Akik 30 alatt szultetek, es a gyerek mar elmult 8 eves, sajnaljatok azokat az anyakat, akik 40 korul vallalnak gyereket?

Az mindenképpen, hogy de jó, hogy már nem ott tartok.

Nekem már nem lenne türelmem babához. De nem sajnálom, ő dolga.

Én a másik oldalon vagyok.

32 vagyok, évek óta (3-4 éve) próbálkozunk, eddig sikertelenül. De ahogy látam a volt osztálytársakat, akik korán vállaltak gyereket és látom, hogy más némelyik lassan a középiskolát kezdi, én meg jó esetben még most állok majd neki babázni. Hát igencsak elkap az irígység, hogy ők már túl vannak a nehezén (tudom, minden életkorban megvan a maga nehezítés egy gyerekkel).

Én mostanában azon gondolkozom, talán hagyni is kéne a fenébe, mert nem biztos, hogy ennyi idősen lesz még türelmem és energiám jól csinálni. Szarul csinálni, meg csak azért vállalni gyereket, hogy legyen, meg nem szeretnék.

És persze, még fiatal vagyok, tudom, még a 40től is messze vagyok, de valahogy már most olyan lestrapáltnak érzem magam gyakran, hogy nem tudom, mit kezdenék egy kisbabával ezek mellett.

Sajnálni egyáltalán nem sajnálom. És az az igazság, hogy csomó olyan 40+ nőt ismerek, aki többet bír mind fizikailag, mind mentálisan, mind a mai huszonévesek. Illetve 40 felett sokszor már van egy olyan egzisztencia, hogy ha szükséges, akkor segítséget kér, vesz. És nem a bébiszitterre gondolok feltétlen, hanem pl. takarító nő, étel rendelés, több nyaralás a babával, ahol aztán tényleg a szállásadó felel mindenért. Szóval nem, szerintem nem sajnálatra méltóak.

Maximum azért, mert életkorukból adódóan kevesebb időt tudnak a gyerekük életében tölteni, bár sajnos fiatalon is meg lehet halni.

Sajnálni nem sajnálnam, hiszen nyilvan szeretett volna gyereket és lett, ha későn is. De az igen, átvillan az agyamon, hogy de jó hogy az enyémeim nagyobbak.

Biztos típus kérdése is, nekem a kisbabázás resze sosem volt a kedvencem, extrém módon nem bírom az éjszakazast, es igy 40 felett már kb. semennyire sem.