajottem, hogy nem vagyok olyan introvertált, mint hittem. Szükségem lenne emberekre, beszélgetésre.

Én magamra fordítok kevesebb figyelmet.

Gyerek előtt azért elég csinosan öltözködtem, sminkeltem magam, most meg úgy érzem minden ruha sz.rul áll rajtam, olyanra, hogy sminkelgessek, meg hajat sütögessek egyszerűen nincs időm.

Sokkal jobban le tudom sz.arni a dolgokat. Elengedtem, hogy nincs megpucolva az ablak vagy nincs mindig rend. Egy nap 24 óra, én inkább az alvást választom a pucolt ablakok és smink helyett.

Már azt sem tudom ki voltam.

Nehéz bevallani, de így van. Ha bárhol egy gyerek elszólja magát, hogy "anya" egyből odakapim a fejem, de szerintem a nevemre már nem is reagálnék ha valaki szólítana.

A GYES időszaka még nagyon jó volt. Minden úgy volt, ahogy szerettük volna. Boldogság, vidámság. :) Én laza voltam korábban, mindig édesanya szerettem volna lenni és most is imádom őket, viszont mára én is azt érzem, hogy elfogyott az erőm, a türelmem. Most nagyon megfáradtam. Abszolút külső okokból.

Jobban belegondolva, rám az óvoda, majd a suli tett nagyon sok terhet. A problémák, konfliktusok nagy része onnan ered. Mondhat akárki akármit és nem tudom, más országokban teljes mélységében mennyire más, de a magyar oktatási rendszer egy gyalázat, sok benne dolgozóval együtt. Minden tekintetben. Lélekölő, leépítő. Idióta elvárásokat támasztanak, amit már az óvodában elkezdenek. Onnantól csak azt hallgatod, hogy miben nem jó a gyerek, miben tér el a papírformától vagy miben más. Az, hogy javarészt teljesen normális, nem számít. A negatívumokat emelik ki gondosan. Nem veszik figyelembe a gyerek érdeklődését, adottságait. Van egy skatulya, amibe ha bele tudjátok tuszkolni magatokat, akkor jók vagytok, egyébként meg problémásak. Mondom mindezt úgy, hogy két egészséges, értelmes, normális, jól tanuló gyermekem van, akikkel foglalkozunk. Mégis az van, hogy pl. ha a gyereket látványosan nem érdekli az óra, akkor az a baj, ha pedig dudorászik és szökdécsel, akkor az. Ez csak egy példa, de a lényeg, hogy azt mutasd, fejet hajtasz. Ha valakinek az arcára van írva, hogy mit gondol, akkor az tiszteletlen, problémás. Most komolyan: Normális ez? Mindenért hulladékok vagytok, ha nem álltok be a sorba. Gusztustalan. Nagyon rossz hatással van a gyerekeimre az iskolai közeg. A tegnapi napunk például szuper volt. Sütés-főzés, játék, film, beszélgetés... Ma úgy jöttek haza, mint az állatok. Üvöltenek, idegbetegek. Az iskolában nyilván azt gondolják, hogy mi vagyunk a problémásak, de én azt látom, hogy az iskola van rájuk ilyen hatással. Nyírja a családi életet is. Nem tudom, másoknak hogyan lehet jó. Szerintem szimplán ekkora képmutatásban élünk. Nem vagyok rossz anya, mégis megfáradtam. Ki kell adnom a kezeim közül a gyerekeimet, nincs választásom, de sokszor olyan hangulatot és viselkedést hoznak haza, amivel nem tudok mit kezdeni. Nagyon sajnálom, hogy nem tudok valamilyen alternatív iskolát keresni, ahol a tehetségeikre lehetne építeni, a lelki békére is szánnak időt és kiegyensúlyozottabbak lennének. Sajnos felénk nincs ilyen. Én máig szeretek tanulni, nem vagyunk iskolázatlanok, több nyelven beszélünk, de nem tudok erről a rendszerről jót mondani. Nem értem a pár csókost, akik erőltetetten tolják a gyerekeiket előre és csokorral várják a tanárokat... Komolyan nem értem. Azokat sem, akik szimplán bólogatnak mindenre. Nincs mit ünnepelni, nincs mivel egyetérteni. (Vagy részben ezért van annyi pszichés beteg?) Én úgy gondolom, hogy a gyerekes családokat az értelmetlen elvárások és a nem működő rendszer nyomorítja meg. Akárhogyan gondolkodom, mindig erre vezetem vissza a problémák legnagyobb részét. Kinőttük ezt a rendszert. Már nem szolgál ki minket.

...ehhez akkor még hozzá sem vettem a gyalázatos szociális és egészségügyi hálót. Vannak családok, akik komolyabb eü. vagy megélhetési gondokkal is küzdenek. El sem tudom képzelni, ők hogyan léteznek... Ebbe az országba nem szülnék, ha újra kellene kezdenem. Sajnos a törvényi kötelezettségek miatt hiába vagytok értelmesek, iskolázottak, hiába éltek nagyon jó anyagi körülmények között, be kell állnotok a sorba és be kell adnod a gyereket a pöcegödörbe, ahonnan a sok szennyet hozza. Persze te leszel a hibás azért is, ha csúnyán néz szerencsétlen, mert nem számára megfelelő környezetben van. Nem fogják mondani, de éreztetik.

Szóval azt mondanám, hogy rossz irányba változtam (az életkedvem és a hangulatom), de nem a gyerekek és nem a férjem miatt.

Egyébként felelősségteljesebb, erősebb, zárkózottabb is lettem, de az alapvető dolog, hogy a gyerek szükségleteihez felnövünk.